13 rakéta Izraelre; a hadsereg válaszcsapást mért

Az izraeli légierő csapást mért szerda hajnalban gázai övezeti célpontokra – miután a palesztinok több hullámban Izrael déli részére rakétatámadásokat hajtottak végre.

Órákkal korábban egy, a Gázai övezetből palesztin szélsőségesek által indított rakéta csapódott be Izraelben, a tengerparti Asdod városában, két embert sebesítve meg éppen akkor, amikor a zsidó állam és két öböl menti arab ország Washingtonban aláírta békemegállapodását.

Az izraeli hadsereg szerint a hajnali órákban további 13 rakétát lőttek ki Gázából Izrael területére, a lövedékek közül nyolcat elfogott a Vaskupola védelmi rendszer. Sérülésről vagy anyagi kárról nem érkezett jelentés.

A keddi rakétatámadások megtorlásaként az izraeli légierő csapást mért két célpontra, köztük a Gázai övezetet irányító radikális Hamasz mozgalom egyik kiképzőbázisára – mondták el szemtanúk.

Az izraeli hadsereg, amely egyelőre nem erősítette meg a légicsapás hírét, annyit közölt, hogy a légvédelmi szirénák a Gázai övezettel szomszédos néhány településen szólaltak meg. Áldozatokról egyelőre a határ egyik oldalán sem számoltak be.

A palesztinok, akik önálló államot szeretnének létrehozni Ciszjordániában és a Gázai övezetben, ügyük elárulásának tekintik az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, illetve Izrael között amerikai közvetítéssel létrejött békemegállapodást, amelyet a felek kedden írtak alá a washingtoni Fehér Házban.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI