Tegnap 7755 új koronást találtak

Mea Searimban Jeruzsálemben szeptember végén. Fotó: Bea Bar Kallos

Folyamatosan a zéró, vagy nem mérhető számú fertőzést eredményező, szabad levegőn zajló tüntetésekről, s ezek betiltásáról beszél az egész ország, hála Netanjahu és a Likud folyamatos papagáj kommandójának – vagy ahogy itt mondják: média-sófárjainak. De közben van valódi baj is, csak máshol.

Mose Glassner Twitteren közzétett értesülése szerint az egészségügyi minisztérium vezető tisztviselője bejelentette, hogy az ultraortodoxok nem értik a probléma mélységét és a megbetegedéseket. A zárt épületekben, a zsinagógákban katasztrófát okoztak a ros hasanai imák, és most jelentkezik ennek a hatása. Bnei Brak egyik rendelőjében 600 beutalót adtak szerdán koronatesztekre, melyekből 490 teszt pozitív lett!

A vizsnyici haszidok Izrael legnagyobbjai közé tartoznak, amit az is jelez, hogy a kneszetben is van képviselőjük. Jiszrael Frei jelentette, hogy újévkor több ezren ünnepeltek zsúfoltan, maszk nélkül. A Rebbe bejelentette, hogy a szukkot ünnepét is a szokásos módon kívánják megülni. Ma Arie Deri a Rebbéhez sietett, megpróbálja rávenni a legalapvetőbb járványügyi szabályok betartására és betartatására, de a bennfentesek szerint ennek kevés az esélye.

Aharon Rabinovics jelentette, hogy a guri haszidok jesivájában tanuló 2000 bocher ros hasanán, vagyis a zsidó újévkor nem ment haza. A jesiva kapszuláiban maradtak, és körülbelül 800-an továbbra is ott maradtak az ünnepekre, akik közül 520-an koronavizsgálaton estek át. Ebből 260 pozitív (50%) eset született. Körülbelül 1200-an újév után visszatértek otthonaikba, nem kis eséllyel családtagjaik megfertőzésére. Róluk nincsenek adatok. A betegeket egy jesivába vitték Tel-Avivba, a többieket elkülönítették. Szombaton nem lesz ima ebben a haszid udvarban az egészségügyi minisztérium utasítása alapján.

Noha a legnagyobb járványügyi gondot jelenleg elsősorban az ultraortodoxok okozzák, a kormány, és főleg Netanjahu politikai okokból nem velük foglalkozik. Felvilágosító munkával, szabályozással-tiltással, az intézkedések akár erőszakos betartatásával, a zsinagógák bezárásával kellene megakadályozni a vírus terjedését körükben. És kijárási tilalom idején gondoskodással, hogy legyen mit enniük. De nem történik semmi, mert tiltakoznak „megkülönböztetésük” ellen, s ezt Netanjahu rájuk hagyja. Politikai okokból, mert nem akarja elveszteni őket koalíciós partnerként.

Az izraeli média ehelyett a koronavírus terjedése szempontjából – a települések fertőzöttségi adatai alapján – jelentéktelen tüntetésekkel törődik. Ideje lenne a szakszerű kormányzásnak, mielőtt mind rámegyünk Netanjahu politikai túlélésére.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.