Ma (szombaton) én is csatlakozom a Netanjahu ellen tiltakozó autókonvojhoz. Felemelő érzés Izrael „szebbik” részével lassan, de biztosan araszolni egy remélt jobb jövő felé. Ugyanabban a sávban, egységben, senki nem előz, de mindenki dudál és optimista. Óriási erő van ebben a megállíthatatlan zászlós hadseregben. A változást akarók nagy többsége otthonról drukkol, mert valami oknál fogva nem tudtak, vagy nem akartak csatlakozni (megfélemlítő korona-propaganda, kényelem, stb.), de érezhető a hátszél, a lakosság támogatása.
Útközben Orli Barlev újságíró élő tudósítását követem. Meghatóak a véletlenszerűen megkérdezett autósok bátorító és lelkesítő nyilatkozatai. Különösen megindítanak egy nyolcvannál idősebb holokauszttúlélő néni szavai, aki könnyekkel küszködve fejezi ki döbbenetét, hogy hová süllyedt az ország.
Az előző héten több száz autó rekedt Jeruzsálemen kívül, mert a rendőrség torlaszokat állított fel a városhoz vezető utakon, és egyenként megállított minden autót, azt firtatva, hová tartanak utasai. Pedig a járművekre aggatott tiltakozó feliratok és zászlók semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy a törvényes, és a rendőrséggel korábban egyeztetett tiltakozás résztvevőiről van szó.
Ma több autókonvoj is halad Jeruzsálem felé, a rendőrség – a múlt heti gyakorlattól eltérően – nem állít akadályokat. Egy-két félreértéstől eltekintve, melyeket gyors telefonváltással megoldanak. A rendfenntartók is össze vannak zavarodva az állandóan változó szabályokat illetően, senki nem képes követni a politikai játszmák pillanatnyi állását.
Mert minden józanul gondolkodó számára világos, hogy ennek a zárlatnak semmi köze az egészségügyhöz, hisz akkor a szakemberek javaslata alapján csak a fertőző gócokat zárták volna le. Mindenki tudja, hogy a többszörösen vádlott Netanjahu politikai túléléséről, és ezt kihasználva az igazságszolgáltatás előli meneküléséről szól a történet. Az is világos, hogy míg Netanjahu van hatalmon, a koronavírus elleni harc kudarcra van ítélve, hisz ha az elmúlt fél évben egyetlen effektív járványügyi lépést sem tett, ezután sem fog. A tiltakozók tehát nem fittyet hánynak az egészségügyi előírásokra, nem „anarchista járványterjesztők” és nem „szombat esti bulizók” – éppen testi-lelki egészségük megőrzése érdekében csatlakoznak a Netanjahu leváltását követelő tiltakozó konvojhoz és a Balfour utcai tüntetéshez, hogy helyébe felelős, Izrael lakosságáért harcoló ember kerüljön, akivel sikeresen vehetjük fel a harcot a vírussal.
Jeruzsálembe érve tapasztaljuk először a hatalom próbálkozását, hogy késleltesse a megmozdulást, csökkentse annak sikerét. A rendőrség teljesen lezárja a város központjához vezető utakat, parkolókat – melyek természetesen a zárlat miatt teljesen üresek –, és a konvojt nagy kerülővel egy vallásos negyedbe tereli. Itt feldühödött suhancok várnak ránk, kövekkel és kalapáccsal támadnak a konvojra, több kocsinak betörik a szélvédőjét, letépdesik róluk a plakátokat, üvöltözve rugdossák az autókat, halálosan megrémítve a fiatal anyukákat, gyerekeket, időseket. Míg a közeli rendőrök észbe kapnak, hosszú percekre megbénul a több kilométeres járműsor. Ez az incidens is mutatja, mennyire fontos lenne minél előbb megállítani a mindennapos uszítást.
Én már tapasztalt vagyok, nem először jövök a Balfour utcához, így tudom, hogy nincs értelme hosszú ideig bolyongva a tüntetéshez közel parkolót keresni. Az első szabad helyen hagyom a kocsit, és negyedórás sétával a helyszínre érek. Sok idős és mozgássérült nem teheti ezt meg, és visszafordulásra kényszerül.
Feltűnő a tüntetők igyekezete, hogy ne szolgáltassanak a vádlottnak és híveinek képet a “vírusterjesztő felelőtlenekről”: 2-3 méterenként az aszfaltra rajzolt ikszek és szívek jelzik a betartandó távolságot. Mindenki a kijelölt helyekre áll, de hamarosan megtelnek a jelek, és a sorok között minden egyes szabad helyet keresgélőre azonnal 5-6 (!) rendőr ugrik, és 1000 sékeles bírságot oszt ki “előírt távolság megsértéséért”. Később kiderül, hogy a jogszabályban nem létezik ilyen szabálysértés, így a több száz kiosztott bírság automatikusan érvényét veszti. Arra viszont jók ezek a felesleges rendőri zaklatások, hogy zsúfoltságot és indulatokat provokáljanak. Az különösen bosszantó, mikor együtt álló, egy háztartásból valókat igazoltatnak és faggatnak hosszú percekig, aztán a tények és a rendelkezések ismerete ellenére teljesen jogtalanul bírságolnak meg sokakat több ezer sékelre.
A szervezők a hangosbemondókon folyamatosan arra kérik a – zsúfoltan, egymás mellett (!) – álló rendőrparancsnokokat, hogy a tüntetők egészségének védelme érdekében távolítsák el, vagy helyezzék hátrább az utcákat lezáró fémkordonokat, hogy betartható legyen az előírt távolság. Erre azok nem reagálnak, majd jóval később, vonakodva 2-3 méterrel hátrébb vitetik a kordonokat. Nagyon sok tüntető marad a kijelölt területen kívül.
A szervezők 10-15 percenként felszólítják a résztvevőket, hogy nyújtsák ki kétoldalra karjaikat, és lassan megfordulva győződjenek meg arról, hogy minden irányban megvan az előírt távolság. Olyan érzésem van, mintha egy nagy, szabadtéri tornaórán lennék. Az arcmaszk viselésére is folyamatosan felhívják a figyelmet, bár ez is fölösleges, mert mindenki fokozottan ügyel ennek a betartására is. Természetesen aki eszik, iszik vagy dohányzik, tehát ez idő alatt nem kell maszkot viselnie – azt is azonnal rendőrök veszik körül, és 500 sékeles bírságot kap. A jogtalanságot jogosan felháborodott megjegyzések követik, több helyen dulakodás alakul ki. Van, hogy egy földön ülő és kólát ivó férfi mögött több rendőr összegyűlik, aztán minden előzetes figyelmeztetés nélkül felkapják, és kivonszolják a térről.
Egyre gyarapodnak az ilyen esetek, mikor a rendőrök a rendezvény biztosítása és a rend fenntartása helyett provokálnak, indokolatlan letartóztatásokat hajtanak végre. A tiltakozások júniusi kezdete óta egyetlen tüntető sem maradt néhány óránál tovább letartóztatásban. A megfélemlítés és kellemetlen jogi ügyintézés okozása a célja ezeknek az előállításoknak, bírságoknak. De itt valaki nagyon elszámolja magát. Mert lehet, hogy az ilyesmik miatt egyesek otthon maradnak, de a felháborodás sokkal többeket buzdít a csatlakozásra.
A rendfenntartók közel másfél órával a legfelsőbb bíróság által engedélyezett 23 órás határidő előtt – ismét minden előzetes figyelmeztetés nélkül – több tucat rendőrt küldenek a tömegbe, és elkezdik erőszakkal elkobozni a megafonokat. Azoktól is, akik nem használják. A rendezők erősítő berendezésének kábeleit kitépik a helyükről, és elvonszolják a felszerelést. A Balfour utcai tüntetések három hónapos története során először fordul elő ilyesmi. A rendőrség itt is jogtalanul jár el, a felszerelés tulajdonosa már perli a rendőrséget a törvényszegésért. A rendőrséget! Akihez fordulni kellene ilyen esetekben, hogy védelmet biztosítson… Nem csoda, ha a törvénytisztelő lakosság már rég elvesztette a bizalmát a “rendfenntartókban”, illetve az azoknak utasításokat adó Netanjahuban. Egyre többen érzik, hogy közel van az a pont, mikor ezeket a nyilvánvaló törvényszegéseket látva, lelkiismereti okokra hivatkozva a rendőrök közül sokan leveszik a mundért, és a tüntetők oldalára állnak.
Innentől a megszokott forgatókönyv szerint haladnak az események. Több tucat rendőr nyomul a tüntetők közé, ketté-, aztán több kisebb részre választva a tömeget, majd parancsszóra elkezdik lökve-nyomva kiszorítani az embereket a környező utcák felé. Ha valaki nem jó helyen áll, ilyenkor kemény bokszokat kaphat a gyomrába, vagy könyököket az arcába. Ha valakiben elbotlanak, vagy ha valaki ellenkezni próbál, azonnal leteperik és négyen kivonszolják. Nekem legutóbb a lábamat taposták szét a bakancsok úgy, hogy szétszakadt mindkét papucsom, és a szúrós aszfalton, mezítláb voltam kénytelen megtenni a több kilométeres utat a kocsiig. Pedig a rendőrök látták, hogy fényképezek, mondtam, hogy újságíró vagyok és a munkámat végzem, de ez nem mindig hatja meg őket. Attól függ, melyik rendőrnek mondod.
Ma este az is újítás, hogy mindezt az erőszakot nem előzi meg hangosbemondóban többszöri felszólítás, hogy “ezennel vége a tüntetésnek, mindenki hagyja el a teret, menjen fel a járdákra, aki az úton marad, megbüntetik”. Miután a tér és az utak kiürülnek, ugyanilyen kemény módon a járdákról is elzavarják az embereket. Hiába a magyarázkodás, az érvelés, a törvény idézése, semmi nem segít. Pedig a törvény világos:
Kürtök, dobok és ütőhangszerek, sípok használata, éneklés, kiabálás – 21:30 óráig megengedett.
Erősítő berendezések, megafonok – 23:00 óráig használhatóak.
Csendes tüntetés – 23:00 órától bárhol és bármeddig, azzal a feltétellel, hogy nem zavarja a közrendet, például autóforgalmat. De most nincs autóforgalom – zárlat van.
A rendőri erőszaknak köszönhetően ma este már tíz órakor csend van a téren. Hangos, morajló, félelmetes csend. Megértem Netanjahut, hogy fél. Nehéz elképzelni, hogy ez a nép annyi év szétszóratás és száműzetés után egykönnyen feladja nehezen visszaszerzett szabadságát és függetlenségét.
Értelmes és hazafias polgár tudja, hogy a néhány évenként (errefelé néhány hónaponként) megrendezett választások mellett a tüntetéseken való részvétel nem kevésbé fontos módja a demokratikus jogok gyakorlásának és azok megvédésének. Ha a kisember úgy érzi, hogy a hatalom hülyének nézi és veszélyben a szabadsága, akkor minden törvényes eszközt megragad, hogy a történelem szemétdombjára dobja hazug és korrupt vezetőit.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
