Letartóztattak 12 tüntetőt a vádlott Netanjahu elleni csütörtök éjszakai demonstráción Tel-Avivban.
A város központjában lévő izraeli nemzeti színháztól, a Habima színháztól induló tüntetésen ezrek meneteltek a belváros utcáin Netanjahu-ellenes jelszavakat skandálva annak ellenére, hogy szerdán a kneszet elfogadott egy törvénymódosítást, amely szerint csakis a lakóhelytől ezerméternyi távolságon belül lehet tüntetni legfeljebb húszfős csoportokban.
A rendőrség a közrend megsértésének vádjával letartóztatott tizenkét tiltakozót. A ynet hírportálon egyikük beszámolója szerint őrizetbe vétele előtt többször is arról faggatta a rendőröket, miért nincs bekapcsolva a testkamerájuk, és miért nem helyezték el a nevüket feltüntető kitűzőt egyenruhájukon.
A rendőrség mintegy másfél órára lezárta egy utca két végét, és így ott fogva tartotta a többfelé szakadt tüntető tömeg egy részét. A Kék-Fehér párthoz tartozó Miki Hajmovics, a kneszet belügyi és környezetvédelmi bizottsága elnökének személyes megjelenése, és közbenjárása után engedték őket útjukra.
A tüntetés másik incidense egy gázolásos merényletkísérlet volt, amikor egy később önmagát feladó 33 éves férfi a tüntetők közé hajtott, könnyebben megsebesített egy fiatal nőt, majd elhajtott a helyszínről.
Korábban csütörtök este országszerte több ezer ponton tiltakoztak az új törvénymódosítás meghatározta módon, kisebb csoportokban állva az útkereszteződésekben, autópályák fölötti hidakon, általában izraeli és fekete zászlókkal, a tavasszal alakult, Netanjahu távozását követelő “Feketezászlós mozgalom” szervezésében.
יצאתי לספורט יחידני וכל צומת שהייתי עד עכשיו: סוקולוב, הכפר הירוק, הפיל, בני אפרים-רובינא, ארבע פינות עומדים אנשים עם שלטים נגד הממשלה pic.twitter.com/ZDV7NRHPVT
— Tal Schneider טל שניידר تال شنايدر (@talschneider) October 1, 2020
A fekete zászlósok csütörtökön egy olyan térképet tettek közzé a Háárec című újság honlapja szerint, amelyen mintegy 2500 helyi tüntető-helyszínt jelöltek meg, ahol minden csütörtökön és szombaton tiltakozni fognak a teljes zárlat idején is.

A kormányfő bírálói úgy vélik, hogy a tüntetések új korlátozásának hátterében Netanjahu közelgő tárgyalása áll, amit korrupció, csalás és közhivatallal visszaélés vádjai miatt januárra tűztek ki.
A tüntetők azt követelik, hogy lépjen vissza hivatalától amíg nem tisztázta magát a vádaktól. A kormányfő tagadja bűnösségét, és a médiában, a rendőrségen és az ügyészségen ellene szőtt hamis vádakkal magyarázza a korrupciós vádiratokat.
A demonstrálók a koronavírus második, nyáron indult hulláma kezelésének hiányosságai miatt is bírálták a kormányfőt. Szerintük az új zárlatot is elsősorban politikai okokból, a tiltakozás felszámolása miatt hozták létre, noha a kormány ezzel a lépéssel nagyon sokat árt a gazdaságnak.

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.