Moti Kohen, a rendőrség főbiztosa válaszolt a kritikákra, és védelmébe vette a rendőrség magatartását: „A Kneszet-törvényeket akkor is érvényesíteni fogjuk, ha az nem élvez össztársadalmi támogatást!”
Az egész országban megrendezett esti tüntetéseken, a tüntetők és a rendőrség közötti erőszakos összecsapások után sok kritika érte a rendőrség magatartását és az általuk alkalmazott erőszak mértékét.
Mint ahogy a híradásokból is kiderült, sok helyen maga a rendőrségi intézkedés az, mely a tüntetőket a rendelkezések megsértésére kényszeríti, miután a tüntetőket olyan kis helyre szorítják be, többszáz, többezer embert, ahol nem lehet megtartani a szükséges távolságot a fertőzések elkerülésére.
A napok óta folyó rendőrségi csiki-csukiból a tegnapi nap például Miki Hajmovics és Merav Michaeli kneszet-képviselők tiltakozására engedték csak el a tüntetőket.
Mindezzel egy időben nem érkezett hír arról, hogy a rendőrség ellenőrizte, illetve megakadályozta volna a vallásosok lakta negyedekben, városokban a nagy, akár többszáz embernek épített szukákban megrendezett összejöveteleket.
Több helyről jelentették, hogy békés tüntetőket támadtak meg, Givataimban és Karkur-Pardeszhanán is. Ez utóbbi helyen egy negyvenes férfi karja eltört.
Hadera, két maszknélküli bibista behemót a békés tüntetőkre támad. Ajánljuk a rendőrség figyelmébe. https://t.co/bguTvHSdx0
— Izraelinfo (@Izraelinfo) October 4, 2020
Kfar Szaba – 3 erőszakos letartóztatás:
A fertőzési arány viszonylagos, egész társadalomra vetített egy százalékos csökkenése lehet, hogy a fertőzési ráta növekedésének megállását jelentheti. Azután, hogy az újonnan megbetegedők aránya újabb és újabb csúcsokat döntött, végre harmadik napja egyfolytában csökkenés tapasztalható a napi fertőzöttek számában. Az elmúlt héten elvégzett tesztek 12-15%-a bizonyult pozitívnak, tegnapra ez a szám 11%-ra csökkent. Eran Segal, a Weizmann Intézet professzora szerint lehet, hogy az esetszám emelkedése megállt, de hangsúlyozta: „Az ultraortodox szektorban csúcsokat dönt a vírus terjedése.”