Izgalmas, színes, minden korosztálynak maradandó élményt nyújtó szukoti programot szerveztünk, méltó eseményt az új projekt, A mi alijánk bemutatására. Ahogy korona idején egész életünket átszervezzük, ezt a tervet is elnapoltuk, de nem mondtunk le róla. Eljön még a népes közönség számára is engedélyezett rendezvények ideje, és akkor egy kellemes őszi nap helyett egy kellemes tavaszi napon találkozunk majd a magyarországi zsidóság szellemi és tárgyi örökségét őrző cfati múzeum kertjében.
A cfati találkozó szervezésének első pillanatától kezdve tudtuk, hogy gondolnunk kell a találkozó virtuális változatára is, bár utolsó percig reméltük, hogy ha másképp nem, csekély létszámú részvétellel fölkapaszkodhatunk a Galilba. De erről is le kellett mondanunk.
Az egésznapos programot addig szűkítettük, amíg vissza nem értünk a rendezvény ötletének kiindulópontjához: a projekt bemutatásához – tehát megvan, hogy miről lesz szó, adott a szélsebesen terjedő zoom-felület használata a virtuális együttléthez, ezt a keretet úgy kell kitölteni, hogy nézők seregét csalogassa a szembenéző képernyők elé.
Így alakítottuk meg A mi alijánk projekt klubját, ahol minden klubtalálkozón valaki más mondja majd el a saját történetét. Így kezdődött a cfati találkozó helyett a klubmegnyitó szervezése.
Néhány hónappal korábban, amikor elindítottuk a projektet, kértük a kilencvenes évektől ifjan alijázott nemzedéktől, töltsenek ki egy személyi adatokra vonatkozó kérdőívet, küldjenek történeteket, fényképeket a kezdeti és/vagy a későbbi évek eseményeiről, hogy első kézből gyűjthessük össze a forrásokat az ezredfordulón szervezett csoportokban vagy egyéni utakon érkező, Izraellel ismerkedő nemzedék beilleszkedésének történetéhez. A beérkezett történetek és fényképek közül néhány felkerült az Izraelinfo lapjára, Shiri Zsuzsa a fényképekből egy rövid bemutatkozó filmet készített. A film premierje lesz a klubmegnyitó, és a harminc évvel ezelőtt, az 1990 nyarán érkezett első diákcsoportok tagjai közül választjuk ki a klub első interjúalanyát. Beszélgetőtársnak Lendler Ervin jelentkezett.
Premier előtt mindenki izgatott, egy-egy visszajelzésből már tudtuk, hogy többen lelkesen köszöntötték a projekt hírét, hogy sokan vannak, akik sosem hallottak sem szervezett diákcsoportok érkezéséről, sem az elmúlt évtizedekben Magyarországról érkező olékról. De amikor egymás után jelentkeztek be a zoom-találkozóra a nézők, és elértünk a bűvös száz személyhez, és ezen felül már senkit sem engedett be a rendszer, örömmel vallottuk be egymásnak, hogy nem számítottunk ennyi érdeklődőre. Elfogultság nélkül mondhattuk, hogy jól sikerült este volt. És pontosan tudtuk, hogy a virtuális klubok világában még számos szervezési és technikai fogást kell elsajátítani a minél sikeresebb folytatáshoz. Másnap felkerült a projekt facebook oldalára a klubmegnyitó visszanézhető kópiája, és eljutott több mint hétszázhetven érdeklődőhöz.
A klub sikeres megnyitója után nem kétséges, hogy addig is, amíg személyesen találkozhatunk a népes közönséggel, folytatjuk a kalandozást virtuális berkekben. Rendszeresíteni szeretnénk a klubtalálkozókat, és bár továbbra is várunk fényképeket, történeteket, elkezdünk interjúalanyokat keresni, akik kétszemélyes találkozón vagy a képernyőn szívesen megosztják velünk a történetüket. Ahogy a koronavilág engedékenyebb lesz, valóságos klubban várjuk majd mindazokat, akik virtuálisan már beléptek a klubba, és azokat is, akik csak a személyes találkozást kedvelik. Minél gazdagabb anyag gyűlik össze, annál izgalmasabb lesz a források feldolgozása. Kiállítás, konferencia, könyv, film, tanulmány – bármi készülhet a beérkezett kérdőívekből, az összegyűjtött történetekből és képekből. És hogy ne aggódjanak azok, akik talán lemaradnak egy-egy eseményről, rendezvényről, a cfati múzeum megőrzi számukra és a következő generációk számára is az ezredfordulón és az új ezred elején Izraelben kezdődő, közösen írt történetünket.
Csatlakozzatok a facebookhoz, írjátok meg, miről szeretnétek a következő klubtalálkozókon hallani, és kivel szeretnétek találkozni. Küldjetek fényképeket, elevenítsetek fel emlékeket, segítsetek, hogy rég nem látott barátok, ismerősök ismét találkozzanak, és minél többen új ismerősökre, barátokra találjanak.