Szijjártó: Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett

Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett, és nemmel szavaz az ENSZ-ben az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra – írta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A Bangkokban tartózkodó miniszter bejegyzésében azt írta, nemrég telefonon beszélt Gabi Askenázi izraeli külügyminiszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy az ENSZ Közgyűlése „újra Izrael-ellenes határozatokat akar elfogadni”.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „Sajnos ez egy évek óta bevett gyakorlat, szerintünk azonban ennek semmi értelme nincsen, csak a közel-keleti feszültségek további szítására alkalmas.”

Hozzátette: biztosította az izraeli külügyminisztert arról, hogy Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett. „Továbbra is azt gondoljuk, hogy Izraelnek joga van a tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítéshez. Ezért természetesen idén is nemmel fogunk szavazni az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra” – írta.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter megemlítette azt is, hogy Gabi Askenázival arról is beszéltek, „jó lenne együttműködni a koronavírus elleni oltóanyag előállítása során”, erre az izraeli miniszter „abszolút nyitott volt”, és a technikai részleteket folyamatosan egyeztetni fogják.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.