Kibertámadás ért egy biztosító társaságot Izraelben, iráni hekkerekre gyanakodnak – jelentette a ynet kedden.
Az izraeli Nemzeti Kiberhálózat közleménye szerint hétfő este hekkerek, számítógépes bűnözők támadták meg a Sirbit biztosítótársaság szervereit, melynek weboldala összeomlott, és attól tartanak, hogy sok ügyfél, köztük a köztisztviselők személyes adatai kiszivárogtak.
A BlackShadow, vagyis fekete árnyék nevű hekkercsoport magára vállalta az akciót, és nyilvánosságra hozta a vállalat hangfelvételét egy ügyféllel folytatott beszélgetésről, valamint izraeli személyi igazolványokat és gépjármű vezetői jogosítványokat, köztük egy vezető bíróét is.
A megszerzett személyes adatok között sok köztisztviselőről szóló információt is ellophattak, mert 2005-ben a Sirbit vállalat nyerte meg a közalkalmazottak magángépkocsijának biztosítására kiírt éves pályázatot, és sok éven át megőrizte ezt a piaci szegmenset.
A BlackShadow nevű hekkercsoport a közelmúltban megnyitott Twitter-fiókjában vállalta a felelősséget a számítógépes támadásért a Sirbit hálózati infrastruktúrája ellen, s állításuk szerint a vállalat szervereiben is kárt okoztak.
Izraeli kiberszakértők szerint ez a csoport próbálta megtámadni Izrael több számítógépes rendszerét néhány hónappal ezelőtt, de akkor megfékezték őket. Omri Segev Mojal, a Profero nevű cég kiberszakértője szerint Izrael kedvelt célpontja főként iszlamista „hektivistáknak”, akik politikai okokból hajtanak végre kibertámadásokat.
„Az iráni-izraeli konfliktus újabb kiéleződése miatt fennáll annak a lehetősége, hogy az irániak állnak a támadás mögött, egy aktivista csoport mögé bújnak, ahelyett, hogy hivatalosan felfednék magukat” – vélekedett a szakértő a ynetnek.
Egy frissen közzétett tanulmányból kiderült, hogy iráni hekkerek álltak több tucat november eleji, izraeli vállalatok ellen elkövetett ransomware-támadás mögött. Minden cégnek 7-9 Bitcoin érmét kellett fizetnie a támadóknak (375-475 ezer sékel, ami mintegy 35 millió forint).
Ezen érmék végső rendeltetési helye a kriptovaluták iráni kereskedési platformja volt. Használatukhoz iráni telefonszámot és személyi igazolványt kellett bemutatni, amely a tanulmány szerint arra utal, hogy nagy valószínűséggel iráni állampolgárok állnak a támadások mögött. Ugyanakkor azt nem lehet tudni, hogy kapcsolatban voltak-e az iráni rendszerrel, s hogy valójában az Iszlám Köztársaságban élnek-e.
Az iráni atomprogram vezetőjének, Mohszen Farizadének – Teherán által Izraelnek tulajdonított – szombati meggyilkolása után az irániak többször is bosszúval fenyegették meg Izraelt.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója