Távozik az izraeli centrista Kék-Fehér pártból Gabi Askenázi külügyminiszter, és ezzel tovább bomlik az átmeneti koalíciós kormány centrista pártja – jelentette a helyi média szerdán.
Askenázi – aki a Kék-Fehér párt Beni Ganz pártelnök utáni második embere, korábbi vezérkari főnök – bejelentette, hogy egy időre visszavonul a politikai élettől, de egyelőre megtartja miniszteri tárcáját. A márciusi előrehozott választásokon már nem vesz részt a párt színeiben.
„A Kék-Fehér kormányzati alternatívát jelentett Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel szemben, és úgy döntöttünk, hogy belülről próbálunk befolyást gyakorolni a nemzeti felelősség érdekében” – összegezte Askenázi Twitter-üzenetében pártja szerinte fontos eredményét.
„A közbeszéd megváltoztatása a ciszjordániai területek bekebelezéséről utat nyitott a békemegállapodások számára, és egyben megakadályozta egy politikai és jogi kaland kísérletét” – tette hozzá.
A helyi média jelentése szerint Askenázi kedd este egy jeruzsálemi szállodában már közölte négyszemközt Beni Ganzzal döntését. Találkozójuk azért is rivaldafénybe került mert elvileg karanténba kellett volna vonulniuk egy koronavírus-fertőzöttel történt közös megbeszélésük miatt, de erről csak későn értesítette őket az egészségügyi minisztérium, amikor már tanácskozásukon voltak.
Döntése egy nappal követte Avi Nisszenkorn igazságügyi miniszter távozását, aki Ron Huldai tel-avivi polgármester új pártjához csatlakozott, és ezért lépett ki a Kék-Fehérből.
A párt 15 parlamenti képviselőből álló frakciójának egységét elsőként Aszaf Zamir turisztikai miniszter bontotta meg, aki már októberben lemondott tárcájáról, mert nem fogadta el a párt szerinte nem elég kemény és következetes politikáját Netanjahuval szemben.
Múlt héten a párt három „lázadó” képviselője a kneszet feloszlatása mellett szavazott, és ezért őket Ganz távozásra szólította fel, majd kedden Nissszenkorn személyében a párt harmadik embere, szerdán pedig a ranglétrán második Askenázi lépett ki a pártból.
A Kék-Fehér nevű, két éve alakult centrista párt egy évtized után alternatívát kínált Netanjahu jobboldali Likud pártjával szemben, s három választáson át fej-fej mellett szerepeltek, de egyikük sem tudott önállóan kormányt alakítani.
Tavaly májusban Ganz bejelentette csatlakozását egy Benjamin Netanjahu vezette kormányhoz, noha legfőbb választási ígérete éppen az volt, hogy nem lépnek be a Likud elnökének kormányába. A koalíciós egyezmény szerint elvileg másfél év múlva rotációs rendszerben Ganz átvehette volna a kormányfői tisztséget.
A megállapodás miatt tavaly májusban a pártszövetségből 17 képviselő, a Van Jövő (Jes Atid) párthoz tartozó csoport Jair Lapid vezetésével kilépett a Kék-Fehérből és átült az ellenzék padsoraiba.
Izraelben egy héttel ezelőtt feloszlott a kneszet a költségvetés el nem készítése miatt, és két éven belül már negyedszer új parlamenti választásokat írtak ki 2021. március 23-ra. Az új kormány megalakulásáig az eddigi koalíciós kormány működik átmeneti kormányként.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója