Galant megtiltotta az országot apartheid államnak nevező szervezeteknek az iskolai előadásokat

Joáv Galant izraeli oktatási miniszter megtiltotta az országot apartheid államnak nevező szervezeteknek az iskolai előadások tartását – jelentette a helyi média hétfőn.

„Utasítottam az oktatási minisztérium főigazgatóját, hogy tiltsa be azoknak a szervezeteknek a belépését az izraeli iskolákban tartott előadásokra, amelyek Izraelt +apartheid államnak+ nevezik vagy lekicsinylik az izraeli hadsereg katonáit – különösen a katonai behívás előtt álló tanulók előtt” – írta Galant a Twitteren vasárnap.

A miniszter utasításával a Becelem nevű emberi jogi szervezet múlt hét kedden megjelentetett jelentésére válaszolt, amely apartheid államként határozta meg Izraelt az arab kisebbséggel szembeni megkülönböztetések miatt.

Az apartheid kifejezést a palesztinok már régóta használják elsősorban az 1967-ben elfoglalt területeken folytatott izraeli politika leírására, de az izraeli szervezetek mindeddig általában tabunak tekintették, és nem alkalmazták.

A Becelem elnöke, Hagai Elad előadást tervezett a neves haifai Reáliskola végzős diákjai számára az emberi jogokról tartott előadássorozat keretében, és Galant ezért tiltotta meg a szervezet megjelenését az izraeli iskolákban a Walla nevű hírportál értesülése szerint.

„Kellemesebb azt gondolni, hogy jók és igazak vagyunk, és szinte kizárólag pontosan ezt mondja az oktatási rendszer a diákoknak. Kemény megismerni és kezelni az izraeli valóságot 2021-ben, de ez a mi kötelességünk” – állt a Becelem válaszában a találkozó betiltása után. Előzőleg egy jobboldali szervezet elnöke, Sáj Glik hívta fel az oktatási miniszter figyelmét a haifai középiskolában tervezett előadásra, és annak megakadályozását kérte, mert annak tartalma szerinte szélsőségesen baloldali lett volna.

Glik kérését a 2018-ban elfogadott törvénymódosításra alapozta, amely tiltja az izraeli katonák elleni külföldi jogi fellépést támogató csoportok előadásainak vagy iskolai tevékenységeinek folytatását.

„Ez a helyes és szükséges döntés. Nem világos, hogy miért is fontolgatták a diákok előtt egy olyan szélsőséges szervezet bemutatását, mint a Becelem, amely abból él, hogy hazugságokat terjeszt, Izrael legitimitása ellen szól, és ösztönzi ellene a nemzetközi nyomást. Meg kell tiltani ennek a megvetendő szervezetnek a megjelentését az oktatási rendszerben. Ez a józan ész győzelme” – közölte a „Ha akarjátok” (Im Tircú) nevű jobboldali mozgalom az ügy kapcsán.

Az iskolai előadásokat tiltó törvénymódosítást 2018-ban, a Megtörni a hallgatást (Sovrim Stika) nevű civil szervezet munkája ellen alkották meg. A Megtörni a hallgatást ugyanis iskolai bemutatkozásokat is tartott, ahol bírálta a hadsereg tevékenységét az 1967-ben elfoglalt palesztin területeken.

Ezzel a Naftali Bennet oktatási miniszter idején megfogalmazott szabályozással távol akarják tartani az iskoláktól és a diákoktól azokat a szervezeteket, amelyek aláássák az izraeli hadsereg és az állami oktatás céljainak legitimitását. A törvénymódosítás jogot biztosít az oktatási miniszternek, hogy megtiltsa különböző szervezeteknek, hogy előadásokat tartsanak az iskolákban.

A hadseregtől leszerelt katonák tanúságtételeinek ismertetésével foglalkozó Megtörni a hallgatást nevű szervezet, illetve a törvénymódosítás bírálói azonban azt mondták, hogy a valódi cél a kritikus hangok és a szólásszabadság elfojtása, továbbá a civil emberi jogi csoportok lejáratása volt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.