Jehuda Elkana professzor, nagy tekintélyű történész és tudományfilozófus, közéleti személyiség és Auschwitz-túlélő a nyílt társadalom eszméjének mély elkötelezettje volt. Fröhlich László néven született Szabadkán, szinte gyerekként élte túl Auschwitz poklát, majd magyar ajkú szüleivel Izraelben nevelkedett. Itt tanult tovább és vált nemzetközileg elismert tudóssá. A Közép-európai Egyetem (CEU) harmadik elnök-rektora volt, aki 1999 és 2009 között vezette az intézményt. Ez alatt a tíz év alatt mind az intézmény épületeinek a mérete, mind szellemi hatósugara megnövekedett. Irányítása alatt számos tanszék, interdiszciplináris program és kutatóközpont létesült az egyetemen (a Matematika, a Szociológia és Társadalmi Antropológia Tanszék, valamint a Hálózattudományi, a Kognitív Tudományi, a Közpolitikai és az Európai Uniós Bővítési Központ).
Halálakor Bokros Lajos többek között a következőket írta róla az Élet és Irodalom 2012. szeptember 28-i számában:
„Nagyon nehéz életben maradni – mondta lemondóan utolsó személyes találkozásunkkor június elején az elegáns, de bénítóan rideg bécsi étterem teraszán. Tudta, hogy halálos betegség támadta meg, amiből az általa olyan jól ismert tudomány mai állása szerint nincs kiút.
A halál fenyegetése nem először érintette meg. Az alig tízéves kisfiú 1944-ben az Auschwitzba tartó vonaton találta magát, és bizonyára nem értette, hiszen nem is érthette, hogy miért és hová utazik.
Jehuda Elkana magyar zsidó szülők gyermekeként látta meg a napvilágot az akkor Jugoszláviához tartozó Szabadkán. A város 1941-ben visszakerült Magyarországhoz.
A magyarul beszélő zsidók túlnyomó többsége még úgy érezte, hogy igazság tétetett. A két világháború között sokan vágytak visszakerülni abba a magyar hazába, amely elődeiknek egyenjogúságot adott, a szabad önmegvalósítás és a felemelkedés lehetőségét.
A hivatalos haza azonban 1944-ben végleg elárulta zsidó származású, védtelen és kiszolgáltatott állampolgárait. Nekünk gyalázat, letörölhetetlen szégyen. De stratégiailag is hatalmas hiba volt: a holokausztot követően a túlélők százezrei fordultak el Magyarországtól. Ez pedig örök szomorúság, felmérhetetlen veszteség. Magyar tragédia, magyar fájdalom.
1948-ban a még mindig gyermek Lacit családja Izraelbe vitte, és egy kibucban leltek otthonra. A fiú nem irtózott a mezőgazdasági munkától, de egészsége megromlott. Esze éles, tehetsége kivételes, irány az iskola!
A tel-avivi Herzlija gimnázium a fiatal állam egyik legszínvonalasabb iskolája, ahonnan már egyenes út vezetett a Jeruzsálemi Héber Egyetemre. Mesterdiploma matematikából és fizikából, majd 1968-ban doktori cím az amerikai Brandeis Egyetemről tudománytörténetből és filozófiából. Jehuda Elkana azonnal állást kapott a Jeruzsálemi Héber Egyetemen, egyúttal a filozófiai, oktatási és kulturális kérdésekkel foglalkozó, 1959-ben alapított Jeruzsálemi Van Leer Intézet munkatársa lett.
A fiatalember tudományos és oktatói pályája üstökösként ívelt felfelé. Tanítói és kutatói munkásságát olyan állomások fémjelzik, mint az amerikai Harvard és Stanford Egyetemek, az All Souls College az angliai Oxfordban, majd a hírneves svájci Szövetségi Műszaki Főiskola (ETH) Zürichben. Innen érkezett Jehuda Elkana Magyarországra 1999-ben, amikor az 1991-ben Soros György által alapított Közép-európai Egyetem rektorává választották.
Nem lehetett volna alkalmasabb személyt találni az új budapesti amerikai egyetem első számú tudományos és oktatási posztjára az angolul, németül, franciául, héberül, szerbül és magyarul tökéletesen beszélő Jehudánál. A világ egyetemes kultúráját és gazdag tanítói tapasztalatát magában hordozó tudós tanár tökéletesen beleillett a társadalomtudományokkal és némi bölcsészettel foglalkozó fiatal intézmény szellemi és szervezeti keretei közé. Tízéves tevékenysége révén a Közép-európai Egyetem európai színvonalú és az egész világon jegyzett intézménnyé vált…”
1988-ban, a holokauszt emléknapján jelent meg Izrael egyik legrégebbi napilapjában, a Haarec című újságban A felejtés jogán című cikke, amely óriási visszhangot és máig tartó társadalmi vitát váltott ki a holokauszt emlékezetének témájában. Ebben az írásában Elkana kifejti azt a nézetét, miszerint a holokauszt traumája, és a rá való mágikus és megszállott emlékezés Izraelben, valamint az a tény, hogy a holokauszt emlékezetét az Izraeli Állam létjogosultságának és bármely cselekedetének jogalapjaként használják fel, végzetes és tragikus hatással van az izraeli társadalom jövőjére, a demokráciára. (A teljes cikk Felejteni kell címmel magyarul a Szombat folyóiratban jelent meg, ebből idézünk.)
„Az utóbbi időkben arról győződtem meg, hogy az izraeli társadalom palesztinokhoz fűződő viszonyát alapvetően meghatározó politikai és társadalmi tényező nem a személyes frusztráció, hanem egy meglehetősen mélyen gyökeredző egzisztenciális »Angst«, melyet a holokausztból levonható tanulságok egy sajátos értelmezése táplál, és az a hit, hogy az egész világ ellenünkre tör, és mi vagyunk az örök áldozatok. Számomra Hitler tragikus és paradox győzelme ebben a sokak által osztott réges-régi hiedelemben nyilvánul meg. Auschwitz hamvaiból, jelképesen szólva, két nemzet emelkedett ki: a kisebbség, amely azt mondja, hogy »ez sohasem történhet meg még egyszer«, és egy riadt, rémült többség, amely azt mondja, hogy »ez sohasem történhet meg velünk még egyszer«. Nyilvánvaló, hogy ha csak valóban ezt a két tanulságot lehet levonni, akkor én az első véleményhez csatlakozom, és a másikat katasztrofálisnak tartom. Valójában azonban egyik mellett sem kötelezem el magam, csak arra szeretnék rámutatni, hogy az az életfilozófia, amely főleg vagy kizárólag a holokausztban gyökerezik, végzetes következményekkel jár. […]
Az Izraeli Állam jövőjére semmit sem tartok veszélyesebbnek, mint azt, hogy a holokausztot módszeresen az izraeli köztudat részévé tették, noha a lakosság nagyobbik része és az a nemzedék, amely már itt született, és itt is nőtt fel, nem tapasztalta meg személyesen a holokausztot. Most értettem csak meg annak a helyzetnek a komolyságát, hogy évtizedek óta minden izraeli gyermeket újból és újból elküldünk a Jad Vasembe. Tulajdonképpen mi volt a célunk ezzel? Mit gondoltunk, hogyan dolgozzák fel majd ezek a fiatalok ezt az élményt? Szüntelenül ezt harsogtuk, érzéketlenül és durván, minden magyarázat nélkül: »Zakhor! Emlékezz!« Mivégre? A borzalmakat ábrázoló képek könnyen értelmezhetők úgy is, hogy gyűlöletre buzdítanak. »Zakhor!« A folytonos és elvakult gyűlölet felhívásaként is felfogható.
Könnyen meglehet, hogy a világnak, nagy általánosságban, emlékeznie kell. Én ugyan ebben sem vagyok biztos, de mindenesetre ezért ne a mi fejünk fájjon. Minden nemzet, beleértve a németeket, saját maga dönti el, a saját szempontjai alapján, akarnak-e emlékezni, vagy sem. Ami viszont minket illet, nekünk meg kell tanulnunk felejteni. E nemzet vezetőinek most az a legfontosabb politikai és oktatási feladata, hogy végre az élők oldalára álljanak, hogy jövőnk felépítésén fáradozzanak, és ne a holokauszt jelképeivel, ceremóniáival és tanulságaival foglalkozzanak naphosszat. Az életünket uraló »Emlékezz!« felhívást végérvényesen el kellene tüntetniük.”
Egy Elkanával készített, a holokauszt tanításával foglalkozó dokumentumfilmet a lányom gimnazista osztályával együtt néztem meg, amikor az Izraelben ebben a korban szokásos lengyelországi utazásra készültek, amelynek során végiglátogatják a haláltáborokat és a zsidó múlt színhelyeit. Ebben Elkana szintén azt hangsúlyozza, hogy számára, aki a magyar zsidók transzportjával érkezett 1944 júliusában a haláltáborba, és azt csak a kellő „idő és kapacitás” hiányában élte túl, a holokauszt tanulsága nem más, mint hogy soha többé ne tegyük meg másokkal azt, amit velünk tettek. Ebből pedig a gyűlölet és a fanatizmus totális elutasítása következik még azokkal szemben is, akiknek a nézeteivel nem értünk egyet.
Elkana büszkén vállalta elitista nézeteit, nemcsak a politika, hanem a pedagógia terén is. Mélyen hitt az oktatás szerepében és abban is, hogy a felsőoktatás elsődleges feladata egy erős, a lehető legmagasabb szinten képzett vezető értelmiségi elit kinevelése. Bírálóinak, akik szerint ezek a nézetek nem felelnek meg az egyenjogúság, az esélyegyenlőség elvének, így válaszolt: „Az igaz és kívánatos egalitarizmus egy olyan hitvallás, amely az ember emberként való tiszteletben tartásában gyökerezik, és amely szerint minden egyes ember kitűnik valamiben, ezért minden ember számára lehetővé kell tenni, hogy a lehető legmagasabb eredményt érhesse el azon a területen, amelyben tehetséges.”
Munkássága, morális értékrendszere, nézetei – ha jelenleg nem is számítanak többségi, uralkodó szemléletnek Izraelben – iránymutatóak és értékesek mindenki számára, akinek szívügye az egészséges, igazságos – nem csak izraeli – társadalom léte, ezért került Jehuda Elkana az általunk bemutatott magyar gyökerű izraeliek ünnepi arcképcsarnokába…
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
