van egy zsidó hagyomány
hogy az ember
minden hónapban
(holdhónapban)
végigolvassa a zsoltárokat
mind a százötvenet
van erre egy beosztás
hogy a hónap melyik napján
melyik zsoltárokat olvassuk
elsején
az első kilencet
másodikán a tizediktől a tizenhetedikig
és így tovább
ha a holdhónap harminc napos
(nem huszonkilenc)
akkor harmincadikán
az utolsó hatot olvassuk –
van egy másik zsidó hagyomány is
a zsoltárokkal kapcsolatban
eszerint
minden nap elolvasunk
egy olyan zsoltárt (is)
ami a születésnapunkhoz kapcsolódik
a következő születésnapunkhoz
barukh
aki most negyvenhét éves
ezért minden nap
többnyire este
elalvás előtt
elolvassa
a negyvennyolcadik zsoltárt
azok a gyerekek
akiknek a családja
követi ezt a hagyományt
akkor kezdenek hozzá a zsoltárokhoz
amikor megtanulnak olvasni
öt-hat éves korukban
de akkor még
nem változik a zsoltár
minden születésnapjuk után
amíg a lányok
be nem töltik a tizenkettedik életévüket
a fiúk pedig a tizenharmadikat
vagyis a zsidó hagyomány szerint
felnőtté nem válnak
addig a lányok
a tizenkettedik zsoltárt olvassák
a fiúk pedig a tizenharmadikat –
barukh a sivatagban
kezdte el olvasni
a következő születésnapjára
emlékeztető zsoltárokat
ezeket a háromezer éves
medítatív
héber szövegeket
amik segítenek lecsillapítani
a felzaklatott lelket
és megnyugtatni az olvasót
hogy nincs egyedül
nincs egyedül a bánatával
a félelmével
a fájdalmával
nincs egyedül
a világmindenségben
bármennyire is úgy tudja érezni
a sivatag határtalan horizontja előtt
a végtelen csillagos égbolt alatt
ami egyszerre zuhan rá
és emeli fel magához
nincs egyedül –
amikor kis barukh
még csak ילד קטן volt
nem olvasott zsoltárokat
nem csak a tizenharmadikat nem
de egyiket sem
akkor még nem ismerte
a zsoltárok gyógyító erejét
kis barukh akkor még
csak magára számíthatott
amikor felzaklatott lelkét
kellett lecsillapítani
mert kis barukh
egy olyan családban nőtt fel
amiben mindenki
hinni akart
a boldogságban
és ezért nem tudták
hogy mihez kezdjenek
amikor boldogtalansággal találkoztak
tökéletlenséggel
a saját életükben
vagy mások életében
csak az igyekezet volt
a makacs akarás
a törekvés
a hiba kijavítására
a boldogságra
a tökéletességre –
a zsoltárok nem árulnak boldogságot
könyörületet árulnak
a bánat
a félelem
a fájdalom
csillapítását
árulják
nem megszüntetését
csak csillapítását
nem teszik felelőssé az embert
amiért nem olyan az élete
mint azoké
a lidérceké
akiket a képes magazinokban
és a reklámokban mutogatnak
tökéletes hivatással
tökéletes családdal
tökéletes házzal
tökéletes autóval
tökéletes nyaralással
tökéletes mosollyal
nem
a zsoltárok szerzői
és olvasói
a halálnak völgyében járnak
és ezért nem tesznek felelőssé senkit
mert abból indulnak ki
hogy az életet
szeretet
és öröm
és
bánat
és félelem
és fájdalom
tölti meg
minden pillanatban
mert ilyen az élet
mert örökkévalócska ilyennek teremtette
az
hogy a világban
nem csak boldogság
de boldogtalanság is van
nem egy szerencsétlen körülmény
amin sok-sok igyekezettel
és elszántsággal
változtatni lehet
nem lehet rajta változtatni
az ember nem tudja kijavítani azt
amit örökkévalócska szándékosan
ilyennek teremtett
kis barukh családjában nem tudták ezt
ők
minden gyakorlati tapasztalatuk ellenére
hinni akartak
a tökéletes hivatásban
a tökéletes családban
a tökéletes házban
a tökéletes autóban
a tökéletes nyaralásban
a tökéletes mosolyban –
nagy barukh
úgy szereti
azt a kisfiút a képen
ahogy senki mást
összefacsarodik a szíve
ahogy kis pofácskáját nézi
felzaklatott kis lelkét
amiért nem boldog
vagy ha boldog is
egyszerre boldogtalan is
amiért nem tökéletes az élete
és amiért azt hiszi
hogy ezért ő a hibás
ha ránéz erre a képre
nagy barukh látja
kis barukh sebeit
látja a gennyet és a vért
ami a sebekből folyik
és látja
hogy nincs
senki
semmi
aki vagy ami
enyhíteni tudná a fájdalmát
gyógyítani a sebeit
nagy barukh emlékszik
hogy kis barukh sebei
úgy tűntek el
hogy a tizennégy
tizenöt
huszonöt
vagy harmincöt éves barukh sebeiből
rájuk folyt
a genny és a vér
és eltakarták
és betakarták
kis barukh sebeit
és azok soha nem gyógyultak meg
csak megdermedtek
de ugyanúgy fájtak
mint amikor kis barukh szerezte őket –
a negyvenhét éves barukh
néhány hete
amikor még nem tudta
csak érezte
hogy elkapta a koronát
úgy döntött
hogy ezután
esténként
elalvás előtt
nem csak önmagáért
de ezért a kisfiúért is
is elolvas egy zsoltárt
helyette
a nevében
a tizenharmadikat
azt
amelyiket
ha ismerte volna
a zsoltárok gyógyító erejét
kis barukh is olvasott volna
a tizenharmadik zsoltár
szavai pedig azóta
egyszerre szállnak fel
az égbe
a mindenségbe
örökkévalócskához
és szállnak le
barukh lelkének
azokba a mélységeibe
ahol kis barukh sebeit őrzi
néhány hete
nagy barukh
minden este
belemarkol az időbe
átszakítja a múlt szövetét
és a zsoltár szavaival
csillapítja
kis barukh
negyven évvel ezelőtti
bánatát
félelmét
és fájdalmát
háromezer éves
héber szövegekből
szőtt pólyával
takarja be
és gyógyítja
kis barukh gennyes és véres sebeit –
kis barukh lelke
ettől
nem fog meggyógyulni
a múltban
az élete nem lesz tökéletes
a boldogsága pedig
folyton
boldogtalanságba fog fordulni
és fordítva
de
nagy barukh
talán annyit el tud érni
hogy kis barukh
többé már
ne eméssze
és hibáztassa magát ezért
a sebei pedig bevarasodjanak
és a fájdalomnak
már csak az emlékművei legyenek
ne a forrásai
terápiás szabadversek a sivatagból lélekről, otthonról, világbékéről
