Ein Kesatot (עין קשתות, vagyis „Boltív forrás”, arabul Umm el-Kanatir ام القناطر, vagyis a “Boltívek anyja”) egy régészeti lelőhely a Golán-fennsíkon, amelynek fő szakasza az 5.–8. század közepére datálódik. Nevét a helyi forrás fölötti boltívekről kapta. Az ásatások egy római kori települést tártak fel, amelyet először pogányok, majd később zsidók laktak (a falu ősi neve nem ismert), és akik egy nagyszerű zsinagóga romjait hagytak maguk után, amikor elmenekültek a településről, miután a 749-es földrengés megsemmisítette azt.
Feltételezések szerint a helyszínen egy pogány római város volt, melynek a lakói a közeli forrást tisztelték. A zsidók i. e. 23-ban kezdtek letelepedni a környéken, a Misna és a Talmud idején egy zsidó falu volt itt. A falu központjában egy impozáns építésű, Izrael földjén az egyik legszebb és legfontosabb, viszonylag jó állapotban megmaradt zsinagógát találtak.
Az ősi templomot valószínűleg az ötödik században építették a helyiek, a falakat díszítő ornamentikák, kőfaragványok a hatodik századból valók. Az épület 18 méter hosszú, 13 méter széles és a számítások szerint 12 méter magas volt, így a régióban felfedezett legalább 25 ősi zsinagóga közül az egyik legnagyobb.
A falu romjaira 1884-ben bukkantak rá, és úgy tűnik, hogy abban az időben lakatlan volt a település. Később szíriai pásztorok telepedtek le Umm el-Qanatir romjai mellé, amely közigazgatásilag a szíriai Quneitra tartományhoz tartozott. Az 1960-as szíriai népszámlálás egy 90 lakosú kis falvat tart itt nyilván. A települést egészen a hatnapos háborúig lakták, mikor elmenekültek lakói.
A zsinagóga létezését először 1885-ben dokumentálta Laurence Oliphant és Gottlieb Schumacher. A bedőlt falak és nagy kőtömbök között Oliphant egy sas kőfaragást talált, aztán egy párkány töredékét és egy nagy, háromszög alakú lapot, amely szerinte a főbejárat fölötti kőtömb lehetett. A sas, amely az ókori zsidó művészet jól ismert motívuma, különösen a Golánon és Galileában, egy dupla oszlopon és a zsinagóga elülső oromzatán látható.
A zsinagóga 2003-ban kezdődő rekonstrukciója folyamán a köveket 3d-s szkennelővel olvasták be a számítógépbe, majd különleges számítógépes technológiát használtak a kövek kódolásához és digitális rögzítéséhez. A blokkokat ezután chipekkel látták el, és egy speciális daru hatalmas puzzleként kereste és tette helyére az összeillő darabokat. A régészek úgy vélik, hogy ennek a technológiának a segítségével a zsinagógát nagy pontossággal állították helyre.
A természetvédelmi és fejlesztési munkák részeként az egész boltíves komplexumot is feltárták. Vakolt falú tavak és medencék, kőkráterek és agyagcsövek kerültek elő, amelyek a víz egyik helyről a másikra történő szállítására szolgáltak. A régészek arra a következtetésre jutottak, hogy a falu lakói iparosok voltak, akik kelmefestésből, vászonfehérítésből éltek. A korai zsidó közösség a helyi forrás vizét a len mosására és fehérítésére használta, amelyből aztán szövetet szőttek. A textíliákat a közeli Sussita és Beit Saida városok gazdag lakosainak adták el. A kutatók úgy gondolják, hogy a helyi lakosok megélhetésének alapjául szolgáló virágzó ipari termelés tette lehetővé számukra a helyszínen található csodálatos zsinagóga megépítését.
Valószínű, hogy a falusiak vegyes gazdálkodással foglalkoztak, juhokat is tartottak és olajfákat neveltek, bár nem találhatóak teraszok a környéken.
A helyszínhez vezető út rendezése és a környezeti fejlesztés után 2012-ben megkezdték az infrastrukturális munkálatokat a helyszínen megnyíló látogatóközpont létrehozásához. A helyreállítási munkálatok 2016-ban fejeződtek be, bár tervben van az ősi zsinagóga második emeletének későbbi rekonstrukciója is.
Múlt és jelen 
Ásatás előtt 
A három boltívből egy teljes egészében megmaradt, egy másik felső részét pedig rekonstruálták 
A látogatóközpontban rövid filmet vetítenek a hely történetéről és helyreállításáról 
A látogatóközpont előcsarnoka
A képek a szerző felvételei.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
