A Jad Vasemben ismét túlélők jelenlétében nyitották meg a holokauszt emléknapot

Fotó: képernyőkép

A Jad Vasem, a jeruzsálemi holokauszt emlékmúzeum kertjében idén ismét túlélők jelenlétében nyitották meg az izraeli holokauszt emléknapot, a jom hasoát – jelentette a helyi média szerdán.

Tavaly a koronavírus-járvány árnyékában elsősorban a televíziók és a számítógépek képernyőjén, a túlélők személyes jelenléte nélkül zajlottak a holokauszt-megemlékezések Izraelben, de azóta az idősebb korosztályokat szinte teljes körben beoltották, és így újra részt vehetnek az események utolsó szemtanúi is a közösségi visszaemlékezéseken.

Ismét ültek nézők – noha egyelőre ritkított sorokban, egymástól távol – a Jad Vasemben rendezett jeruzsálemi nyitóünnepségen a kegyeletüket lerovó állami méltóságok mellett.

Beszédében Benjamin Netanjahu miniszterelnök az amerikai kormánynak üzent az Iránnal folytatott tárgyalások megújítása kapcsán.

„A minket kiirtással fenyegető Iránnal kötött megállapodás, amely utat nyit a nukleáris fegyverek felé, Izraelt nem kötelezi” – mondta.

„A múlttal ellentétben ma senki a világon nem foszthat meg minket jogunktól és hatalmunktól, hogy megvédjük magunkat az egzisztenciális fenyegetéssel szemben” – hangsúlyozta Netanjahu. „Ismét terítékre került az iráni nukleáris megállapodás. De az ilyen szélsőséges rezsimekkel kötött egyezmények értéktelenek” – tette hozzá.

Előzőleg Reuven Rivlin államelnök beszédében arra a 900 izraelire emlékezett, aki áldozatául esett a koronavírusnak, kiemelve a Magyarországról Izraelbe telepedett Guttman Erzsébet sorsát, akit a járvány idején szeretteitől távol, a kórházban elszigetelve ragadott el a halál.

„Megőrizni a holokauszt szent emlékét, nem felhasználni azt eszközként a hely és az idő igényei szerint, és mégsem hagyni, hogy ez a vérző seb eltántorítson minket a cselekvéstől, a jövőbe tekintéstől” – határozta meg Rivlin a holokauszt emlékezetének mai jelentését.

A jom hasoá előestéjén számos otthonban személyesen találkoztak az izraeli fiatalok a túlélőkkel az „emlékezések a nappaliban” nevű, az utóbbi években népszerűvé vált összejöveteleken.

Jeruzsálemben Mann-Schőner Gizella, vagyis Gitta néni nappali szobáját is elfoglalták az ifjabb nemzedékek képviselői. A 91 éves túlélő elmesélte Auschwitzba deportálásának történetét szülővárosából, Csengerből, megérkezését és a szelekciót a lágerben, majd a kötetlen beszélgetés során még olyan kérdésekre is megpróbált választ adni, hogy mi volt boldog házasságának a titka.

Jeruzsálem, 2021. április 7. Mann-Schőner Gizella, Gitta néni, 91 éves, magyar származású holokauszttúlélő (b6) jeruzsálemi otthonában beszéli el élete történetét érdeklődő fiataloknak a zsidó naptár szerinti (Niszán hó 27.) holokauszt emléknap (Jom Hásoá) előestéjén 2021. április 7-én. Az emléknap előestéjén számos otthonban személyesen találkoztak az izraeli fiatalok a túlélőkkel az Emlékezések a nappaliban nevű, az utóbbi években szokássá vált összejöveteleken. – Fotó: Kallos Bea / MTI
Fotó: Kallos Bea / MTI

Izraelben jelenleg mintegy 174 500 holokauszttúlélő él. A tavalyi emléknap óta 14 264-en haltak meg közülük, naponta átlagosan 41-en. Az izraeli központi statisztikai hivatal keddi jelentése szerint számításaik szerint az egész világon 2019-ben 14,8 millió zsidó élt, s ez a szám még mindig nem érte el a második világháború kitörése előtti népességszámot, ugyanis 1939-ben, a holokauszt előtt a becslések szerint 16,6 millió volt a zsidó népesség száma.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.