A koronavírus-járvány idején megnőtt a zsidó közösségi tulajdon elleni antiszemita atrocitások száma

A koronavírus-járvány idején megnőtt a zsidó közösségi tulajdon elleni antiszemita atrocitások száma a Tel-Aviv-i Egyetem éves antiszemitizmus jelentése szerint – közölte a Háárec című újság honlapja szerdán.

Tavaly több mint 20 százalékkal megugrott a zsidó közösségi tulajdon, a zsinagógák, a temetők és az emlékhelyek elleni támadások száma, de ezzel szemben csökkentek a zsidók elleni személyes, fizikai támadások, és visszaesett a zsidók magántulajdona elleni erőszakos tettek száma is.

A pandémiát kísérő lezárások világszerte nem csak a zsidó közvagyon elleni támadásokat növelték, hanem súlyosbították az interneten folytatott antiszemita megjegyzéseket is.

A jelentés készítői szerint azért nőhetett meg ötödével a zsinagógák, zsidó temetők, holokauszt-emlékművek és más zsidó emlékhelyek elleni akciók száma, mert ezek a helyek zárva voltak, a zárlat miatt gyakran nem álltak védelem alatt, és könnyű prédájává válhattak az antiszemita zaklatóknak.

A temetők és emlékhelyek elleni támadások száma a 2019-es 77-ről 2020-ban 96-ra, a zsinagógák megrongálásának száma pedig 53-ról 63-ra nőtt. A legtöbb antiszemita incidenst az Egyesült Államokban (119 esetben) és Németországban (59 esetben) regisztrálták.

Súlyosbodtak az antiszemita megjegyzések a közösségi médiában, és más internetes honlapokon. „Előítéletek, babonák, félelmek és bizarr elméletek jelentek meg” – vélekedett a tanulmányt szerkesztő Dina Porat, a Kantor központ vezetője. „Kemények és vérlázítóak voltak az antiszemitizmus verbális és vizuális megnyilvánulásai” – tette hozzá.

A zsidókat és izraelieket vádolták meg a fertőzés létrehozásával és elterjesztésével, és judeovírusnak (zsidó vírusnak) nevezték el a koronavírust. Ugyanakkor az antiszemita okokból elkövetett erőszakos események száma a 2019-es 456-ról 2020-ra 371-re csökkent a világon, és a zsidók magántulajdonában bekövetkezett kár is 84-re csökkent a korábbi 130 esetről.

A Tel-Aviv-i Egyetem kortárs európai zsidóság tanulmányozását szolgáló Kantor központja minden évben kiadja az antiszemitizmus helyzetét elemző jelentését Izrael holokauszt emléknapjának előestéjén, amely idén szerdára esett.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.