A magyarországi ifjúsági mozgalmak tagjai több tízezer zsidót csempésztek át a határon a háború vége felé, miközben a magyarországi zsidó közösséget kiirtották Auschwitzban. Izraelben erről egyáltalán nem beszéltek, nem illett a hősiesség szelleméhez.
A holokauszt idején 15 000 magyar zsidónak a cionista ifjúsági mozgalmak általi megmentésének történetéről nem olvashatunk a holokausztról szóló tankönyvekben. 77 évvel a drámai események után Izraelben egyetlen emlékművet sem találunk, mely megemlékezne a megmentők hősiességéről. Yuval Alpan apja, Moshe, a magyar zsidóság mentési programjának egyik vezetője volt. Fia most a mentés örökségéért harcol: „Muszáj, hogy a fiatal nemzedék megismerje a zsidómentő zsidók történetét.”
1944 tavaszán-nyarán, miután a nácik megszállták Magyarországot, a magyar zsidóság nagy részét Auschwitzba deportálták. Sokakat magyarok által szervezett pogromokban gyilkoltak meg. Ez volt a leggyorsabb megsemmisítés a soá történetében: nem egészen kilenc hónap alatt több mint 550 ezer zsidót öltek meg – a magyar zsidóságnak mintegy háromnegyedét, és számos olyan zsidót, akik Ausztria annektálása és a Cseh Köztársaság elfoglalása nyomán menekültek Magyarországra a nácik elől.
Miközben javában zajlott a megsemmisítés, az ifjúsági mozgalmak tagjai soha nem látott mentési akciót kezdeményeztek. Több mint 15 000 zsidót csempésztek Romániába; legtöbbjük később Izraelbe emigrált. Ugyanakkor a mozgalmak tagjai dokumentumokat is hamisítottak, és igyekeztek kimenteni a gyerekeket is. A csempészakció körülbelül hat hónapig tartott, mikor is Románia átállt a szövetségesek oldalára, és a magyar–román határ valóságos harctérré vált.
„A mozgalmak elsőként ismerték fel a helyzet súlyosságát”
Magyarország azon „tengelyországok” része volt, amelyek Németország mellett harcoltak a második világháborúban. Horthy Miklós, az ország tényleges uralkodója lelkes antiszemita volt, de ellenezte a náci szélsőségességet és az országában működő nyilas pártot.
„Magyarországon egyértelmű zsidóellenes törvények voltak. De a zsidók társadalmi helyzetük és a közügyekben való részvételük folytán képesek voltak megvédeni magukat” – mondja Yuval Alpan, aki a Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalmak Történetét Kutató Társulatot vezeti.
A náci invázió előestéjén a zsidók élete Magyarországon viszonylag kényelmes volt. A zsidók életének védelme Horthy számára egy módja volt a nyugati országokkal fennálló kapcsolatok megerősítésének, amelyekről azt remélte, hogy végül megnyerik a háborút.
Magyarország késői német megszállásának célja a szovjet front ellátási útvonalának és a német hadsereg visszavonulásának biztosítása volt.
„Egy ponton túl nem maradtak fiatal férfiak a nagyvárosokban, és akik megmaradtak, többnyire a Lengyelországból és Szlovákiából menekültek voltak – mondja Alpan. – Néhányuknak bizonyítékai voltak arra vonatkozóan, hogy mi történik Auschwitzban, és figyelmeztetni kezdték a zsidókat. A cionista ifjúsági mozgalmak ekkor döntöttek úgy, hogy felkészülnek a földalatti tevékenységre. A társadalom többi része velük ellentétben úgy gondolta, hogy a németek nem vonulnak be Magyarországra.”
Bár a cionista mozgalom Magyarországon viszonylag kicsi volt a többi országhoz képest, sok ifjúsági cionista szervezet működött az országban. Közülük kiemelkedett a Hasomer Hacair, a Dror, a Hanoár Hacioni, az Akiva és mások, melyek az invázió előestéjén egyesültek Földalatti Cionisták név alatt, mely döntő szerepet játszott a mentési műveletben.
Alpan szerint „a mozgalmak elsőként ismerték fel a helyzet súlyosságát”.
„A (német – a szerk.) megszállás kezdetén a mozgalom vezetése főként a mozgalom tagjainak megmentésén dolgozott – mondta Alpan –, csak ezután kezdtek el más zsidók mentésével foglalkozni. Számos vita után úgy döntöttek, hogy egy addig példátlan mentési akciót kezdeményeznek, melyet Kirándulás-hadműveletnek neveztek el. 15 000 zsidót menekítettek ki Magyarországról, és hamisított igazolványokat állítottak ki további 120 000 magyar zsidó számára.”
Alpan elmondta, hogy minden ifjúsági mozgalomnak külön működési területe volt az új tagok toborzásától a dokumentumok hamisításán át az emberek bújtatásáig. A magyar földalatti mozgalomban több ezren vettek részt, akik folyamatosan cserélődtek: voltak, akik elmenekültek, mások pedig eljutottak Izraelbe. A mozgalom kemény magját az ifjúsági mozgalmak tagjai alkották, a számuk 400 körül volt.
Alpan felvázolta a mentési művelet logisztikáját.
„Ez egy nagyon összetett logisztikai művelet volt. Kétlem, hogy a Moszad ma meg tudná szervezni.” A zsidók vonattal hagyták el Budapestet és jutottak el a határvárosokig a hegyekben, ahonnan határcsempészek segítségével szöktek át Romániába. Néhány zsidó még a háború alatt folytatta az útját Izraelbe.
A határátlépés nehéz és veszélyes volt a szökevények és a csempészek számára egyaránt. Egy-egy menekültcsoport nyolc-tíz emberből állt, ezeket a csoportokat Budapesten állították össze. Minden menekült személyes felkészítést kapott.
„Hamis dokumentumokat kaptak, kitalálták a fedősztorijukat és többször elpróbáltatták velük, hogy tudják, hogyan kell viselkedni az ellenőrzésekkor” – mondta Alpan.
„Amikor valakit elkaptak, csak egy lehetőség volt: Auschwitz”
Yuval apja, Moshe Alpan, aki (Elefánt Mártonként – a szerk.) 1919-ben született, az akció egyik vezetője volt. A földalatti mozgalomban családneve után az “Elefánt” becenevet kapta.
A háború előtt a szlovákiai Hasomer Hacair tanácsának tagja volt. A mozgalom döntött úgy, hogy Magyarországra küldi, hogy a súlyos emberhiány miatt segítsen a földalatti cionista tevékenységekben. Alpan néhány barátja Izraelbe vándorolt, míg mások a nácik ellen harcoltak a partizánok soraiban. Alpan a budapesti mozgalom vezetője lett.
A földalatti ifjúsági mozgalmak vezetői gondoskodtak a menekülők felkészítéséről. Megfelelő ruházatot, dokumentumokat és pénzt biztosítottak nekik a vonaton, a határon és Romániában. A művelet legfontosabb részében pedig intenzív felkészítést kaptak az új identitásukkal való azonosuláshoz.
„Apa reggel egy budapesti kávézóban találkozott a csoporttal – meséli Alpan. – Mindig ellenőrizte, hogy nem követik-e. Aztán kitöltötték a hamis személyazonosító okmányokat, és közben felépítették a fedőtörténetüket.”
Az oktatás a legkisebb részleteket is érintette: milyen táskát vigyen magával az illető, milyen ruhák alkalmasak az adott időjárásban, melyek nem keltenek feltűnést, és hogyan maradjon nyugodt az ellenőrzésekkor.
„Este a peronon találkoztak. Apa kalauznak öltözve ellenőrizte, hogy minden rendben van-e. Ha csendőrök szálltak fel a vonatra, és a menekülők egyike elsápadt a félelemtől, apám közbelépett, és mondott valami olyasmit, hogy »Ismerem ezt az embert, anyám falujából való.« Ez általában elég volt, de nem mindig. Amikor valakit elkaptak, csak egy lehetőség volt: Auschwitz.”
A háború után Alpan továbbra is segített a zsidóknak elhagyni Európát. A mentési akció keretében létrehozott 55 gyermekotthonban mintegy 5000 zsidó gyermek és 1000 alkalmazott kapott ellátást az ifjúsági mozgalom tagjaitól, és segítséget a bevándorlásukhoz Izraelbe. 1945-ben maga Alpan is emigrált Izraelbe, és Haogen kibucban telepedett le. Yuval is itt született.
„Nem maradtak a világon zsidók, a megmaradtakat kell megmenteni”
Alpan kiemelte, hogy a magyar cionista mozgalmak a zsidók határon átcsempészését választották a lengyel sorstársaikkal szemben, akik a fegyveres lázadás mellett döntöttek – mint például a varsói gettólázadás.
„A magyarországi ifjúsági mozgalom tagjai ugyanazokkal az értékekkel rendelkeztek és ugyanolyan cionisták voltak, mint a Lengyelországban és Litvániában élő bajtársaik. Varsóban úgy döntöttek, hogy a zsidóknak harcolniuk kell. A mentőakció mellett viták során döntöttek. Megtehették volna, hogy mindenki elmenekül. Tudatosan döntöttek úgy, hogy maradnak, ebben látták a küldetésüket: a lehető legtöbb zsidót megmenteni. Az élet szentségéért küzdöttek.”
Lengyelországban és Magyarországon nagyon mások voltak a feltételek és a lehetőségek. Magyarországon a zsidókat előre figyelmeztették, és volt még lehetőségük a szökésre.
„Hatalmas vita alakult ki a fegyverrel harcolni akaró lengyel menekültek és a szlovákiai menekültek között, akik azt követelték, hogy kerüljék a látszatcselekvést és a lehető legtöbb zsidó megmentését próbálják meg kivitelezni. Végül a szlovák álláspont győzött” – mondta Alpan.
„Apám vállalta a bunkerek kezelésének és a fegyverek megszerzésének felelősségét – folytatta. – De hamar rájött, hogy ennek semmi haszna. Ha ártanak a náciknak, az csak újabb zsidók meggyilkolásához vezet.”
Alpan szerint a cionista ifjúsági mozgalom vezetői Magyarországon egyrészt azért választották a harc helyett a mentést, mert addigra egyértelmű volt, hogy a németek elveszítik a háborút, másrészt mert megértették, hogy mit jelent a deportálás Auschwitzba. Ráadásul szinte egyetlen felnőtt férfi sem volt a mozgalomban, és szinte nem volt katonai kiképzés.
„Azt gondolták, hogy alig maradtak a világon zsidók, és a megmaradtakat kell megmenteni” – magyarázta.
„Mindenki tud a Világ Igazairól”
Alpan szerint ez a történet, ellentétben a varsói gettólázadással, szinte teljesen ismeretlen Izraelben, mert „nem illett az etoszhoz”.
„Úgy tűnt, hogy a varsói gettólázadás jobban kapcsolódik Izrael militarista hősiességéhez. A mentés történetét ezért teljesen félretolták – magyarázta. – Ma a civil szervezetünkkel, a Magyarországi Cionista Ifjúsági Mozgalmak Történetét Kutató Társulattal azon dolgozunk, hogy a történet megfelelő helyre kerüljön népünk történetében.”
„Azt akarjuk, hogy az izraeli köztudatban benne legyen a történet. Nincs szükségünk érmekre vagy díjakra. Az a jelenség, hogy a zsidók mentenek zsidókat, ami egész Európában végbement, szinte ismeretlen. Mindenki ismeri a Világ Igazait, de a mi történetünket nem. Amikor ezeket a történeteket mesélem, a hallgatók többsége megdöbben. Kérdezem a gyerekeket, hogy tudnak-e arról, hogy zsidók mentettek más zsidókat, de csak csend a válasz.”
Alpan a holokauszt zsidómentői hősiességének elismerésével foglalkozó bizottság alelnöke. A mai napig 350 megmentőt és gyermekeiket ismerték el, akiket a jeruzsálemi erdőben rendezett holokauszt-emléknapi rendezvényen tüntetnek ki fiatalok és katonák jelenlétében.
A bizottság nem állami, élén olyan kiemelkedő akadémikusok állnak, akik a holokauszt alatti zsidómentés emlékének megőrzésén munkálkodnak.
Alpan és társai évek óta azon is dolgoznak, hogy megváltoztassák a „Yad Vashem törvényt”, hogy az elismerje a zsidókat mentő zsidókat is. Az 1953-ban Izraelben elfogadott törvény jóváhagyta Izrael első holokauszt-emlékközpontjának létrehozását, és törvényes felhatalmazást adott neki, hogy megemlékezzen a holokauszt számos aspektusáról. Azok a zsidók, akik más zsidókat csempésztek ki veszélyes helyzetekből, jelenleg nincsenek közöttük.
„Nagy előrelépés történt – mondja Alpan. – A tavalyi holokauszt-emléknapi rendezvény a zsidókat megmentő zsidókról szólt. És további kiállítások, előadások is vannak a témában.”
„Mindezt azért teszem, mert fontos számomra, hogy az ifjúság, és különösen az ifjúsági mozgalmak tagjai, akik olyan idősek, mint a megmentők voltak, ismerjék annak a történetét, hogy az ifjúsági mozgalmak miként döntöttek olyan zsidóknak a megmentése mellett, akik nem a családjukhoz tartoztak – folytatta Alpan. – Nem pénzért tették. Magyarországon maradtak, hogy életeket mentsenek.”
Köszönet David Twersky szerzőnek és a „Davar Haovdim Eretz Yisrael” weboldalnak az eredeti cikk magyar nyelvű közlésének engedélyezéséért.
Fordították: Sebő Anna és Vadász Éva
