Az Európai Unió csalódottságát fejezi ki a palesztin választások pénteken bejelentett elhalasztása miatt, a voksolás új időpontjának kiírását sürgeti, és arra szólítja fel Izraelt, hogy tegye lehetővé a választások megtartását az egész palesztin területen, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is – közölte az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken.
Mahmúd Abbász palesztin elnök péntek hajnalban jelentette be, hogy elhalasztják a május 22-re kiírt választásokat, és a voksolást mindaddig nem tartják meg, amíg nincs garancia arra, hogy az Izrael által annektált Kelet-Jeruzsálemben is meg lehet tartani.
Josep Borrell közleményében hangsúlyozta: az Európai Unió mindig is következetesen támogatta a palesztinok hiteles, mindenkire érvényes és átlátható választásainak megtartását.
„Szilárd meggyőződésünk, hogy a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának alapjain nyugvó erős, befogadó, elszámoltatható és jól működő palesztin intézmények létfontosságúak a palesztin nép számára a demokratikus legitimitás és a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló békés megoldás szempontjából is” – fogalmazott.
A főképviselő arra bátorított minden palesztin szereplőt, hogy folytassák a választások megtartását célzó erőfeszítéseiket, és haladéktalanul írják ki a voksolás új időpontját. Izraelt pedig arra szólította fel, tegye lehetővé a választások megtartását az egész palesztin területen, beleértve Kelet-Jeruzsálemet is.
Az uniós diplomácia vezetője hozzátette: az EU együttműködését ajánlja fel, és azt kéri, minden értinett szereplő tanúsítson nyugalmat és visszafogottságot e kényes pillanatban.
A Palesztin Nemzeti Hatóságot érintően több mint 15 éve nem tartottak választásokat. Abbász három hónappal ezelőtt jelentette be, hogy választások lesznek, miután többen bírálatot fogalmaztak meg a palesztin intézmények demokratikus legitimációjával kapcsolatban, a többi között az ő elnökségének hitelessége is megkérdőjeleződött.
A legutóbbi választáson 2006-ban a szélsőséges Hamász szervezet elsöprő győzelmet aratott, ami belső szakadáshoz vezetett a palesztin hatóságban: a Hamász átvette az uralmat a Gázai övezetben, a mérsékeltebb Fatah ellenőrzése pedig a másik nagy palesztin terület, Ciszjordánia egy részére korlátozódott. Azóta a Hamász népszerűsége is csökkent, mert a Gázai övezetben folyamatosan romlik az életszínvonal, de az iszlamista mozgalom továbbra is egységes, míg a Fatah három külön listára szakadt szét. A Hamász nem ismeri el Izrael létjogosultságát, és rendszeresen támadásokat indít a Gázai övezetből a zsidó állam ellen.