Az Európai Uniót mélységesen aggasztja az izraeli légierő által lerombolt, több nemzetközi sajtóorgánumnak otthont adó gázai toronyház ügye – jelentette ki Peter Stano az unió külügyi szolgálatának szóvivője hétfőn az Európai Bizottság sajtókonferenciáján.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy az EU nagy jelentőséget tulajdonít a médiaszabadságnak, alapelve hogy a sajtómunkásoknak biztonságos és szabad környezetében kell végezni tevékenységüket, elengedhetetlen továbbá, hogy a konfliktusról pártatlan módon tudósítsanak.
Stano megerősítette, hogy az EU-tagállamok külügyminiszterei keddi rendkívüli tanácskozásának központjába az izraeli és palesztin fél között újból kiélesedett feszültségek csökkentése, és az erőszak megszüntetése áll.
„Először is sürgősen meg kell akadályoznunk, hogy a konfliktus kiszélesedjen. A tagállamok külügyminiszterei azt fogják megvitatni, hogyan járulhat ehhez hozzá az EU. Másodszor az uniós diplomáciai erőfeszítéseket arra kell irányítani, hogy kezeljük a konfliktushoz vezető problémák gyökerét, annak érdekében, hogy újra meginduljon a békefolyamat a két fél között” – emelte ki.
A szóvivő az Izrael állam ellen bevezethető szankciók lehetőségével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a korlátozó intézkedésekről csakis a tagállami minisztereket tömörítő Tanács dönthet, mind a 27 tagállam egyhangú konszenzusa által. Megjegyezte, hogy mostanáig egy tagállam sem vetette fel a szankciók bevezetését.
„Szankciók meghozatala nem tartozik az uniós irányelvekhez, csupán egy eszköz, amit akkor vethet be az EU az összes tagállam egyetértésével, ha a diplomáciai erőfeszítések már nem segítenek a helyzet javításában” – húzta alá.
Hozzátette még, hogy az unió kitart korábbi álláspontja mellett, és határozottan elítéli az illegális izraeli telepesek tevékenyégét, és a palesztinok kilakoltatását a megszállott területen, mivel azok összeegyeztethetetlenek a nemzetközi joggal, továbbá ellehetetlenítik az 1967-es határokon nyugvó két állami megoldás megvalósítását.