Az izraeli hadsereg egyelőre nem foglalkozik a tűzszünettel, még számos célpontja van.
Nem tárgyalnak még tűzszünetről a szemben álló felek a gázai-izraeli rakétaháború kilencedik napján sem – jelentette a katonai rádió kedden délelőtt.
Az izraeli hadsereg egyelőre nem foglalkozik a tűzszünettel, még számos célpontja van, és a rádió szerint már meghatározták a következő 24 óra katonai teendőit. A viszonylag csendes éjszaka után reggel ismét kiújultak a támadások, egy rakéta becsapódott az övezet közelében egy lakóházba, de az ott lakók a harcok elől az ország északi részére menekültek, ezért senkinek nem esett baja, csak anyagi károk vannak.
Kedd délelőtt felszólították az övezethez négy kilométernél közelebb lakókat, hogy tartózkodjanak házaikban, a hírmagyarázók szerint robbanószeres drónokkal és aknalövedékekkel készülő támadástól lehet tartani Gázából.
Aviv Kochávi vezérkari főnök megbeszélést folytatott a Gázából leggyakrabban lőtt, az övezet szomszédságában lévő települések vezetőivel. Egyikük a rádióban elmondta, hogy a hadsereg célja a hosszabb távú nyugalom biztosítása számukra, és támogatják ebben az erőfeszítésében a katonaságot.
A katonai szóvivő jelentős eredményekről számolt be. A gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet alagúthálózatának eddig mintegy harmadát, 120 kilométert tettek használhatatlanná. Nem világos, hogy a Hamász hány fegyverese lelte halálát a járatokban a légicsapások idején.
Kedden hajnalban elsősorban az övezet előkelő Rimál nevű negyedét bombázta az izraeli légierő, emellett többfelé a helyi parancsnokok otthonait, és megsemmisítették a Hamász öt, hadi célokra használt épületét. Emellett megsemmisítettek hat olyan indítóállást, ahonnan Tel-Avivot is elérő, nagyobb hatósugarú rakéták kilövését tervezték a szélsőségesek. Ennek ellenére hétfő este óta mégis mintegy kilencven rakétát lőttek ki Izrael irányába Gázából, de húsz közülük az övezeten belül robbant fel.
A rádióban az izraeli rendőrség egyik illetékese elmondta, hogy több mint ezer embert, arabokat és zsidókat is őrizetbe vettek a múlt heti etnikai zavargások résztvevői közül, főként a biztonsági kamerák felvételei alapján. A hatóságok terrorizmusként kezelik a másik csoport elleni támadásokat. A gyanúsítottak jelentős részben tizenéves fiatalok, a jelenleg letartóztatottak 15-20 százaléka zsidó.
Észak-Izraelben, a Jordán-völgyénél kedd délelőtt lelőttek egy drónt, amelyet a határon túlról indítottak Izrael felé, de egyelőre nem világos, hogy Jordániából vagy Szíriából, mert az eset a hármashatár közelében történt. Az izraeli katonai hatóságok a repülőszerkezet roncsait vizsgálják.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója