Az igazat megvallva: Izrael elvesztette a Falak őrzője hadműveletet – írja a Haaretz-ben megjelent véleménycikkében Uri Misgav. Szerinte minden fronton romlott Izrael helyzete: biztonsági, politikai, gazdasági, világközvélemény (PR propaganda) és erkölcsi szempontból. Benjamin Netanjahu rövid távon profitálhatott belőle, amikor sikerült a beijedt Naftali Bennettet és Ayelet Shakedet magához csalnia, és az utolsó pillanatban megakadályoznia az őt leváltó kormány megalakulását. Talán jobb lett volna a katonai műveletet a „Mandátum őrzője” vagy a „Balfour falainak őrzője” névvel illetni, de legalábbis nem ilyen, Jeruzsálem védelmére utaló nevet adni neki, ami minden bizonnyal csak a vádlott kezére játszik, főleg azután, hogy szélsőséges nemzeti cionista küldöttei tüzet szítottak a város keleti részén. Netanjahu tehát nyert egy keveset, Izrael pedig sokat veszített, ami tökéletesen jellemzi a miniszterelnök hivatali idejét, aki családi és jogi érdekeit mindig az ország érdekei elé helyezi.
A katonai eredményt általában hatásában szokás mérni: elért sikerek az erőviszonyokhoz képest, a kiindulási helyzet a hadművelet végén kialakult helyzethez viszonyítva. Az IDF szóvivőjének üzenetei, az azokat untig ismétlő újságírók, és a stúdiókat megrohamozó nyugalmazott tábornokok zöme által keltett harci zaj szánalmas és riasztó rövidlátásról tesz tanúbizonyságot. A kudarc ezúttal még nagyobb, mert – a Hamasz kifejezett fenyegetései ellenére, amelyeket teljes mértékben meg is valósított – Izraelt meglepte a támadás, legalább is annak mértéke. Íme egy másik koncepció, amely szintén összeomlott. A hadsereg információgyűjtési, kutatási és értékelési rendszere nem tudta megfelelően elemezni az ellenfél képességeit, szándékait és várható állóképességét. A Közel-Kelet leghatalmasabb, legjobb hadviselési eszközökkel felszerelt hadserege már több mint egy hete folyamatos légi háborút folytat egy repülőgépek és légvédelmi eszközök nélküli, föld alatt megbújó gerillahadsereg ellen – és az izraeli területet érő rakétatűz mégsem áll le.
De nagy igazságtalanság lenne a hadsereget állítani a kritika középpontba. Egy – soha fel nem álló – vizsgálóbizottság a Netanjahu irányítása alatt álló politikai vezetés tevékenységét venné górcső alá. Ez már a harmadik háborús forduló ebben a véget nem érő Netanjahu-műszakban – a Hamasz nem is álmodhatott volna hűségesebb szövetségesről. Izrael azért veszít, mert lehetetlen nyerni ezekben az ismétlődő gázai hadjáratokban a világ legsűrűbben lakott városi területéről harcoló, és a szerencsétlen polgári áldozatokat mártírként bemutató fundamentalista szervezetekkel szemben.
A jelenleg folyó hadműveletnek – csakúgy, mint a korábbiaknak – nem határoztak meg mérhető célokat. Az „elrettentés helyreállítása” nem katonai cél. A feltétel nélküli (fehér zászlós) megadás és a két izraeli katona holttestének visszaszolgáltatása csak a messiási jobboldal hallucinációiban létezik (valamilyen oknál fogva kevésbé érdekli őket az élő etióp izraeli Avera Mengistu sorsa). Bezalel Szmotrics, aki mindössze 16 hónapot szolgált katonaként a hátországban, most a bombázások folytatásáért prédikál: „addig kell bombázni, míg nem lesz mit bombázni.” A folyamatos tévéadásokkal kábított és kollektív feledékenységben szenvedő izraeli közvéleményt emlékeztetni kell arra, hogy Izrael a felesleges „Erős szikla” hadműveletbe is csak belekényszerült a felesleges ciszjordániai „Fiúk visszatérése” akció során feltüzelt hangulat nyomán. Akkor az eszkaláció fő mozgatórugója Naftali Bennett volt. Jelenleg, miután feladta az ország vezetése iránti ambícióit, Izrael megmentőjévé nevezte ki magát a külföldi médiában. Hamarosan talán könyve is megjelenik – „Hogyan győzzük le a propagandát” címmel.
De a propagandát nem lehet legyőzni. Még nem született meg az az ember, aki képes magyarázatot adni a ciszjordániai megszállásra, az apartheidre, a Gázai övezet blokád alatt tartására, a légierő által kitörölt családokat bemutató videókra és fotókra, a gyerekáldozatokra. Gilad Erdannak, Izrael amerikai nagykövetének, de még a holokausztot belengető Tom Aharonnak sincs semmi esélye John Oliverrel, Bella Hadiddal vagy a Premier League pályáján palesztin zászlókat lengető labdarúgókkal szemben. Izrael vereséget szenvedett a világ közvéleményében, mert ezen a színtéren Góliát nem tudja legyőzni Dávidot.
Az az elvileg helyes érv, miszerint egyetlen nyugati ország sem tűrné, hogy városai rakétatűz alatt legyenek („képzeljétek el, hogy Londont vagy Párizst lövik”), könnyen cáfolható, mivel ma egyetlen nyugati ország sem tart megszállás vagy blokád alatt területeket. Soha nem fogunk itt békében élni valódi és kreatív megoldás nélkül. A „konfliktuskezelés” csak a gyávaságot és a halogatást fejezi ki. Íme egy üdvözlendő tanulság a balközép tábor számára: ismét a politikai-biztonsági zászlót kell magasba emelni, és megoldásokat keresni a vér, a tűz és a harci füst ördögi körének megszakítására.
