Efraim Kishon (Kishont Ferenc) író nevét szinte mindenki ismeri, de Izraelen kívül kevesen tudják, hogy az ő nevéhez fűződik jó néhány a fiatal állam első, de máig ikonikusnak számító mozifilmjei közül is. Annak ellenére, hogy Kishon soha nem tanulta ki hivatalosan a filmszakmát. Igaz, ivritül sem beszélt egy szót sem, amikor a holokauszt után elhagyta Magyarországot, mégis egy pár év alatt fergeteges, sokszor nyelvújító humorával az egyik legismertebb izraeli íróvá vált.
Már első filmje, a Haim Topol főszereplésével készült Szalach Sabati (itt írtunk róla) akkora sikert aratott, hogy kétmillió jegy kelt el rá az akkor kétmilliónál nem sokkal nagyobb lakosú országban, és többek között megkapta az Arany Glóbuszt is. Sabati és két további filmjének főszereplője, Ervinke is mélyen beköltözött az izraeli köztudatba, de Azulai, a rendőr talán mindegyikük közül a legismertebb és legszeretettebb figura. Ez volt egyébként az első izraeli film, amit Oscar-díjra jelöltek.
A zseniális forgatókönyvön kívül nagy szerepe volt a sikerben a ügyetlenül emberi közrendőrt alakító „izraeli Chaplin”, Shaike Ophir színészi játékának – egyenesen neki írta Kishon a forgatókönyvet, sőt, a film több jelenetét együtt találták ki –, és nem kevésbé Ehud Manor csodás filmzenéjének is.
A keserédes történet a mizrahi (észak-afrikai) származású Azulairól szól, aki annak ellenére, hogy tanárnak készült – szerencsétlenségére – rendőrnek állt. A bűnözőkön mindig megeső arany szíve és nevetséges kétbalkezessége miatt a jaffói rendőrt a felettese két évtizede nem lépteti elő, ráadásul idő előtt nyugdíjazni akarja. A jaffói bűnözők azonban ismerik, és talán a maguk módján értékelik is Azulait – és persze nem szívesen látnának egy új, keménykezű rendőrt a környékükön. Ezért aztán mindent elkövetnek, hogy Azulai főnökeit meggyőzzék a rendőr kivételes éberségéről és szigoráról – evégett meg is rendeznek egy bűntényt. Méghozzá úgy, hogy Azulai könnyen és biztosan el is foghassa őket. De hiába a „siker” – Azulainak mennie kell. A film utolsó jelenete – Shaike Ophir felejthetetlen színészi alakítása – valószínűleg az izraeli filmgyártás egyik legemlékezetesebb képsora.
Ebben a hónapban lett fél évszázados ez a film, és talán ez az oka, hogy a legfiatalabbak, közöttük tizen- és huszonéves gyerekeim már nem erre a zárójelenetre asszociáltak – könnyekig meghatódva persze –, amikor a napokban a testvérük katonai avatásán csinnadrattázva balról bevonult és tisztelegve menetelt egy egység kiskatona. Pedig aki egyszer is látta ezt a filmet, nem fogja elfelejteni a szerethető kisember balladájának utolsó jelenetét.
Azulai utolsó napja ez a rendőrség kötelékében, és feleségével – akit egyébként ki nem állhat, de állítása szerint sosem hagyna el, mert az „a sírba vinné szegényt” –, valamint szerencsétlen cimborái kíséretében éppen akkor lép ki a rendőrség épületéből, amikor az újoncok a menetelést gyakorolják. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve Bejerano főkapitány azt a parancsot adja ki a rendőrpalántáknak, hogy tisztelegjenek Azulai előtt. Ettől a hiszékeny és jóindulatú Azulai könnyekig elérzékenyül.
Mi, nézők pedig csak találgathatjuk, vajon Azulai tényleg elhiszi, hogy apró, de mindig emberséges tetteit végül mégiscsak értékeli a „rendszer”, hogy ő valóban egy Hős?
Az egyik legnevesebb izraeli film ez, látszólag minden „izraeli” benne: a szereplők, a környezet és a banális kis konfliktusok, de – mint minden valódi művészi alkotásnak – a nagysága éppen abból ered, hogy nem csak az izraeliek azonosulhatnak a benne bemutatott társadalomkritikával, humorral és egyetemes emberi érzésekkel. Annak a fájdalmával, hogy sokszor mekkora űr tátong aközött, amire az ember törekszik, és amit valójában képes elérni.
Talán éppen azért olyan megható máig is ez a zárójelenet, mert az alkotóik, Kishon és Ophir, akik egész életükben azon dolgoztak, hogy munkáikkal megnevettessék a közönséget, mégis egy ilyen sírós jelenettel vonultak be a halhatatlanságba.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
