Tarantino cinemániával fertőzi az izraeli közönséget a Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztiválon

Természetesen az 1986-ban Lia van Leer által alapított Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztivál nagyon rangos filmes seregszemle, ahol jó nevű rendezők mutatják be minőségi munkáikat, sokan az Oscar- vagy más neves díjak felé vezető szakmai útjukon. Quentin Tarantinonak például 2016-ban életműdíjat adományoztak ezen a fesztiválon – és nem mellesleg ott jött össze élete párjával és kisfia édesanyjával, Daniella Pickkel, aminek következtében azóta (részben) Izraelben él.

Fesztivál a fesztiválban

Idén megint megtiszteli Tarantino a fesztivált, de nemcsak jelenlétével, hanem aktívan részt vesz a szervezésében, és fel is lép: egy mini-fesztivált rendez meg a fesztiválon belül. A nyitóeseményre és az utána következő hétre összesen nyolc filmet válogatott össze. A filmek nem újak, hanem az izraeli származású Menachem Golan és Yoram Globus által az 1980-as években vezetett filmstúdióban, a Cannon Groupban készültek. Ezeknek állít emléket Tarantino, bár tudvalevő, hogy nagy részük enyhén szólva sem minősül „minőségi mozinak”.

Egy héten át minden nap vetítenek egy-két Golan–Globus filmet. A filmek többsége a 80-as évek második feléből származik, és különböző típusú, kissé sértően „B-kategóriás”-nak nevezett, vagyis kis költségvetésű, nem túl igényes, akkoriban aránylag ismeretlen, ezért olcsó színészekkel készült, de valójában nagyon is műfajspecifikus közönségfilmeket tartalmaz. A tisztelgést egy Tarantinohoz méltó rendezvény nyitotta meg: „double feature”, vagyis a gyűjtemény két, általa legjobbnak tartott filmje, a Szökevényvonat és a Törzsvendég vetítése – egy jegy áráért. A vetítés előtt Tarantino panelbeszélgetés keretében közel egy órán keresztül magyarázta el a Cannon Group iránti csodálatának okát és hatásukat filmes karrierjére.

Volt egyszer egy… Cannon Group

Tarantino személyes jelenléte miatt nem csoda, hogy a sorozat nyitóestjére nem lehetett jegyet szerezni, mert hamarabb elkelt, mint maga a fesztivál nyitóeseménye, A Titán című film vetítése. Ez a két, Tarantino által bemutatott film nem kivétel, hanem éppen erősíti azt a szabályt, hogy a Golan–Globus unokatestvérpár által az 1970-es évek végén Kaliforniába felvásárolt Cannon Group 15 éves működése során készült több száz filmben volt minden: minőség, mennyiség, szórakoztatás, de leginkább az a pimasz vágy, hogy meghódítsák Hollywoodot, és megtöltsék közönséggel a mozitermeket.

A Szökevényvonat, amelyben John White és Eric Roberts szökött foglyokat játszanak, három Oscar-díjra jelölték, Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij hollywoodi karrierje csúcsdarabjának számít, Akira Kurosawa mester forgatókönyve alapján készült. A második filmben, amit a jegy ára tartalmazott, Mickey Rourke és Faye Dunaway a notórius amerikai író, Charles Bukowski forgatókönyvére alkoholizálnak, ennek anno maga Francis Ford Coppola volt a producere.

A többi vetítés előtt Tarantino személyesen tart egy pár perces bevezetőt, de ez is elég arra, hogy ezekre a videókölcsönzőkből már régen kikopott, ma már csak a Tarantinohoz hasonló mozimániások által ismert filmekre is elzarándokoljon az izraeli közönség, és dugig megtöltse a jeruzsálemi filmmúzeum kényelmes székeit.

A Cannon Group a két izraeli (mozi)kalandor vezetése alatt főleg azzal a módszerrel élt, hogy filmjeiket már azelőtt eladták, mielőtt egyetlen képkocka is elkészült volna az adott műből, és az így befolyt összegből kezdték el aztán a forgatást. Így készült például az egyik leghíresebb és legsikeresebb filmjük, a Charles Bronson nevével fémjelzett Éjféli leszámolás, és sok más filmjük is, ami Chuck Norris, Jean-Claude Van Damme és Sylvester Stallone nevét halhatatlanná tette.

A Cannon Group egyik kedvenc rendezője J. Lee Thompson volt. Tarantino a fesztiválra három olyan filmjét is elhozta, amelyekben Charles Bronson a saját kezébe veszi a törvényt (A tiltott dolog: Kingjite, A bosszú angyala és Éjféli leszámolás), de Thompson filmjei közül a legérdekesebbnek nekünk egy kevésbé ismert, Izraelben forgatott politikai akciófilmje, a „Nagykövet” ígérkezett, erre sikerült is jegyet szerezni. Tarantino kissé álmosan érkezett a vetítésre, de a közönség taps- és füttyrivalgása láthatóan feldobta. Kérdésére, hogy hányan látták már ezt a filmet, szinte senki nem jelentkezett a több száz fős közönségből – ennek Tarantino nagyon is örült, és Thompson tehetségét és a Golan–Globus páros által vezetett Cannon Group érdemeit méltatta egy pár szóban.

A Nagykövetben is minden megvan, ami anno egy jó fapados mozihoz kellett: politika (egy amerikai nagykövet Izraelben, a Moszad és a szovjetek), háború és terror (izraeli–palesztin konfliktus) autós- (tel-avivi) és helikopteres (sivatagi) üldözés, szex a szőke unatkozó nagykövetfeleség és a lángoló szemű PLO vezető között, és a szegény szépséges Rock Hudson egyik utolsó fellépése. Nem kevésbé szürreális a mára ismert izraeli színészeket leginkább palesztin terroristákat ábrázoló szerepekben viszontlátni. Mindent összevetve nosztalgiával, hangos kacagással és végül – leginkább Tarantinonak szóló – tapssal fogadta a közönség a vetítést.

Cinemánia – mozimánia

A Cannon Group tiszteletére szervezett sorozat érdeme nyilván nem a filmek minőségében rejlik, hanem magában a reflektorfényben, amivel Tarantino ezekre – személyes közreműködésével – rávilágít. A Tarantino által választott nyolc film az év legtöbb napján értéktelen, egy elfelejtett kor sokszor megmosolyogtató, sokszor mára felháborítónak számító stílusát tükrözi.

Nem vitás, hogy Tarantino a Cannon Group filmjein nőtt fel, és számára ezek azok a filmes anyagok, amelyekből ihletet merített. De a közös nevező közte és a Golan–Globus páros között nem a művészi minőség, hanem inkább a minden alkotásukban jelen lévő, a mozi, mint médium iránt érzett végtelen, szenvedélyes imádat lehet.

A fesztivállal Tarantino célja pedig az, hogy „új otthonában”, Izraelben is elérje a helyi közönséget, és nekik is megmutassa ezt a régi-új világot: megfertőzze őket is ádáz és szinte gyerekesen őszinte cinemániájával, aminek nála része a filmarchívumok felvásárlása, mozitermek és filmklubok felélesztése is és a sok-sok médiaszereplés, amelyben a mozi iránti szeretetéről mesél a közönségnek.

Mert akit a cinemánia-vírus megtámad, azt nem csak a magaskultúra, a kifinomult ízlés vezeti, hanem magának a mozinak helytől, időtől független szeretete.

Minket egy kicsit megfertőzött – pedig mindenki maszkban volt.