A második világháború után Marokkóból bevándorolt zsidók azt állították, hogy a náci üldözés rokkantjairól szóló törvény alapján őket is el kell ismerni, a Vichy-uralom alatt rájuk szabott korlátozások miatt. A bírák úgy ítélték meg, hogy a szabadságvesztés intenzitása és az általuk elszenvedett korlátozások nem felelnek meg a törvény követelményeinek.
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön elutasította a Marokkóból Izraelbe bevándorolt zsidók által benyújtott fellebbezési engedély iránti kérelmet, amelyben azt kérték, hogy ismerjék el őket holokauszt-túlélőként. A felperesek fellebbezni akartak a Haifai Járásbíróság ítélete ellen, amely elutasította keresetüket, de a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a marokkói zsidók második világháborúban történt szabadságvesztése, és a rájuk kirótt korlátozások mértéke nem felel meg a “náci üldözés rokkantjai” törvény által előírt feltételeknek.
David Yadid, a petíció benyújtóit képviselő ügyvéd azt mondta, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése ellenére úgy érzi, hogy az a jogi csata, amelyet tíz éve vívtak a marokkói zsidók náci megszállás alatti szenvedéseinek elismeréséért, nem volt hiábavaló, mivel az állam vállalta, hogy elismeri a szenvedésüket, és részleges kárpótolja őket. A holokauszt túlélőiként való elismerésük havi juttatást biztosított volna a kérelmezőknek.
A Legfelsőbb Bíróság bírái ítéletükben leírták a marokkói zsidóknak okozott szenvedéseket a francia Vichy-rezsim uralma idején, amely nyomást gyakorolt a marokkói kormányra, hogy az antiszemita jogszabályokat vezessen be a területén. „Az említett időszakban Marokkóban olyan rendeleteket adtak ki, amelyek csökkentették a zsidó közösség tagjainak beilleszkedési képességét a lakhatás, az oktatás és a foglalkoztatás területén” – írták a bírák.
A kérelmezők, akik a holokauszt után Izraelbe vándoroltak, és pert indítottak a Pénzügyminisztérium holokauszt-túlélők jogaiért felelős hatósága ellen, azt állították, hogy ezek a korlátozások „legitimizálták a marokkói zsidóknak való károkozást”, és „arról tanúskodnak, hogy elvették szabadságukat, és jogosultak a náci üldözési törvény szerinti elismerésre a közösségre kirótt korlátozások, valamint az elszenvedett rendkívüli félelem és feszültség miatt.”
Bár a bírák az ítéletben úgy ítélték meg, hogy „kétségtelen, hogy a marokkói zsidóság antiszemita indíttatású kormányzati szintű elnyomást szenvedett el”, de világossá tették, hogy a kérelmezők nem jogosultak az elismerésre a hatályos jogszabályok szerint. „A kár elsősorban a munkaerőpiacra való beilleszkedés és a zsidó közösségen kívüli oktatás megszerzésének korlátozására összpontosult, valamint a közösség egyes tagjainak a lakóhelyválasztási képességének csorbítására. „Ezek a korlátozások, amelyeket nem a Német Birodalom területén, hanem Marokkóban vezettek be, nem felelnek meg a vonatkozó törvényi követelményeknek, és annak alapján nem elegendőek annak elismeréséhez, hogy a kérelmezők náci üldöztetések miatt rokkantaknak számítanak” – áll a határozatban.
A bírák meggyőződtek arról, hogy „a marokkói kormány a központi Vichy-rezsim politikájától különálló végrehajtási és jogalkotási politikát folytatott, és Németország befolyása erre gyenge volt”, ezért elutasították a felperesek azon állítását, miszerint a marokkói Vichy-rezsim a náci rezsim egy nyúlványa volt. „Többek között – indokolták –, mert független volt a kormányzati döntések meghozatalában, és elutasított néhány német kérést, amelyek ebben az időszakban érkeztek hozzá.”
Az egyik fő vita a felperesek és a Holokauszt Túlélők Jogi Hatósága között azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy a marokkói zsidókkal szembeni korlátozások „egyfajta szabadságvesztésnek” minősülnek-e. A kerületi bíróság a hatóság javára döntött a kérdésben, a Legfelsőbb Bíróság bírái pedig úgy döntöttek, hogy nem avatkoznak be ebbe a döntésbe.
Az elmúlt években két hatóság részben elismerte a marokkói zsidók második világháborús szenvedéseit. A Pénzügyminisztérium 2015-ben úgy döntött, hogy pénzügyi előnyöket biztosít a marokkói és algériai holokauszt túlélőinek, akik „az élet különböző területein tapasztalható korlátozásoktól” szenvedtek, amelyek évente mintegy 4000 sékel támogatást jelentenek. Három évvel később a “Követelések Konferenciája” (Veidat Hatviot) – amelynek célja a kártérítés megszerzése és a holokauszt-túlélők és örököseik vagyonának visszaadása – úgy döntött, hogy a marokkói zsidóknak egyszeri, mintegy 2500 eurós kártérítést ítél oda.
A petíció benyújtóit képviselő Yadid ügyvéd azt mondta a Legfelsőbb Bíróság ítéletével kapcsolatban, hogy „az állam költségvetési megfontolások miatt diszkriminál a náci rezsim áldozatai között”, hozzátéve, hogy fontolgatja a kérelem újbóli benyújtását az ügyben, egy bővített bírói testülethez. Az ügyvéd megemlítette, hogy a líbiai és a tunéziai zsidókat elismerték a holokauszt túlélőinek.
Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője
