Sok évtizeddel ezelőtt Magyarországon létezett az osztályfőnöki óra intézménye, amikor beszélhettünk az iskolán kívüli világ eseményeiről. A Kádár-rendszer daliás éveiben a gyerekeknek is ismerniük kellett az épülő szocializmus elveit és előnyeit. Osztályfőnökünk tehát ilyenkor kifejtette, hogy mi még csak a szocializmust építjük, de a Szovjetunió már a kommunizmust. És mi kérdeztünk is: mikorra is várható a kommunizmus?
– Még a ti életetekben – hangzott a válasz. – Talán még az enyémben is. Húsz vagy harminc év múlva. – De azt még hozzátette, hogy az emberi társadalomnak nem lesz végleges formája, hiszen a társadalom is folytonos fejlődésben van.
Akkor 1963-at írtak. Konszolidálódott a forradalom utáni Kádár-rendszer, új lakótelepek épültek, terjedt a televízió, épült a budapesti metró… Németh Lehel 1963-ról énekelt: „Páratlan négyjegyű szám, én benned bízom nagyon”
Tíz évvel később, 1973-ban én már Izraelben voltam. Én őbenne bíztam nagyon. De negyedévnyi itt-tartózkodásunk során alaposan kiismerhettük a kibucok kommunisztikus közösségi formáját, az egyenlők és a még egyenlőbbek orwelli rendjét.
Az évek teltek, a történelem pedig kitartóan hozta a maga váratlan fordulóit. További húsz évvel később, 1993-ban a Szovjetunió részekre hullott, és már nem építette a kommunizmust. A határok megnyíltak, Izrael Állama zsidók százezreit fogadta be.
Szülőföldünkön – Magyarország, Románia – megjelent a többpártrendszer, a szabad választás, a szabad kezdeményezés. És a szabad antiszemitizmus.
A történelem fintorának is tekinthetjük, hogy ma az egyesült Németország Izrael legmegbízhatóbb szövetségese Európában.
Egyetlen feltétlen szövetségesünk, az Amerikai Egyesült Államok gazdasága és katonai ereje még verhetetlen. Társadalma a bomlás jeleit mutatja. A „Black Lives Matter” nemcsak a fekete életek értékére figyelmeztet, de célba veszi és rombolná/rombolja az európai bevándorlók által elért kultúrát is. Ehhez hozzácsapódik nem kevés zsidóellenes felhang, és egyre gyakoribb utcai támadás. A Mexikó felől illegálisan bejutott és az új kormányzat által a jövőben beengedendő spanyol ajkú „hispano” tömegek (jelenleg kb. 12%) számottevően változtathatják meg az Államok népességi összetételét. A mai adatokból nem lehet előrevetíteni, milyen változás áll be ennek nyomán az Izraellel és a helyi zsidósággal kapcsolatos amerikai hozzáállásban.
Az USA világhatalmi versenytársa már régen nem Oroszország, hanem Kína. A kíméletlen diktatúrát az államilag ellenőrzött tőkés vállalkozásokkal ötvöző módszer gazdaságilag sikeresnek tűnik. És amelyik piacról az amerikaiak kivonulnak, oda a kínaiak bevonulnak. Megjelentek Izraelben is: az eilati vasútvonal építését és a haifai kikötő modernizálását kínai tőkéből végzik. A Tnuva tejfeldolgozó vállalatot kínai óriáscég vásárolta fel.
Izraelnek akármilyen összetételű kormánya lesz, az egyik stratégiai fő célnak mindenképpen a Kínával ápolt kapcsolatot kell választania. Figyelnünk kell arra is, hogy a nagyhatalom mennyire szoros kapcsolatokat alakít ki vagy ápol a velünk ellenséges államokkal, mint Irán és Törökország. Oroszország a harmadik helyre szorult vissza a nagyhatalmi versenyben. Katonai ereje változatlanul hatalmas, de gazdaságát főképpen nyersanyag-exportja tartja színvonalon.
Európa politikailag és gazdaságilag meghatározó nyugati és északi részén az afroázsiai bevándorlás és magas természetes szaporodási ráta révén egyre hangsúlyosabb politikai szerephez jut a muszlim kisebbség. Ez pedig nyomon követhető az országok kritikus, nem ritkán ellenséges hozzáállásában Izraelhez.
Nyugat-Európa gazdaságilag fejlett országaiban több milliós vagy millióhoz közelít az iszlám-hívő lakosság. Ennek a jelentős népcsoportnak a szavazatai és a kőolajimport fontossága minden erkölcsi megfontolást felülírhat – ha még akad Európában ilyesmi.
Mi jöhet még? Ne bocsátkozzunk jóslásokba, túl sok ismeretlen van a közel-keleti egyenletben. Az üldözések elől idemenekült zsidóság 73 év alatt világraszóló sikerállamot hozott létre. Ám a siker és a tehetség mindig és mindenütt kihívja a sikertelenek és a tehetségtelenek irigységét és bosszúvágyát. Nagyjából ebben áll az Izrael és az itt élő arabok között évszázada (és nem 1948 óta!) fennálló ellenségeskedés lényege.
Újságíró
