Hatalmas, a bizánci korból származó borászatot tártak fel Javne város mellett a régészek – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) hétfőn.
Izrael történetének egyik legnagyobb ásatásán a korszak eddig ismert legnagyobb borászatát fedezték fel, ahol évente legalább kétmillió liter fehér bort gyártottak és öntöttek cserépamforákba.
A komplexumon belül öt hatalmas, pompás borospincét, a bor érlelésére és forgalmazására szolgáló raktárakat, a folyadékot őrző és szállító cserépedények kiégetéséhez szükséges kemencéket, valamint több tízezer cseréptöredéket, teljes egészében épen maradt amforákat és az egyes épületek közötti rendezett utakat találtak.
Egy 1600 éves mozaikot is felfedeztek az ásatásokon, mellette szőlőpréseket – nagy medencéket –, amelyek területe egyenként mintegy 225 négyzetméter volt. A leletek alapján a borászat tulajdonosai rendkívül tehetős emberek lehettek.
„Évente mintegy 2 millió liter bort forgalmaztak! Ez még ma is óriási mennyiség, és nem felejthetjük el, hogy akkoriban kézi munkával végezték a gyártás egész folyamatát” – nyilatkozták az ásatásokat végző szakemberek, Eli Hadad, Liat Nadav-Ziv és Jochanan (John) Seligman.
„A környéken előállított bort gázai és askelóni bornak nevezték, amely az ókori világ minőségi bormárkájának számított. A Javnéban gyártott cserépedények és bor nemzetközi hírnévre tettek szert, eljutottak Európába és Afrikába is. Többnyire fehér bor volt, amely onnan kapta a nevét, hogy főként Gáza és Askelon kikötőiből szállították el szerte a világba”- mondták a szakemberek.
A javnei ásatásokon még sokkal régebbi, mintegy 2300 évvel ezelőtti, a perzsa uralom korából származó szőlőpréseket is találtak, melyek alapján úgy vélik, hogy ezen a helyen évszázadokig folyamatosan zajlott a bortermelés.
A borfogyasztás nagyon elterjedt volt az ókorban, gyerekek és felnőttek is rendszeresen itták különböző hígításban, mert a víz sokfelé se tiszta, se jóízű nem volt, és a bort „koncentrátumként” is használták az ivóvíz feljavítására vagy helyettesítésére.
Az IAA két évvel ezelőtt a Tel-Avivtól délre, a tengerpart közelében lévő Javne város terjeszkedése miatt kezdte a leletmentő régészeti kutatásokat. A következő hetekben az ásatásokat meg lehet tekinteni, de később lefedik a maradványokat, hogy megvédjék a közelgő téli esőzésektől. A továbbiakban régészeti parkot alakítanak ki a feltárások területén.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója