A tel-avivi macskák őrangyalai

Tel-Aviv a kutyák és cicák városa is, rengeteg macska él az utcán. Tíz éve még falkákban kukáztak, soványak voltak, és minden sarokban egy alomnyi éhes kölyök nyivákolt. Látom a gondoskodás nyomait, és nyomozni kezdek. Így jutok el Gerardhoz és Idához, akik érdekes túrára visznek. Macskákat etetünk.

Ida kezd mesélni:

Nekem macskafóbiám volt, de általában minden állattól viszolyogtam. Gyerekkoromban az elképzelhetetlen volt, hogy macska lakjon velünk a lakásban. „Ezek a kukákban turkálnak! A szemétből esznek! Fúj!”

Mi így nőttünk fel. A húgom férje az öbölháború után hazahozott egy pici macskakölyköt. „Ezt ide be nem hozod!” Féltem, undorodtam tőlük. „Mit csináljak, nem tehetem ki az esőre!” – mondta nővérem, és a vállára ültette. Én soha nem érintettem meg egyetlen állatot se. Aztán a férje hozott még egy kiscicát. A nővéremék elköltöztek a macskák meg ott maradtak.

Művészettörténetet tanultam, és volt egy zen buddhista tanárom, akinek húsz macskája volt otthon, és még harminc, akiket az utcán etetett. Két kutyája is volt, de azoktól is undorodtam. Meg kellett barátkoznom velük. Ő így tanította a zent. Az állatokról gondoskodni, megérinteni őket, beszélni hozzájuk – ez a zen. Nekem meg terápia volt. Megváltoztam, már húst sem eszek.

Buddhizmust tanultál a kutyáktól meg a macskáktól – szól közbe Gerard. Így kezdtem el én is az utcai macskákat etetni 2003-ban – fejezi be a történetét Ida. 

(Minden cicát ismernek, aki a területükön él. Tudják a szokásaikat, a búvóhelyeiket. Négy háztömböt járunk körbe.)

Gerard folytatja a „macska-ügyi” történelemmel:

Az állatvédelmi törvények sokat változtak. Régen az volt a megközelítés, hogy meg kell ölni őket. Van, aki ma is ezt mondja. Fiatal volt az ország, nehezek voltak a körülmények. A zsidó közösségeknek, településeknek már volt egy rendelete a veszett állatok kezelésére. Ezt 1934-ben hozták, még a mandátum alatt. Ez háziállatokra, vadonélő és kóbor állatokra is vonatkozott. Ennek egyik tétele volt, hogy a kóbor kutyákat be kell fogni, és elpusztítani. A macskákat a törvény éppen csak megemlítette. De azért ha egy területen nagyon elszaporodtak, akkor elkezdték összefogdosni őket.

1994-ben – az aktivisták tevékenységének köszönhetően – új törvény született, amely már korlátozta az állatok bántalmazását. Tisztelni kell őket, és joguk van élni. Ez volt a lényege. 98-ban finomítottak rajta, és kivették a macskákat a veszettség törvény alól. Az nagyon fontos lépés volt.

2004 óta több törvénymódosítási kísérlet is volt a parlamentben. A cél az volt, hogy a kóbor macskák elpusztítása helyett az önkormányzatok gyűjtsék be az állatokat, és ivartalanítsák őket. Az orvosokat pedig az állam fizesse. Annyit sikerült elérni, hogy van az izraeli költségvetésben 4,5 millió sékel erre a célra. Ezt a mezőgazdasági minisztérium adhatja az önkormányzatoknak, az meg kifizeti az orvosokat.

A baj az, hogy ez nem automatikus. A városnak kell lekérni ezt a pénzt. Ehhez pedig az kell, hogy a polgármester és a főállatorvos akarják megoldani a macskaügyet. Vannak városok, ahol ez szépen működik, és vannak, ahol nem. Netanja polgármestere például nem szereti a macskákat, nem foglalkozik a macskaüggyel. Ott nem történik semmi. Vannak települések, ahol a lakosság nyomást gyakorol az önkormányzatra. Máshol meg elhanyagolják a macskaügyet. Tel-Avivban jó a helyzet. Ez egy hatalmas város, ahol nagyon sok macska él.

A mi házunk környékén kezdtünk etetni, de az egyik lakót ezt zavarta. Lakógyűlés elé került az ügy, és 100% ban ellenünk szavaztak. Ehhez a törvény szerint joguk volt. Nem akarták, hogy ételmaradékok legyenek a kertben. Én sírtam, Gerard a rendeleteket böngészte. Talált egy másik törvényt, ami alapján meg tudtuk volna fellebbezni a döntést. Ebből harc lett volna, bíróság, pereskedés, de mi nem akartunk ebbe belemenni. Azóta a hátsó kerítésfalra rakom a vizet és az ételt a cicáknak, mert abban a házban toleránsabbak a lakók. És van két doboz víz a kertben.

De ahány ház, utca, város, annyi szokás.

Ez a kulturális háttértől függ. Akik arab országokból jöttek, nehezen fogadják el az állatokat. Az ortodoxoknak kifejezetten tilos érintkezni velük. Azokban a városokban, ahol többségben harediek élnek, senki nem törődik a macskákkal. Az oroszok, az amerikaiak és a kelet-európaiak szeretik az állatokat.

Tel-Aviv liberális, a macskákhoz is. Itt a legjobb az állatok élete.

Sok embernek szívügye lett a macskák sorsa, és ez nyomást gyakorol a város vezetésére. Alapítványok is vannak a macskák gondozására, és ők segítséget kaphatnak az önkormányzat költségvetéséből.

A városnak olcsóbb, ha kiszervezi az állatorvosi ellátást a civilek felé. Az önkormányzatnak tendert kellett kiírni, és ebből már adódtak bajok: Aki a legalacsonyabb árat ajánlotta, az kapta a pénzt. Ezek aztán futószalagon végezték az ivartalanítást. Gondatlan munka, olcsó, rossz anyagok. Az ivartalanított cicák varratai elfertőződtek. Elpusztultak az állatok. A helyzet rendezettnek tűnik, de még mindig nagy a káosz macskaügyben.

Itt a környéken spontán szerveződött meg az etetés. Hozzánk minden este jött 10-15 macska a környékről. Aztán mentünk egy kört és láttuk, hogy ott már eteti őket valaki. Találkozunk vele, beszélgettünk néha. Amikor elutazott, megbeszéltük. hogy leváltom. Amikor felújítás van, a lakók kiköltöznek. Mi lesz a ház körül élő cicacsapattal? Aki a szomszéd tömb macskáit eteti, az átveszi őket.

Nincs pontos adat hányan vagyunk Tel-Avivban. Vannak ugyan WhatsApp- és Facebook-csoportok, de vannak idősek, akik nem használják a netet: magányosan etetnek. Van például egy hölgy, aki gyűjtéseket rendez, ruhákat, játékokat, ékszereket, régi tárgyakat gyűjt, és árverést rendez ezekből, garázsvásárt. Ebből a pénzből is macskaeledel lesz.

A macskaügy kapcsolódik a többi állatvédő tevékenységéhez is.

Ha bármilyen tüntetés, demonstráció van, akkor minden csoport bekapcsolódik. Így a sok kis közösség együtt tud nyomást gyakorolni. Ennek nagy ereje van, például ha át kell vinni egy törvényt a parlamenten.

Az elmúlt harminc év, a gyorsan áramló információ jelentős fejlődést hozott. A mai fiatalok tisztelik az állatokat, erősebb a kapcsolatuk a természettel. Egyre több ember foglalkozik környezetvédelemmel, állatvédelemmel. Ezzel együtt jár az is, hogy egyre többen nem esznek húst.

Öt évvel ezelőtt a Big Brother sorozatot egy állatvédő nyerte meg. Azért jelentkezett, azért csinálta végig, hogy ezt propagálja. A nyereményéből – egymillió sékelből – egy farmot hozott létre bántalmazott, sorsukra hagyott állatoknak. Ez a példa, meg a sok apró történet sokat segített a macskák ügyének is. Rumli van, de a fejekben tisztul a kép. 

Az örök vita a hivatalok és az állatvédők között még mindig az, hogy be kell-e avatkozni a természet rendjébe, vagy rá kell bízni a megoldást a kiválasztódásra, legfeljebb elpusztulnak a kóbor macskák. A természet dinamikája! A minisztériumok így szoktak érvelni, mert így nem kell ezzel foglalkozni, pénzt költeni rá. Az elmélet nem fordítható le a valóságra.

Mi ismerjük az éhes macskákat az utcákon, látjuk, ahogy verekednek az ételért. Ha pedig nincsenek ivartalanítva, akkor jönnek a kicsik, éhesek, betegek, sérültek. Ez nem természetes élőhelye az állatoknak, itt nem működik a teória. A természet nem old meg semmit. Nekünk kell segíteni, akik ismerjük a szenvedésüket.

Fotók: Silló Sándor

---

Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.