November közepétől már heti öt El Al-járat indul Budapestről Tel-Avivba

Fotó: Váradi János

Augusztus 18-án hosszú kihagyás után heti négy járatpárral indult újra az El Al budapesti járata, november közepétől pedig egy újabb járattal bővül a kínálat.

A járvány előtti napi két járat elérése még egy kicsit odébb van, de a töltöttségi mutatók azt jelzik, hogy nagyon sok utazó igényli a hagyományos légitársasági szolgáltatásokat a Budapest–Tel-Aviv útvonalon – tájékoztatta a turizmus.com-ot Váradi János, az El Al magyarországi vezetője.

Augusztus 18-án hosszú kihagyás után heti négy járatpárral újraindult az El Al budapesti járata. Október végéig főleg izraeli turistákkal és kettős állampolgárokkal voltak tele a gépek, amelyek 80 százalék fölötti átlagos load factorral repülnek az újraindulás óta.

Mivel Izrael november 1-jétől újra fogad külföldről beoltott egyéni utazókat és turistákat, valamint csoportokat is, a magyar utazók is megjelentek az El Al gépein.

A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt jelenleg a légitársaság minden repülőjegye díjtalanul módosítható. A “full service” szolgáltatási modell szerint minden utas külön díj fizetése nélkül felvihet a fedélzetre egy 8 kg-os kézipoggyászt. A fedélzeten kóser ellátás, valamint wifi is rendelkezésre áll ahhoz, hogy minél kellemesebben teljen a három órás repülőút. A külön kabinban található business osztály ismét rendkívül népszerű a másfél év után újraindult járaton.

Újdonság, hogy a légitársaság honlapján lehetőség van a helyfoglalást akár 48 óráig tartani, átgondolni a terveket, lefoglalni a szállást, mielőtt az utazó megveszi a repülőjegyet.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSturizmus.com