Minden könyv történetéről egy újabb könyvet írhatnánk. Ennek a kötetnek rövidre fogott története is figyelemre méltó.
A magyarországi zsidó kulturális-szellemi örökség, a magyar irodalom zsidó vonatkozásai és a magyar hátterű izraeliek történetének-alkotómunkájának kutatójaként az évek során egyre több magyar nyelvterületről érkező oléhoz kapcsolódó dokumentum, sajtóközlemény, tanulmányrészlet, pályakép figyelmeztetett arra, hogy egy szerteágazó, feldolgozatlan történet feltárásra vár.
A magyar anyanyelvű izraeliek évtizedeken keresztül a múltjuk felé fordultak, nem sok figyelmet szenteltek a zsidó állam megalakításáért, építéséért, fejlődéséért végzett sokoldalú, sikerekben bővelkedő munkájuknak. A 19. század végétől a második világháborúig alijázó nemzedéket az országépítés, a mindennapi megélhetés gondja kötötte le, és az aggodalommal teli igyekezet, hogy ha még lehet, segítsenek kimenteni családot, barátot a közeledő pusztulásból. A holokauszt és az államalapítás után Izraelbe érkező közösség saját traumájának feldolgozását is segítette a múltba fordulás. Magyar nyelvterületen, „ezeréves letelepedési helyükön” (Scheiber Sándor megfogalmazása) a zsidó közösséget a gazdanemzetbe beépülés foglalkoztatta, saját galuti életük megörökítésére csak egy-egy kimagasló tudós és néhány író vállalkozott. A magyarországi zsidóság sok évszázados történetére Izraelből visszatekintve csodálkoztak rá, a csalóka sikertörténetet lezáró pusztítás és veszteség elmondása, dokumentálása új otthonukban saját identitásuk újraformálásának is része volt. Az Izrael fennállásának tizedik és huszadik évfordulóját ünneplő, magyar anyanyelvű szerzők magyar nyelvű kötetében is többet foglalkoztak az ország bemutatásával, mint új otthonukban megtalált saját helyük elbeszélésével.
Az izraeli magyar nyelvközösség íróinak magyar könyvei részben Izrael államalapítás előtti (például Jeshurun Elijahu, Szabadságharcosok, 1985) vagy utáni történetével foglalkoztak (Dan Ofry, Izrael győzedelmes hat napja, 1998). A könyvek másik része a galuti múlt feldolgozása: a holokausztemlékek összegyűjtése (például Galili G. Ervin szerkesztésében a Tanúk vagyunk…! című cikkgyűjtemény, 1969) vagy a magyarországi zsidóság kiemelkedő személyiségeinek bemutatása (Feuerstein Emil négykötetes életrajzi gyűjteménye, Egy marék virág, 1986–1991). A magyarországi zsidóság történetét kutató egyesület pedig héber nyelvű tanulmánykötetben foglalta össze a magyarországi zsidóság történetének kiemelkedő eseményeit (szerkesztők: Gonda László, Kohen József, Márton Lajos, 1980). Ezekkel a mutatóba kiemelt példákkal (is) a magyar nyelvterületről alijázó izraeliek egyrészt saját nyelvközösségük ismereteit gazdagították, másrészt újjáépülő hazájuk széles közönségével kívánták megismertetni az önmaguk számára is feltárt múltjukat.
Két (valószínűleg különböző) lexikon terve is előkerült dátumjelzés nélkül (föltehetően a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójáról). Az egyik a Magyar zsidók a nagyvilágban címet viselte. Dan Ofry szerkesztésében és a szerkesztőbizottság nevében kérdőíven kértek adatokat a tervezett lexikonba fölvett személyektől, és javaslatokat olyanokra, akik méltók arra, hogy a lexikonba bekerüljenek. A másik a Magyar Zsidó Lexikon. Szintén szerkesztőbizottság gondozta a tervezett kötetet, és mutatóba szétküldött egy tizenhat oldalas füzetet néhány, az A és B betűhöz tartozó személy életrajzával, fényképével vagy karikatúrájával. Mindkét lexikontervezet a magyarországi/magyar anyanyelvű zsidók életrajzi gyűjteménye lett volna, tekintet nélkül arra, hogy a lexikonba felvett személyek mikor és hol éltek.
A példaként említett kiadványokat más kezdeményezések is megelőzték. Gervai Sándor például egy Magyar Zsidó Intézet felállítását javasolta, „a magyar zsidóság életének tudományos értékű rekonstruálását Izrael történelme részére” (Új Kelet, 1955. szeptember 4.). Több eredetország szerint létesített intézetet említ a cikkíró annak a gondolatnak az igazolására, hogy a közösségeket szétromboló katasztrófa megszüntette a korábbi helyzetet, amikor a zsidó nép országonként élte külön életét, most, az újjáépülő nemzeti otthonban közös történelemmé kell formálni a múltról készített számadásokat. Ez a múltat összegyűjtő és bemutató gondolat vezérelte 1961-ben a Magyar Zsidók Világszövetségét is, amikor megalapította a Magyar Zsidó Kultúrintézetet, hogy „a magyar zsidóság kultúrértékeit az utókor számára megmentse”. Az első tervek között egy angol nyelvű tanulmánykötetet és a magyarországi zsinagógák képes történetét említették, ezeket egy, a cionizmus történetéről szóló munka követte volna. A hatvanas években egymás után jelentek meg az anyaggyűjtésre, kiállításra, folyóirat kiadására buzdító felhívások (egy részükkel jelen kötet egyik tanulmánya foglalkozik). Ennek a magyarországi zsidóság múltját összegző izraeli vonulatnak utolsó darabja a magyarországi zsidóság történetét a kezdetektől a holokausztig áttekintő, szerkesztésemben megjelent, angol (majd magyar) nyelvű kötet (In the Land of Hagar, Diaszpóra Múzeum, Tel-Aviv, 2002; Hágár országa, Antall József Alapítvány / Kossuth Kiadó, Budapest, 2009).
A múlt megmentése mellett már az ötvenes években jelentkezett az izraeli magyar nyelvű sajtóban a figyelmeztető hang: a magyar jisuv elfelejtette fölhívni környezete figyelmét arra, hogy jelen van az izraeli társadalomban és alkotómunkában, és ezért a mulasztásért nem önmagának, hanem másoknak tesz szemrehányást, mivel nem értékelik eléggé az élet minden területén végzett munkájukat és sikereiket. Valószínűleg az 1903-ban alapított cionista szervezet, a Makkabea századik szemeszterét ünneplő közgyűlés (Haifa, 1954) résztvevői voltak az elsők között, akik életük megvalósult céljaként izraeli tevékenységükről is beszámoltak. A magyar nyelvterületről érkező mérnökalija (1920/21) tagjainak országépítő munkájáról pedig David Giladi írt könyvet.
Résztanulmányok, egy-egy kimagasló személyiségről szóló írások természetesen megjelentek, de a magyar anyanyelvű izraeliek történetének feltárásához a sajtó és a családoknál őrzött dokumentumok nyújtják a legfontosabb forrást. Amikor körvonalazódtak ennek a kötetnek a témakörei, meg kellett találni azokat a kutatókat (köztük olyanokat is, akiknek nincs magyar hátterük), akik a saját területükön eljutottak magyar anyanyelvű izraeli tudósokhoz, orvosokhoz, írókhoz, mérnökökhöz, muzsikusokhoz, színészekhez, újságírókhoz, rendezőkhöz és sok más területen működő kiemelkedő társaikhoz. Meg kellett találni azokat a családokat, amelyeknél még nem jutottak hozzá, hogy a fiókok tartalmát kiborítsák, hogy felnyissák az elfeledett dobozt, vagy belenézzenek a félreeső sarokban őrzött bőröndbe, előkeressék a családi leveleket, dokumentumokat, albumokat, elmondják saját vagy családtagjuk történetét. A mindig bővülő, szinte beláthatatlan munkához mindenki teljes odaadással, őszinte lelkesedéssel csatlakozott. Hiánypótló feladatnak tartottuk valamennyien egy közös nyelvet beszélő csoport bemutatását, jelenlétét az újjáéledő nemzeti otthon, Izrael felépítésében.
Megtalálni a magyar anyanyelvű izraelieket nem is olyan egyszerű feladat. Amikor a kikötőbe befutott hajókról leszálló olék adatait felvették, senki nem kérdezte az anyanyelvüket, hanem az országot, ahonnan érkeztek. A csehszlovák, román, jugoszláv olék között és a héberesített személynevek mögött kellett megtalálni az izraeli magyar anyanyelvűek egy részét. Melyik korszakkal foglalkozzunk? Ezt a kérdést a kötethez készülő, egyre gyarapodó írások döntötték el. A kezdet meghatározása – az első települések, a jeruzsálemi Magyar Házak – kézenfekvő volt, a „meddig jussunk el” kérdést az összegyűlt írások rendezése jelölte ki. A két világháború között és a holokauszt után érkezett nemzedék aktív éveivel (hetvenes-nyolcvanas évek fordulója) lezárult egy korszak a magyar anyanyelvű izraeliek és Izrael történetében is. Munka közben derült ki az is, hogy a kötet számára készült írásokból kirajzolódik egy csaknem százéves korszak izraeli története is.
Gyakorlati-szervezési kérdés is megoldásra várt. Egy új szempontokra épülő, egy anyanyelve alapján meghatározott csoport történetét bemutató bonyolult és sokrétű készülő kötetre hogyan hívhatjuk fel a figyelmet? A magyar anyanyelvű zenészeknek máig érezhető hatásuk van az izraeli zenei és zenepedagógiai életre. Ezeknek a tanároknak egykori tanítványai, nemzetközi pódiumokon keresett és ismert muzsikusok örömmel vállalták, hogy a készülő könyvet kísérő, volt tanáraik emlékére szervezett, rendkívüli élményt nyújtó koncertsorozaton önként föllépnek.
A kötet számára különböző műfajú írások készültek. Kutatómunkák eredményét összefoglaló tanulmányok, publicisztikai írások, visszaemlékezések, levelek, portrék, naplórészletek, interjúk alapján készült cikkek. Az írásokat kísérő, nagyrészt családoknál őrzött fényképek láthatóvá tették a múltat. Szokatlan könyv született: sokféle műfajú írást kronológiai és egyben tematikai rendbe soroló, egységes kötet.
A magyar anyanyelvűek más anyanyelvű közösségekhez hasonlóan magukkal hozták saját korábbi lakhelyük viselkedési szokásait, a nyelvvel együtt az anyanyelvtől elválaszthatatlan gondolkodásmódot, műveltséget, tudást, terveket-vágyakat. A sokféle nyelvből és a hozzájuk tartozó szellemi értékekből építettük föl, csiszoltuk össze az ország társadalmi, gazdasági, biztonsági, kulturális, tudományos világát, közös otthonunkat. Ebből a sokféleségből a magyar nyelvközösséget szeretné bemutatni ez a könyv. Mindenről nem beszélhettünk, mindenkit nem mutathattunk be. Teljességre nem törekedhettünk. Csak arra, hogy az unokák és dédunokák a kötetben lapozgatva megismerjék a múlt egy-egy részletét. És arra, hogy ha a következő nemzedékek valamelyikében bárki kedvet kap rá, hogy a magyar anyanyelvű izraeliek történetét újra fölfedezze, a könyvespolcon legyen egy forrás, amiből kiindulhat.
A kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
