Augusztus végén átadták a budapesti Mazsihisz Szeretetkórház felújított épületét. Főigazgatója dr. Shemesh Assaf, ő válaszol a kérdéseimre. A beszélgetés több szempontból is rendhagyó. Nemigen szoktam interjút készíteni, ráadásul doktor Shemesh régóta jó barátom, most pedig már a főnököm is. Tehát most főleg a munkáról beszélünk, kicsit elkerülve az életrajzot.
Túl vagyunk a kórház megnyitóján. Mit érzel most?
Megkönnyebbülést. Az utolsó hetek, napok nagyon sűrűek voltak, de készen lettünk időre, és ez nagyon jó érzés. A megnyitó is rendben lezajlott. Most következhetnek a hétköznapok. És persze indul a felújítás következő üteme.
A sürgősségi ellátásból kerültél a kórház élére. Ez nagyon más, mint az eddigi munkád.
Elsősorban orvos vagyok most is, és az is maradok. Ez másfajta orvoslás, mint a sürgősségin, de az első itt is és ott is a beteg és az ő igényei. Természetesen a sürgősségi ellátást sem adom fel, egy keveset mindenképpen megtartok belőle, továbbra is vállalok műszakokat a Honvéd Kórházban.
Az adminisztrációs kötelezettségeket még szokom, de szerencsére nagyon jó a velem együtt dolgozó csapat. Ezért mindenkinek egyformán köszönettel tartozom. A Covid kapcsán (velük együtt) belekerültem a mély vízbe, de megoldottuk.
Ha már a sürgősségi ellátásról beszélünk, mikor ültél először mentőautóban?
1998-ban, 17 évesen. Az izraeli rendszer más, mint a magyar, 16-17 éves diákok már dolgozhatnak önkéntesként, ha elvégezték a képzést (Magyarországon csak a 18 éves kor betöltése után lehet mentőautóra kerülni.) De hogy orvos szeretnék lenni, azt 12 éves korom óta tudom, azóta erre készültem. A mentőautó örök szerelem, de egy külön világ, egészen más, mint a kórházi ellátás.
Miért jöttél Magyarországra tanulni? Illetve: miért pont ide?
Izraelben nehéz bekerülni az orvosi egyetemre. A középiskola vége felé nagyon sokat mentőztem, emiatt az érettségi eredményeim valamennyire romlottak, és ezzel a pontszámaim nem lettek tökéletesek. És 18 évesen még el is mentem három évre katonáskodni. Ha utána újra nekifutok javítási, tehát pontszerzési céllal az érettséginek, az még egy év veszteséget jelentett volna, én pedig már nagyon elkezdtem volna az egyetemet. Akkor szereztem tudomást arról a lehetőségről, hogy lehet jönni Magyarországra tanulni.
Persze utánanéztem, amennyire lehetett. A magyarországi orvosi egyetemeknek nagyon jó volt a híre Izraelben, a tanítás színvonala kifejezetten magas volt, a tandíj pedig (akkoriban) vállalható. Ezen felül az oktatás angol nyelven folyt, ez nagyon lényeges. Természetesen felvételi vizsga itt is volt, de szerencsére ezen megfeleltem, és bekerültem a képzésbe.
Nehéz volt megtanulni magyarul?
Nem „tanultam” a szó szoros értelmében. Nem jártam soha szervezett nyelvtanfolyamra. Néztem a tévét, éltem a mindennapi életet, és persze sokat segített, hogy magyar lánnyal kerültem kapcsolatba.
Nehézséget igazán csak két dolog okozott: az első a tegezés-magázás, hiszen a héberben nincs ilyen különbség. És ez a mai napig nehezen megy. A másik az ékezetek használata írott szövegben, a héberben ismeretlen magánhangzók, a kettős betűk. Ezt sokszor egyszerűen nem is hallom meg.
A betegdokumentációban általában sablonokat használtam, ez egyszerűbbé tette a dolgomat, illetve nagy segítség a Word helyesírás-ellenőrző funkciója.
Hol érzed inkább otthon magad, Magyarországon vagy Izraelben? És milyen nyelven álmodsz?
Már Magyarországon. Többet éltem itt, mint Izraelben, itt vannak a gyerekeim, a barátaim, a munkám. És ma már legtöbbször magyarul álmodom, de ha többet beszélek aznap héberül, akkor visszaváltok héberre.
Mit szólnál, ha a lányaid úgy döntenének, Izraelbe költöznek?
Már mennék is repülőjegyet venni. De viccet félretéve, ha bárhová szeretnének elköltözni a későbbiekben, abban támogatni fogom őket.
Hol látod magad öt év múlva?
A Szeretetkórházban. Jól érzem magam, véglegesnek gondolom az ittlétemet. Rengeteg megvalósítani való tervem, ötletem van még, ki fogja tölteni az elkövetkező éveket.
Mentőorvos
