Egy szóval: az igazságtalanság. Ezért tüntetnek együtt a palesztinokkal az emberi jogokat és az igazságosságot kereső izraeli zsidók, és nem azért, mert hazaárulók.
Mi az igazságtalanság Sejk Dzsarrában (Sech Dzsarrach)? Hiszen szűk jogi érveléssel csak az 1948, Izrael kikiáltása előtti kelet-jeruzsálemi házaikat követelik vissza az egykori tulajdonosok, illetve leszármazottaik.
Mindez azért égbe kiáltóan igazságtalan, mert egy 1972-ben, az izraeli kneszetben megfogalmazott és elfogadott, és az emberi jogi normák, és a nemzetközi jog szerint tökéletesen igazságtalan és elfogadhatatlan törvényre hivatkoznak, amely lehetővé teszi zsidók számára Jeruzsálem keleti, 1948 és 1967 között Jordániához tartozott felén lévő ingatlanjaik visszakövetelését, miközben a majd 20 évre kettéválasztott város ekkoriban Izraelhez tartozott nyugati felében semmiféle jogokat nem garantál az onnan elűzött, elmenekült araboknak.
Aki járt már Jeruzsálemben, az tudja, mert az építészeti jegyekből a mai napig egyértelmű, és ehhez nem kellenek telekkönyvi kivonatok sem – noha azok is az egykori arab lakók rendelkezésére állnak –, hogy Baka és Talbiah negyedben például szinte kizárólag arabok éltek 1948 előtt.
Aztán a történelem viharai, az őshazájukba a holokauszt borzalmai után (meg már előbb is) joggal visszatérő zsidók háborúban megvédték ősi-új hazájukat, és akkor nem sikerült egész Jeruzsálemet megszerezni a rosszul felfegyverzett, de végre nemzeti otthonukért küzdő harcosoknak, hanem csak annak nyugati felét. Sajnos még az óváros zsidónegyede, a Siratófal is Jordániához került az akkori erőviszonyok alapján.
És megindult a lakosságcsere: arabok nyugatról keletre, akkor Jordániába, és zsidók keletről nyugatra, a frissen megalakult Izraelbe. Mindkét ország kormánybiztosságot állított fel az elhagyott javak kezelésére, és Izrael zsidókat költöztetett az elhagyott arab házakba, Jordánia pedig arabokat az elhagyott zsidó otthonokba, többek közt Sejk Dzsarrában és Sziluánban.
Azóta arabok lakták Sejk Dzsarra egykor zsidó tulajdonban álló épületeit, s zsidók élnek Bakában és Talbiahban. S noha teljesen soha be nem gyógyuló sebekkel, de mindkét oldal számára elfogadhatóan működött ez a kényszerű lakosság- és területcsere egészen az utóbbi évekig, amikor is szélsőjobboldali zsidó telepes-szervezetek a jogi eszközöket kihasználva elkezdték visszaperelni Sejk Dzsarra házait.
Az ott élő araboknak a gazdag zsidó adományozók jóvoltából olajozottan működő telepesek eljárásával szemben nem telik drága ügyvédekre, képtelenek megvédeni szerzett jogaikat, és kiköltöztetés fenyegeti őket. Miközben az izraeli jogrendszer egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy arabok visszaszerezzék 1948-ban elvesztett, Izrael területére került javaikat. Mondhatjuk erre, hogy nagyon helyesen, mert jönnének a gazdag olajsejkek, és felvásárolnák Izrael földjét. Ahogy ezt most Kelet-Jeruzsálemben, s Hebronban a gazdag zsidó mágnások jóvoltából, valamint állami, törvényi támogatással teszik az izraeliek a palesztinokkal.
Az 1948 és 1967 közötti állapotok, a status quo fenntartása sem volt tökéletes, de az igazságszerető izraeliek, akik semmivel sem kevésbé hazafiasak a házakat elperelő izraelieknél, most péntekenként együtt tüntetnek Sejk Dzsarrában az ott élő arabokkal a gyakran rendőri erőszakba forduló demonstrációkon.
A baj az igazságtalanság, és nem az, hogy lelkiismeretük parancsára hallgatva százak tiltakoznak ellene.
Értékesítési igazgató, Haifa
