Két fél mécses találkozik

Dávid városának zarándokút szakaszán régészek egy különleges szépségű olajmécsest találtak – egy olyan úton, amelyet egykor a Templom-hegy felé tartó zsidó zarándokok tapostak. Nem sokkal azután, hogy az izraeli régészek nyilvánosságra hozták leletüket, dr. Lassányi Gábor magyar régész megkereste izraeli kollégáit, hogy tudassa velük, a műtárgyhoz elképesztően hasonlító másik mécsesfél Budapesten került elő az ő kilenc évvel ezelőtti ásatásán. Leírta, hogy az olajlámpást egy épület alapjainál zajlott feltárás közben találták, és hogy a kézműves munka minősége arra utalhat, hogy ezek egy helyről származhatnak. Gáborral még májusban beszélgettünk. Bár azóta világossá vált, hogy a két darab nem illeszthető össze, az szinte bizonyos, hogy a két mécsesfél szinte egy időben, ugyanabban a műhelyből került a Római Birodalom két nagyon távoli pontjára.

Amikor 2012-ben az ókori római Aquincum egyik elővárosának romjait feltárták Budapesten, Lassányi Gábor egy groteszk arc jobb felének kialakított bronz lámpást talált. 2021 májusában Jeruzsálemben egy hasonló lelet került elő, a szerencsés régész Ari Levy volt. A két lámpa méretei nagyon hasonlóak. A két féldarab egy színházi maszkhoz hasonló arcot ad ki, fogantyújuk pedig az akantusz (avagy medveköröm) nevű növény levelét. A két féldarab egy vájat és a bele illeszkedő sín segítségével illeszthető össze – előbbi az aquincumi, utóbbi a jeruzsálemi példányon található meg.

Több megnevezését is láttam a tárgynak, te hogyan fogalmazol, amikor róla beszélsz?

Színházi maszkot ábrázoló, ketté szedhető bronzmécsest mondok, de szerencsehozónak is fordították egyenesen az angol lucky charm verzióból. A kettő nem zárja ki egymást. A tetején a görög színjátszásból ismerős komikus maszk.

Hogyan értesültél arról, hogy megtaláltak egy nagyon hasonló tárgyat Jeruzsálemben?

Egy bibliai régészeti oldalon olvastam magyarul. Nem is hittem el! Pont ugyanolyan, mint a miénk, ha szemből nézed, akkor a miénknek a bal oldala!

Olvastam, hogy az aquincumi lelet egy földbe süllyesztett gabonatároló hombárból került elő. Ezt hogyan kell érteni?

Úgy képzeld el, hogy Aquincum fallal körülvett település volt, elővárosokkal, hozzá vezető széles utakkal. A közelében a 2010-es években egy baseball pálya épült. Nem járt óriási földmunkákkal, a talajt kellett csak kiegyenlíteni, és pár oszlopot kellett lerakni a kerítésnek. Ilyenkor szisztematikus fémvizsgálatot végzünk, hogy összegyűjthessük azokat az esetleges fém leleteket, amikre rátolták volna a földet. Csak felszíni kutatások voltak, semmi komoly ásatás, mert ez korábban mezőgazdasági terület volt, nagyobb épületek nélkül. A fémkereső nagyon erős fémjelet csipogott, és képzeld el, a földből egy mezőgazdasági szerszámokból álló, római kori készlet került elő. Egy ásó, két kapa meg egy balta, egy kupacban. A talajvizsgálat – amivel azt keressük, milyen kőfalak vannak földbe temetve – azt mutatta, hogy egy hosszú római háznak a hátsó részében, a döngölt padlóba rakták be ezeket. De ez az egész padlószint később teljesen átégett. Úgy képzeld el, hogy vannak ilyen nehéz vasszerszámaid, amikről leveszed a nyeleket, és elásod őket, hogy ne essen bajuk. Tehát valószínűleg a dolgok gazdájának menekülnie kellett, és elvinni, ami mozdítható. De ezeket a nehéz szerszámokat nem tudták elvinni. Gondolom, valamilyen barbár támadás lehetett, mert akkor vittek el mindent, aminek értéke volt. Tehát ez az épület valamikor a 230-as évek táján leégett, és soha nem épült újjá. Amikor ezt a vaskészletet feltártuk, picit rábontottunk, vagyis a környezetében mélyebbre ástunk, és akkor láttuk, hogy kiáll a földből egy nagy hombár, gabonatároló. Egy épületnek a hátsó traktusában ez tök normális. Valami félreeső helyen földbe süllyesztenek egy edényt, és akkor a rágcsálók nem tudják megenni a gabonát, olajat, vagy amit benne tartottak. Vagy egyszerűen csak azért ott volt, mert ott hűvös van. Na, akkor ezt az egy edényt kibontottuk, ha már kilógott a földből egy része, szépen kiszedtük a tartalmát, és teljesen hihetetlen volt, hogy az alján ott hevert ez a fél mécses.

Mit keresett a szerszámok és a termények mellett?

Ez a mécses igen jó minőségű használati tárgy. Amikor a földbe került, már legalább száz éves lehetett. Ezért jó az izraeli számítás, mert ha ott 80-110 körül került a földbe, akkor volt új, minálunk meg a 210-es, 220-as évek körül, vagyis száz évvel később. Valamikor ez megbecsült mécses, használható világítóeszköz volt, de száz évvel később nyilván már ócskaságnak számíthatott. Mondjuk arra még jó volt, hogy világítson a fészerben vagy a raktárban. Valószínűleg a plafonra  függesztették, mert van rajta két láncszem is. És ha ott volt, amikor az épület összedőlt vagy leszakadt a tető, pont beleesett ebbe a hombárba. És azért maradt meg! Nem hinném, hogy valaki direkt berakta volna a hombár aljára, inkább puszta véletlen lehetett.

Mit éreztél, amikor megláttad?

Először is nem értettem, hogy egy ilyen gyönyörű, jó minőségű bronztárgy mit keres ott. Nem is láttam azelőtt még kettévágott bronzmécsest. Nyilván láttam már millió kerámiamécsest, sőt bronzmécsest is, de az lepett meg, hogy működőképes eszköznek tűnt, miközben mintha kettévágták volna. Na, akkor elkezdtem kutatni ezt a típust. Nagyon tetszett, különleges is volt, de amikor kirajzolódott, hogy valakik sietve otthagyták, a földben maradt a szerszámokkal, és senki nem ment vissza értük – ez az egész valami rettentő pusztulásra utalt. Pannónia provinciát a 200-as évek közepén elég sok barbár támadás érte: északról a germánok, az Alföld felől a szarmaták támadtak rá, vagyis ez az elővárosi rész akkor pusztulhatott el.

Az izraeli kollégáiddal először a két rész képeit illesztettétek össze. Ezeken a mécsesek eltérő színűek.

Ezek a bronztárgyak eltérő körülmények között voltak a földben, Izraelben valószínűleg szárazabb éghajlaton, és különböző módon is restauráltuk őket. Az izraeli példányt valószínűleg vadonatúj korában helyezték a földbe. Ari, a jeruzsálemi kolléga azt mondja, hogy 70-ben, a Szentély lerombolásakor semmisült meg az a zarándokút, ahova elásták. Erre az útra nem sokkal később a rómaiak egy épületet húztak fel. Annak egy részét feltárták, és az épület alapozásában találták meg a mécsest. Ari úgy értelmezi, hogy alapozási áldozat volt. Feltételeznünk kell, hogy valahol a Mediterráneumban létezett egy műhely, ahol ügyes bronzművesek dolgoztak, nagy technikai jártasság birtokában, és ott ilyen mécsesekből készítettek párokat. Mert erről a darabról leolvasható a technikai bravúr is.

Mik a lyukak az arcon?

Az a funkcionális rész. Ott töltik be az olajat és ott kap levegőt is. A csőrnél merül a kanóc az olajba, amit felszív. A fogantyú a másik oldalon van, hiszen a fém jobban átforrósodik, mint az agyag. Ezt csak azért mondom, mert sok kerámiamécses is van a római kori leletek között.

Tudományosan mit lehet elmondani a leletekről?

A római korban gyakran készítettek bronzból ilyen formájú mécseseket. Mégis nagyon egyedi ez a darab, mert ketté lehet szedni. Egy kis vájat van az egyiknek az oldalában, amibe a másik oldalában lévő kis sín illeszkedik. Ez egy technikai bravúr. Nyilván a rómaiak ennél bonyolultabb technikai dolgokat is kiviteleztek, de ilyen típusú félmécsesből összesen 5-6 darab van a világon. Konkrétan pedig a két darab között minimális az eltérés. Biztos, hogy egy műhelyben készültek. Lehet, hogy az egyik két órával vagy két nappal később készült, mint a másik.

Van valamilyen értelme annak, hogy ketté lehet szedni?

Olyasmi lehet, mint manapság a kettétörhető szívecske medálok. Esküvőre adott barátságmécses, vagy valamilyen emléktárgy, amit párosan gyártanak, két embernek valamilyen alkalomra.

Ari azt mondta, a mécses Európában készült. Amikor az aquincumi darabot megtaláltátok, sikerült azonosítani, hol gyárthatták?

Erre nehéz válaszolni. Ha lenne olyan kerámialelet, magas minőségű negatív, vagyis öntőforma, akkor ki lehetne mondani, hogy a közelben készült. De ez úgynevezett viaszvesztéses eljárással készült, és nincs adatunk, hogy Pannóniában lett volna ilyen, egyedi kézműves tárgyakat jó minőségben készítő műhely. Itt készültek apróbb öntvények – ruhakapcsoló tűk, figurák, kisebb szobrocskák, öveket díszítő öntvények, ruházatra való veretek, lószerszámok –, még azt is tudjuk, hogy nagyon jó minőségben, és nyilván sok ezres sorozatban gyártották. De a mívesebb, szépen kidolgozott, díszesebb tárgyakat, fémszobrokat, bútorokat inkább a mediterrán központokban készítették, például a mai Itáliában, Hispániában, Észak-Afrikában, meg hát a Közel-Keleten, a mai Törökország-Szíria területén. Egyiptomban például egész más típusú dolgok készültek, ahol az üvegművesség volt nagyon magas szintű.

Beszéljünk még egy kicsit a technikáról. Amikor már biztosan tudtátok, hogy az aquincumi mécses valaminek a fele. Készült hozzá kiegészítés?

Már 2013-ban készítettünk rekonstrukciót, megtükröztük, és bronzból sikerült is egy-két darabot kiönteni. Az előkerült izraeli darabbal többlet információkhoz jutottunk, de csak a díszítésről, és arról, hogy miképpen illeszkedett. Akkor 3D nyomtatással pontosan meg tudtuk csinálni a másik felét, hogy összeillesszük a jeruzsálemivel.

Az izraeli példánynak már megtörtént az anyagvizsgálata, a magyaré még nem.

Semmit nem bizonyítana, ha a két anyag fémösszetétele eltérne. Ezekben a műhelyekben újrafeldolgozták a fémeket, egy termékben lehetett többféle anyag.

A magyar példány most ki van állítva valahol?

Az Aquincumi Múzeum ásatási kiállításán bemutatták, de most raktárban van. Viszont mivel különleges darab, azért is csináltuk meg a 3D rekonstrukciót.

Jelent valamit, hogy ez egy színházi maszk?

Képi ábrázolásokból ismerünk a környékről színházat, talán Aquincumban is volt fából ácsolt színház, valószínűleg Pannóniában is lehetett egy-kettő. De ahhoz elitebb közönség is kellett, amelyik nem azt nézi, hogy a gladiátorok vagy az állatok az amfiteátrumokban hogyan gyilkolják egymást. Ezért is gondolom, hogy ez a maszk a műveltebb mediterrán vidéken készülhetett.

Ha mesét kéne írnod a mécses történetéről, miket vennél bele?

Azt a valóságos aquincumi kőszarkofágot egészen biztosan, amelynek a felirata egy palesztinai származású katonatisztet jelöl görög és latin nyelven. A római csapattestekben szolgáltak a Közel-Keletről származó katonák, és a hadseregbe besoroztak Egyiptomból, Észak-Afrikából is. De innen is vittek egy-egy kontingenst a Közel-Keletre a nagyobb hadjáratokba. Lehet ugyan, hogy magángyűjteményekben kódorog még egy-két hasonló darab, ilyen kettészedhető, páros, már-már játéknak nevezhető barátság- vagy szerelmi zálog mécsest nem ismerünk, és színházi maszkot ábrázoló biztosan ez az egy darab van. Talán ebből indulnék ki.

Én úgy képzelem, hogy régész élete kész mese.

A régészet alapvetően 12-13 éves korom óta érdekelt. Kiskamaszként Egyiptom, a római kor, ehhez jöttek Hegedűs Géza regényei, Dráveczky Zsuzsáé, az Asszony a fáraók trónján, meg a mesék. Felső tagozatban már eldöntöttem, hogy régészetre megyek. Amikor már egyetemre jártam, kellett egy olyan korszakot választani, amit Magyarországon is lehet művelni, így lettem római koros régész. Jelenleg régész, szakmai koordinátor vagyok a Várkapitányság nevű állami szervezetnél. Húsz évig dolgoztam régészként az aquincumi múzeumban. Egyiptológusként túrákat vezetek Szudánban, Algériában, Kelet-Afrikában. Többször jártam turistaként Izraelben, nagyon szép dolgokat tudtam megnézni, legutóbb a kilencvenes években. De több meghívásom is van, és nagyon vágyom rá, hogy visszamenjek.