Vádalku készül Netanjahuval?

Fotó: Shutterstock

Szerda reggel több megbízható forrás is úgy értesült, hogy Netanjahu és ügyvédjei vádalkun alkudoznak Mandelblit főügyésszel. Úgy tűnik, az eddig Netanjahu számára többször is feltűnően kedvező döntéseket hozó főügyésszel még ebben a hónapban meg akarnak állapodni, mielőtt Mandelblit megbízatása lejár.

Először Ben Caspit, a Maariv ismert újságírója közölte Twitter bejegyzésében, hogy az elmúlt hetekben vádalkutárgyalások folytak Netanjahu és az Állami Ügyészség között. Hosszan tartott és teljes titokban tartották az egyezkedést, de az egyezség megkötését Netanjahu azon követelése robbantotta fel, hogy ne számítson büntetett előéletűnek (kalon), és persze ne kerüljön börtönbe.

Ben Caspit szerint Mandelblit beleegyezett volna az alkuba azzal a feltétellel, hogy ha az „jelentős büntetést” és „büntetett előéletet” is tartalmazott volna valamilyen formában, amely biztosítaná a vádlott végleges visszavonulását a politikai életből.

A korrupciós per tárgyalásain folyamatosan jelen lévő Or-ly Barlevnek is az az érzése, hogy titkos vádalku tárgyalások folynak, amit a következőkre alapoz (idézet):

  1. Hamarosan véget ér Mandelblit megbízatása, s igen közel álltak egymáshoz, amit az is bizonyít, hogy a bukott miniszterelnök kikért napirendje szerint a nyomozás megindításától 2019-ig 104-szer találkoztak négyszemközt. Netanjahu megértette, hogy egy másik főügyésszel nehéz lesz vádalkut kötnie.
  2. Erre utal a „vádak összeomlanak” hazug propagandájának és az azt harsogóknak a megfigyelése.
  3. Ezt erősíti Mandelblit Arije Derivel kötött enyhe és megalapozatlan vádalkujának közzététele.
  4. Mindezek hátterében az a Mandelblit állhat ma még, aki elhatárolta a tengeralattjáró-ügyet Netanjahutól, lezárta Sara Netanjahu ügyeit vádemelés nélkül, nem indított vizsgálatot új gyanúk miatt, és végig keresztbe tett és tompította a bíróság elé kerülő ügyeket is.
  5. Netanjahu propagandája jelenleg is az országos káoszt próbálja elérni, a gyűlöletkeltést és a gyűlölet terjesztését, az állami intézmények belülről történő lebontását és a kormányzati munka szabotálását, valamint a koalíció aláaknázását, de egyben előkészíti a terepet a közvélemény számára egy olyan kérés megemésztésére is, miszerint : „A fő, hogy Netanjahu elhagyja a politikai életet.”

Netanjahu e sorok írásáig nem reagált Ben Caspi bejelentésére a vádalku tárgyalásokról. Feltételezhetően azon gondolkodik, hogy most mit tegyen. A megerősítés annak beismerése lenne, hogy hajlandó volt elismerni bizonyos vádakat. Ezért lehetséges, hogy letagadja majd az egészet, és manipulálása arra irányul majd, hogy más irányba terelje a tüzet.

Az is lehet, hogy ez egy kísérleti léggömb a terep vizsgálatára vagy a talaj előkészítésére. A múltban már láthattuk Mandelblit ilyen kísérleti léggömbjeit.

De világossá kell tenni: nem lehet megbékélni olyan vádalkuval, mely nem tartalmazza a közügyektől való eltiltást (kalon), hosszú letöltendő börtönt, és a vádpontok beismerését – írja Barlev.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.