A kormány állami vizsgálóbizottság felállításáról döntött a tengeralattjáró-ügyben

Fotó: frankpeti / Izraelinfo

Vizsgálóbizottság megalakításáról döntött az izraeli kormány a korruptnak tartott haditengerészeti közbeszerzési ügyek kivizsgálására – jelentette vasárnap a helyi média.

Az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülésén hagyta jóvá egy állami vizsgálóbizottság létrehozását a korrupt katonai közbeszerzések teljes körű feltárására a „tengeralattjáró-ügyben”.

Naftali Bennett miniszterelnök tartózkodott a szavazástól, a Jobbra (Jamina) nevű pártjához tartozó Ajelet Saked belügyminiszter viszont ellenezte a lépést a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapjának értesülése szerint.

„Fontosnak tartom, hogy elmondjuk az izraeli állampolgároknak, hogy a kormány külső érdekektől mentesen fogja lebonyolítani a biztonsági közbeszerzések folyamatait” – mondta Bennett.

„Az egyetlen iránytűnk Izrael állam biztonsága lesz” – tette hozzá, utalva arra, hogy néhány nappal korábban három új tengeralattjáró vásárlásáról született megállapodás a német ThyssenKrupp hajóépítő nagyvállalattal.

A létrehozandó bizottság azt vizsgálja meg, miként támogatták 2009 és 2016 között a ThyssenKrupp három tengeralattjárójának a megvételét, miközben a hadvezetés az akkori helyzetben nem akart újabb tengeralattjárókat.

Emellett górcső alá veszik a gyanús körülmények között lefújt közbeszerzési pályázatot, amelyet négy hadihajónak és két tengeralattjáró-elhárító hajónak a megvásárlására írtak ki. Ezeket a hadihajókat is a ThyssenKrupp gyárthatta le Izraelnek közbeszerzési pályázat nélkül.

Megvizsgálják azt a kudarcba fulladt kísérletet is, amely – jelentős újabb üzletet ígérve – a tengeralattjárók karbantartásának munkálatait is át akarta helyezni a haditengerészet műhelyeitől a német vállalathoz.

A bizottság azt is feltárja, hogy milyen körülmények között és ki engedélyezte Izrael részéről fejlett német tengeralattjárók Egyiptomnak történő eladását – hangsúlyozta a Háárec című újság honlapja.

A 13-as tévécsatornán régebben Raviv Drucker tényfeltáró újságíró értesüléseit ismertették, amelyek szerint Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök Mose Jaalon volt védelmi miniszter tudta nélkül, a vezérkar tiltakozása ellenére személyesen hagyta jóvá a német vezetés számára a fejlett hadihajók eladását Egyiptomnak.

Szintén Drucker derítette ki, hogy a ThyssenKruppal megkötött üzletek jelentős hasznot hoztak Netanjahu Amerikában élő unokatestvére, Nathan Milikowsky vállalkozásainak, ahol korábban maga a volt kormányfő is részvényekkel rendelkezett.

Az állami vizsgálóbizottság létrehozása ezen ügyek feltárására a tavalyi Netanjahu-ellenes tömegmozgalom egyik legfőbb követelése volt, miután Avihaj Mandelblit főügyész úgy nyilatkozott, hogy bizonyítékok hiánya miatt nem indíttat Netanjahu ellen bűnügyi nyomozást ebben az ügyben.

Az állami vizsgálóbizottságnak öt tagja lesz, és Zeev Elkin építésügyi és lakásügyi miniszter kérésére nem csak a politikai, hanem a szakmai szintet is vizsgálják. „Megígértük és betartottuk. A bizottság létrehozása elsőrendű biztonsági szükséglet, és egyértelmű üzenet, hogy Izrael biztonságával nem lehet játszani” – írta Twitter-fiókjában a kormányülésen a szavazást előterjesztő Beni Ganz védelmi miniszter.

„Öt évvel ezelőtt ígéretet tettünk az állami vizsgálóbizottságra, az ügy kivizsgálására, és a mai napon ez megtörténik minden nyomás és tiltakozás ellenére” – mondta, és teljes körű kivizsgálást ígért Jair Lapid külügyminiszter.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.