Minap hatalmasat lazítottam a Massada lábánál, egy diákszállóban. Isteni volt. Az ünnepek, a kánikula, a kijárási tilalom (szeger) miatt – nem én vagyok az üzemeltető – kevés vendég lézengett benne. Csodás tiszta vízű, félig fedett medence…. Na, nem akarom fájdítani senki szívét…
Nem mentünk kirándulni sehova, hogyne, még elolvadunk. Meg ostobaság is otthagyni a medencét a kősivatagért.
De ismét megdöbbentett a Holt-tenger, ahogy évente mindig. Tragédia, ami ott történik. Utánanéztem az interneten a történetének, meg annak, hogy évek óta siratják a sorsát, nehogy egészen arcpakoló krémmé váljon, megsemmisüljön.
Nem élnek benne magasabb rendű élőlények, és ráadásul a mederfenéken képződött sok ezernyi repedésen folyamatosan szökik a vize. Ha elfogy, helyén csak sós sivatag marad – olvasom több cikkben is. Arról már kevésbé írnak, hogy például Arad alatt meglehetősen nagy területen – a szállodaépítkezések közvetlen közelében –, egyszerűen eltűnt már a víz. A száraz meder földje fogadja a látogatót, ahol a sűrű sós tengernek kellene őt elkápráztatnia.
2010-ben izraeli és német búvárok kapták magukra a majd félmázsás súlyokat, hogy alámerülhessenek, és nem is hiába. Elsőként győződhettek meg arról, hogy van élet a Holt-tengerben – olvasom a környezetblog.weebly.com-on. Meglepő kép fogadta őket: a mederben édesvizű források fakadnak. A felszín alatt 30 méterrel akár 15 méter átmérőjű, és 20 méter mély kürtőkből tör fel a víz. Igazán különlegessé az teszi ezeket a forrásokat, hogy közelükben nyüzsög az élet. A forrássziklák tetejét mikrobák alkotta bevonat, zöld biofilm borítja.
Tavunk azonban nevezetes arról is, hogy „ő” bolygónk legalacsonyabb pontja. A víz tükre mintegy 420, a tófenék 795 méterrel van a tenger szintje alatt. Bár a tóba ömlik a Jordán folyó, annak vízszintje folyamatosan csökken az erős vízkivétel miatt, ezért a tóba egyre kevesebb víz érkezik. A csökkenő vízutánpótlás miatt a tó kettészakadt, a mélyebben fekvő északi rész mellett a déli fokozatosan kiszárad. Az 1960-as évek óta vízfelülete egyharmaddal zsugorodott: 950-ről 637 km²-re.
Tetézi a gondokat, hogy egyre több lyuk van a mély tófenéken: immár több ezer repedésen szivárog el vize, miközben bő húsz éve még csak 40 körüli volt a lyukak száma. A Holt-tenger az 1980-as években kezdett „kilyukadni”, akkortájt fedezték fel a medrében az első víznyelő rést. Azóta szinte szitává vált a tófenék, csupán az izraeli területén háromezer lyukon szivárog el a vize. A jelenség okának az édesvíz sóoldó hatását sejtik kutatók. A földfelszín alatti édesvíz-rétegek kioldják a sós talajt, emiatt üreg keletkezik, amely idővel beszakad.
A jelenség miatt a víz szintje évente 80-120 centimétert csökken. Ha ez továbbra is így folytatódik, akkor rá ugyanaz a sors vár, mint például az Aral-tóra: szélfútta sósivataggá változik. Nem ez lenne ugyan az első alkalom a történetében, mert a mélyfúrással felszínre hozott kőzetmintákból megállapították, hogy körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt – az utolsó jégkorszakot megelőző, úgynevezett interglaciális (két jégkor közötti) időszakban – teljesen kiszáradt, az ember bárminemű beavatkozása nélkül. Korábbi kutatások pedig azt igazolták, hogy területe koronként változó: a melegebb időszakokban „karcsúsodik”, míg a jégkorszakok alatt „terebélyesedik”. Legnagyobb kiterjedését 25 ezer éve érte el, amikor a vízszint a mainál 260 méterrel volt magasabb – olvasható az említett blogon Kollát Gyulától.
Nem tudom, ismerte-e mindenki ezeket az adatokat, én magam nem, viszont sokat tanultam belőlük. Arra nem találtam mentséget, sem magyarázatot, miért hagyják megsemmisülni a Földnek ezt a páratlan kincsét. Miért nem keresnek megoldást, miért engedik át különböző üzleti vállalkozásoknak? Miért nem hagyják, hogy a zsidó népé legyen?
újságíró
