Szerdán szólt Ahmed, hogy a jövő héten havazni fog. Elsőre mindig örülök a hírnek, csak valamivel később lesz rajtam úrrá a szkepszis, hallottunk már ilyet máskor is, és épp pár napja utoljára.
Másnap, csütörtökön megkaptuk a jövő heti munkahelyi beosztást, amely visszatükrözte Ahmed jóslatát: aki teheti, szerda előtt menjen be az irodába. Nahát, ezek tudnak valamit.
A szombat zökkenőmentesen telik, a Beer Sheva-i állatkert nagy élmény, Tel Beer Sheva úgyszintén. Pulcsizunk egész nap, és egy kicsit külföldön érezzük magunkat. A kirándulás után éttermek sora várja, hogy betérjünk enni valamit. Aztán este vissza a hideg 8 fokos télbe.
Másnap elkezdődik a hét, se felhő, se eső, se semmi. Egyszerre mindenki a hóról beszél, itt valami készül. Kedden otthon vagyok, végre egymagam, Nadav óvodai karanténjának is vége, mégis nehezemre esik rávennem magam, hogy dolgozzak. Csalogat a kinti napsütés, járok is egyet, hogy kirázzam magamból a lakás hidegét, és felmelegedjek egy kicsit. Ami igaz, az igaz, csípősebb lett a levegő, pedig szépen süt a déli nap.
Az iskolai WhatsApp-csoport a leggyorsabb: a hóhelyzet miatt szerdán nem lesz napközi. Aztán az óvoda is kapcsol, másnap délután háromig kell elhoznunk a gyerekeket az oviból. A munkahelyi WhatsAppon körözik a polgármester felszólítását: szerda délutántól ne mozduljon ki senki otthonról, ha teheti.
Derűs napra ébredünk, se hideg, se eső. Ha elfeledkeznék a jóslatokról, azt mondanám, a tél már kitombolta magát, érezni a tavasz leheletét, várakozás van a levegőben. Minden lelassul egy kicsit, üresek az utcák, talán úgy érzik sokan, micva már reggeltől otthon maradni.
Délutánra mindenki otthon, várjuk a hó-ünnepet, főzés-készülődés, vendégeket várunk, amikor elmegy a villany. A múltkori nagy esőzéskor volt ilyen utoljára a házban – ahol csaknem egy éve lakunk már –, háromemeletes, nyolclakásos ház egy dél-jeruzsálemi mellékutcában. A ház a legcsúnyább az utcában, de a lakás komfortos, fürdőkáddal és erkéllyel, ami a kikötésem volt a lakáskereséskor. Az első telünket töltjük itt, és a lakás eddig kiállta a tél próbáját – a múlt heti áramszünet kivételével –, ami a gázpalackokra kötött Junkers-fűtésrendszerünket is kiütötte, így fűtés nélkül maradtunk egy éjszakára. A helyzet most sem jobb, így jár, aki a villamoshálózatra bízza, hogy meleg legyen a lakásában.
Ilyenkor nem kell befeszülni, jobb átvenni a kezdeményezést és cselekedni: gyors kupaktanács a lépcsőházban a többi lakóval, utána meghallgatjuk az elektromos művek géphangját, ami a környékről érkező hívásokra rögtön bemondja, hogy a hibát észlelték és javítják. Este kilencre ígérik, hogy visszajön az áram.
Rafi és Nadav nem bírják a gyűrődést, egyik nyávog, másik üvölt, talán mégsem vagyunk annyira nyugodt szülők, mint amilyennek szeretnénk látni magunkat. A gyerekek magukba szívták a feszkót, és most kiadják magukból, de az is lehet, hogy egyszerűen túl gyors volt a váltás a vendégvárás nyüzsgése után belehuppanni a sötétségbe. Be kell szereznünk gyertyákat. Addig is megkérem Talit, hogy átugorhassanak hozzá a fiúk, én befejezem a főzést, ha törik, ha szakad, a gáz működik, és melegít is.
A Jerushamaim, az egyszemélyes vállalkozásként működő honlap és applikáció havat mutat. Ha kinézek az ablakon, egyelőre semmi, ki kell várni, hogy a magasabban fekvő városrészek után hozzánk, a völgybe is megérkezzen a hó.
Ránézek a lábosokra, hallom, hogy kurjongatnak a népek az utcán, kinézek az ablakon, itt van végre, megérkezett a hó, holnap itthon marad a család.
