Utazásom a Szentföldön, 1920

A nyáron érlelődött meg bennem a gondolat, hogy minden körülmények között megnézem a Szentföldet. Nem csoportos kirándulás közepette akartam végrehajtani ezt a tervemet, hiszen ha az ember alaposan akarja megismerni az országot, földjét, embereit és intézményeit, akkor a programszerű utazás nem gyümölcsözheti azt, mint az olyan út, amit az ember úgyszólván inkognitó tesz meg, bár a látottak és tapasztaltak után mondhatom, hogy nincs nagy szükség külön tanulmányozásra. […]

Palesztinai partokon

December 29-én reggel a hajósok jelentették, hogy Haifa közelébe érkeztünk. Mindnyájunkon különös elfogódottság vett erőt, nem szóltunk egy szót sem egymáshoz, valami imahangulat volt a levegőben, zsoltárokat morzsoltunk magunkban. Megláttuk Palesztina földjét. A kikötőben már teljes határozottsággal mutatkozott az ország zsidó jellege. Hajónk kikötött, mi azonban nem szállhattunk ki, mert a vizsgálóbizottság, amely egy angol őrnagy vezetésével beszállt, kijelentette, hogy azok, akik továbbutaznak más palesztinai kikötőbe, nem szállhatnak ki, mert koleraveszélyes vidéket érintettek.

A bizottság az őrnagyon kívül még két tagból állott, egy angol és egy zsidó hivatalnokból. Mellettük a cionista szervezet néhány tagja teljesített a központ megbízásából szolgálatot. Akik kiszálltak, úgynevezett fejlapot kaptak, amely angol, héber és arab nyelven utasításokat tartalmazott. A bizottság, miután az útlevelek megvizsgálását elintézte, kiszállt a hajóból. Azután orvos jött, aki mindnyájunkat megvizsgált.

Este utaztunk tovább, és másnap reggel hét órakor Jaffa kikötőjébe érkeztünk.

Itt már a bárkák személyzete is zsidó, a cionista szervezet emberei nagy előzékenységgel kezünkre jártak, papírjainkat ők intézték el, és fejlapot adtak, gondoskodtak málháink elszállításáról. A hajónál megjelent az emigrációs hivatal főnöke, aki kijelentette, hogy nem kell aggódnunk málháink miatt, ő garanciát vállal minden egyes darabért. Azonnal a kikötőorvoshoz vezettek, ahol már csak héberül lehetett érintkezni. Miután egészségesnek találtattunk, egy másik hivatalba vezettek bennünket. Itt mint bevándorlókat könyveltek el bennünket, s csak azután engedtek be a városba. A vámvizsgálat egyszerű volt, minden akadékoskodás nélküli. Temoni zsidó hordárok talyigán utánunk hozták holminkat a Jaffához csatolt Tel-Aviv községbe.

Tel-Aviv

Csodálatosan enyhe levegőjű, kellemes hely ez a Tel-Aviv. Gondozott, szép kertházai, új parkja, széles útjai a hosszú tengeri út után olyan érzést keltett[ek] bennünk, mintha kies tengeri fürdőbe érkeztünk volna megpihenni. A boltokon mindenfelé héber felírás, az emberek héberül beszélnek, még az utcaseprők is. Rövid pihenő után délután sétáltunk a gyönyörű pálmás parkban.

Séta után kimentünk a mezőre, és megnéztük a narancsültetvényeket, majd a vasútállomáshoz mentünk, ahol narancsot raktak vagonokba, ömlesztve, kosarak, illetőleg ládák nélkül. A földön rengeteg narancs, citrom hevert, és arab fiúk rakták a vagonokba. A munka felügyeletét a mezőgazdasági intézet két növendéke végezte. Egyre-másra jöttek a tevék, hátukon nagy naranccsal teli kosarakkal. Hajcsáraik parancsszavára letérdeltek, a fiúk leemelték a kosarakat, és azok tartalmát kiöntötték a többi közé. Megtudtuk, hogy ez a rakomány Alexandriába megy. Egy vagon befogadóképessége negyvennyolcezer darab narancs.

Este a tel-avivi olvasókört látogattuk meg. Agyonhajszolt, napi fáradtságban kimerült emberek, intelligens férfiak mezei munkából itt pihenik ki fáradalmaikat, nem bor vagy szószátyárkodás mellett, hanem komoly közügyi problémák megvitatásával. Amikor kijöttünk, szokatlanul kellemes volt, hogy keleti városban villanyvilágítás mellett járnak-kelnek az emberek.

December 31-én Tel-Avivból társaskocsin bementünk a kikötőhöz egy piaszter viteldíjért (két és fél lei). Este elmentünk az askenáz templomba, amely egyszerű fából épített épület. Szombat délután meglátogattuk az Éden-termet, amely az Uránia termének felel meg. Népgyűlést tartottak itt, amelyen a gyermeknevelés ügyét vitatták meg. Héberül folyt az egész tárgyalás: a gimnázium igazgatója hevesen támadta azt a pártot, amely a kultúra céljait szolgáló költségvetést redukálni akarja. A népgyűlés két óra hosszat tartott. Este mozgókép-előadások voltak héber felírásokkal.

Petah-Tikva és más kolóniák

A vasárnap délelőttöt arra használtuk, hogy ellátogattunk a közeli Petah-Tikva kolóniába. Kilenc személy utazott egy társaskocsin. Utunk téglaszínű agyagos mezők között haladt el. Bennszülöttek szerint ez a föld az úgynevezett haimra, a legjobb termőföld Palesztinában. Szívszorongva néztük, hogy a lankás fekvésű, gyönyörű földnek mindössze harminc százaléka van bevetve, a többi teljesen parlagon hever. Itt-ott feltünedezett egy narancskert, nagyobb mandulafa-ültetvények vonultak el előttünk, és kisebb dombok, amiket eukaliptuszfával ültettek be nehány évvel azelőtt. Az eukaliptuszfa mocsarak kiszárítására nagyon alkalmas, különösen vízfelvevő képessége miatt.

Este hatkor ellátogattunk Stampfer Salamon nevű iskolatársamhoz, aki elvezetett egy Rosner nevű kolonista barátjához. Megnéztük az állatállományt, a borpincét és a gazdasági felszerelést.

Ez a gazdasági felszerelés nem tett rám kedvező benyomást, egészen középszerű dolgok, bár itt a gazdaság mai állása szerint nagy munkakészséggel jól felhasználhatók. Egészen más, sokkal kedvezőbb benyomást szereztünk az En-Ganim kolónián. A gyarmat a Nemzeti Alap telepeseinek kezében van, gyönyörű narancsültetvények tartoznak hozzá, igen szépen bevetett búza- és árpaföldek, nagyszerűen gondozott zöldségtáblák és rendkívül sok és jó húsban levő majorság. Kitűnő bejrúti teheneket és bikákat láttunk legelni. Az első kolónia után ez meglepően más volt, és láttam, hogy megfelelő tőkével és kitartó munkával mi mindent lehet itt a gazdaság terén produkálni.

Figyelmemet a kolónia közelségében fekvő narancstermő telepre hívták föl. A telep egy Bécsben élő gyáros tulajdona, most egy orosz származású zsidó kezeli. Az ültetvény mintaszerű. […]

A telep vizét petróleummotor hozza fölszínre a kútból, és betoncsatornákon vezetik az öntözőközpontokba. A kert végén kis aszalóház áll, amelyben tiszta, gondozott helyiségek vannak narancscsomagolási célokra berendezve.

Gyalogosan visszamentünk Petah-Tikvába. A kolóniák között talán ezt lakja a legvallásosabb palesztinai zsidóság.

Ima után mindenki a templomhoz csatolt tanházba megy, egy-két órát Bibliát vagy Talmudot tanul, és csak azután indul munkába. Jóleső érzés volt ezt megfigyelni, cáfolatul azok szavaira, akik vallásos okokból még mindig húzódoznak a cionista kolonizáció munkájától. De ezek a vallásos cionisták nem hanyagolják el az általános iskolai nevelést, mert nyolcosztályú elemi iskolájukban a héber irodalom intenzív tanítása mellett gondot fordítanak a világi ismeretekre is.

A mintakolónia

Kedden reggel jelentkeztünk fejlapunk előírása értelmében a jaffai révorvosnál, aki kolera ellen beoltott bennünket. Minthogy az orvos az oltás behegedéseig föltétlen nyugalmat ajánlott, igyekeztem a pihenőt kellemes helyen eltölteni, és kimentem megint Petah-Tikvába. Érdemes e helyről ismertetőbb följegyzéseket készíteni. A kolóniát negyvenkét évvel ezelőtt alapította a Pozsony megyei Stampfer család, és ma ötezer lakója van. A lakások kényelmesek, tágas, világos, levegős szobákkal, alkalmas mellékhelyiségekkel. Huszonnégyezer dunam földjén szőlő, mandula, jófajta gabona, olajfa, narancs és más kitűnő ízű gyümölcs terem. Jellemző a gyarmat népszerűségére, hogy [a] háború előtt kétezer-ötszázötvenhat lakója volt, most ez a szám már a kétszeresére emelkedett.

Földjeit nyolcvanhat petróleummotorral közvetített víz öntözi. Pincészete híres. Nehéz, édes borai páratlanok. A könnyű asztali borok is kitűnőek, és aránylag nem drágák: litere öt-tíz angol piaszter (tizenkét és fél–huszonöt lei). Szeszfőzdéiben narancsból és édes gyümölcsből elsőrangú pálinkát gyártanak. A virágzó kolónia különben most kap a haifai vonal felől vasutat, és bizonyos, hogy akkor néhány év alatt Erec-Izrael legvirágzóbb városa lesz, bár ma még több helyütt meglátszik, hogy a világháborúban hadszíntér volt. […]

Gazdasági hibák

Úti programunkba vágott, hogy minél előbb megismerjük Palesztina gazdasági iskoláit, mert fontosnak tartottuk megismerni a különböző gazdasági módszereket, amelyek szerint Palesztina földjét megművelik. Ellátogattunk tehát az 1870-ben alapított Mikve Izrael telepen levő földművesiskolába, egy Alliance-féle alapítványi gyarmatra. Az első benyomás a lehető legjobb: külön tisztán tartott gazdasági épületek, egészséges, világos iskolahelyiségek, jó istállók, elég rendes állatállomány és jó karban tartott mezőgazdasági gépek. A kétezer-hatszáztizenkét dunamnyi földből ezernyolcszáz dunam gabonával van bevetve, a többi ültetvények: szőlő, olaj, narancsfa és különböző gyümölcs termésére van szánva. Harminckét igásökör, nehány ló, kis tehénállomány jól fejős bejrúti tehenekkel.

A tanítványok fél napot elméleti ismeretek szerzésére fordítanak, a másik fél napon a mezőn dolgoznak. Természetesen minden héber nyelven folyik itt, a gyermekek minden növény héber nevét ismerik, rendkívül szorgalmasak, és nagy ambícióval készülnek pályájukra. Az iskola inkább kisgazdákat ad az országnak, mint szakképzett erőket.

Nem titkoltam az igazgató előtt sem, hogy nekem sem az iskola tanítási, sem gyakorlati rendszere nem tetszik. Kifogásoltam, hogy az iskolának nincs kísérleti állomása, ami pedig nemcsak egy iskolánál nélkülözhetetlen, hanem minden mintagazdaságnál. Nem tetszett, hogy a műtrágyázásnak nyoma sincs itt, és ami minden gazdaság fő kelléke, a termésstatisztika teljesen hiányzik. Nem tetszett a takarmányozás módja sem. A teheneknél nagyon kell vigyázni erre, mert ettől függ az állat tejelőképessége. Nem egyedi táplálkozást nyújtanak itt a teheneknek, hanem egyféleképpen etetik az egész állományt.

Amit minden béres tud, azt itt nem tudták, hogy fejés alatt a borjúnak nem szabad szopnia. Megjegyeztem az igazgató előtt azt is, hogy a gabonatermést sohasem fogják fokozni tudni, ha a traktusekét kint hagyják az ugaron. Megnéztem a trágyagödröt, és kijelentettem, hogy sohasem lesz ebből a nagyszerű földből termést hozó televény, ha a trágyának legértékesebb és leghasznosabb részét, a trágyalevet a trágyagödör falával itatják fel. Ajánlottam a cementezett trágyagödröket.

Elmondottam, hogy láttam a fiúkat dolgozni a kertészetben. Felügyelet nélkül nyestek, oltottak és gondoztak fákat, ami nagy hiba, mert a gyerekek szakszerű útmutatás híján bizony a legnagyobb hibákat követhetik el, és ebbe belepusztulhat az egész kert. A zöldségtermelést is megfigyeltem, itt nem tetszett a föld kezelése. Igen könnyen háromszorosára lehetne fokozni a gyarmat konyhakertészetét. Kifogásoltam az iskola primitív kétköves darálómalmát is, amit olcsó pénzen modernül lehetne felszerelni.

Az igazgató arra hivatkozott, hogy nem áll megfelelő pénz rendelkezésére, amivel ezeket a reformokat végre lehetne hajtani.

– Nem pénz, hanem okszerű gazdálkodás kell ide – mondottam –, mert minden más feltétel megvan. Ha egy évig intenzívebbé tennék a gazdaságot, annak jövedelme már hozna annyi többletet, hogy belőle a szükséges technikai felszerelést könnyű módon beszerezhetnék. […]

A héber gimnáziumban

Reggel ellátogattunk a Herzlia Gimnáziumba. Grazovszki [Gur] híres héber író és kiváló nyelvész áll az intézet élén, vele szerettünk volna beszélni, de ő akkoriban nem volt a városban, így hát Mossinsohn helyettes igazgatóval beszélgettünk, aki szíves előzékenységgel megmutatta a mintaiskola berendezését, termeit, szertárait és könyvtárát. Párhuzamos osztályokban nevelik itt az ifjúságot. A leányok a fiúkkal egy osztályban ülnek, a leányok figyelmesebbek, és sokkal jobban követik az előadásokat, mint a fiúk. Latin és görög nyelv nincs a tantervben, annál alaposabban tanítják azonban a hébert, az arabot, az angolt és [a] franciát. Házi dolgozatok úgyszólván nincsenek.

A tanulók délelőtt és délután is az iskolában vannak, tankönyvet alig használnak, kivéve a klasszikusokat, a Bibliát, a Talmudot és fizikai és matematikai könyveket. A többi tantárgyakból a tanárok előadása után jegyzeteket készítenek. Vannak az intézetnek bennlakói is, akik havi két egyiptomi font sterlinget fizetnek (1600 lej). Nagy súlyt helyeznek a sportra; a gyermekek szabadidejükben majdnem mindig sportolnak. A leányok éppúgy, mint az iskolában, a sporttelepen is együtt vannak a fiúkkal. […]

Héber színház

Estére az Éden-teremben színielőadást hirdettek.

Soha nem voltam [a] színházak és látványosságok barátja, de már arra igazán kíváncsi voltam, hogy héber nyelven hogy fest egy színielőadás. A terem, amely hatszáz ülőhelyet foglal magában, zsúfolva volt. Este fél kilenc órától egy óráig tartott az előadás. A díszletek nem mondhatók nagyon pazaroknak, a színészek azonban igen jók voltak, és a darabon a publikum nagyszerűen mulatott, voltak jelenetek, amikor egyik nevetésből a másikba esett a közönség. Végtelenül kellemes, igazi zsidó nyugalom szent hangulatában telt el a szombat.

Tel-Avivban meglátogattuk a spanyol konzult, aki a román állampolgárok kereskedelmi vonatkozású ügyeit intézi. Zsidó ember, folyékonyan beszéli a héber nyelvet. Útlevelünk meghosszabbítása iránt érdeklődtünk nála, és fölvilágosított, hogy ez nem az ő hatásköre, hanem a jeruzsálemi spanyol főkonzul intézkedési jogkörébe tartozik.

Beszélgetés közben figyelmeztetett, hogy estére az Éden-teremben nagy meeting lesz a héber nyelv propagálása érdekében. Ellátogattunk ismét a terembe, ahol ember ember hátán szorongott. Az előadók a kultúra zsidósításáról beszéltek. Kifogásolták, hogy sok tekintetben, különösen az építkezés terén idegenből behozott motívumok érvényesülnek. Helytelenítették még azt is, hogy az angol palesztinai bank nem rendelte el, hogy zsidókkal minden körülmények között kizárólag héberül kell levelezni. Követelték még, hogy a könyvelést is héberül vezessék, mert minden technikai kifejezés a héberben is megvan.

Öt előadó követeléseit hallgattuk végig, azután a vitát, amely nagyon nívós volt; az angol parlamentben nem lehetett emelkedettebb elvi magaslaton az ülés.

Jeruzsálem felé

Vasárnap reggel nyolc órakor automobilon Jeruzsálem felé indultunk. A viteldíj egy font volt (250 lej), nem sokkal drágább, mint ha autóbuszon utaztunk volna.

Utunk sík vidéken vezetett. Csoda szép, napsütéses idő volt; a heves éjjeli zápor után minden harmatosan csillogott. Mindenfelé dúsan bevetett táblák, olajfaültetvények, nagyszerűen gondozott szőlőskertek.

A gépkocsi egy óra hosszat ment ezen a szemnek, léleknek egyaránt üdítő tájon. Azután fennsík következett, váltakozó, hullámos vidék, sziklatömbökkel, mohos hegyoldalokkal. De a legkopárabb vidék sem olyan sivár, mint például az isztriai fennsík; valami enyhe, szent nyugalom ömlik el az egész tájon. És mindenütt nyomait látjuk az emberi igyekezetnek. Terméketlennek látszó talajon növények, ültetvények virágzanak, és kitűnően épített országúton haladunk.

Autónk egyszerre kacskaringós szerpentinútra fordul be.

– Még egy darabig megyünk ezen az úton – szólt a sofőr –, azután leereszkedünk a völgybe, és meglátjuk a várost.

A város Jeruzsálem városa. Az embert olyan bánatos-boldog érzések fogják ilyenkor el, hogy képtelen a környezet megfigyelésére. Összeszorult szívvel lestük a nagy pillanatot, amikor megláthatjuk ősi nagyságunk székhelyét, új országunk fővárosát.

Arab falvak tünedeznek föl földdel födött folyondárral, mohával befuttatott házikókkal. A falvak előtt teraszos részek terülnek el szőlővel, olajfákkal.

A szent városban

[…] Nincs kép, költemény vagy a művészet bármely eszköze, amely érzékeltetni tudná e perc szépségét. A nap házakra, kupolákra, nyüzsgő utcai tömegre és romokra süt. Prózai dolgok, és mégis a levegőből szentséges megilletődés árad. Szöveg nélküli, hódoló ima támad az emberi szívben.

A kocsi megy, megy, és mind közelebb jövünk a drága romokhoz, melyeket Jehuda Halevi megénekelt. Az első ház, melynek körvonalai határozottabban látszanak, a Bet Hazkenim – az aggok háza, és mellette a német kolónia tiszta, rendezett házai. Azután rendezett utakon, villák és paloták, hangos bazárok és csöndes városrészek között elhaladva végre autónk megállott a Warschofsky-féle szálloda előtt.

Rendbe hoztuk magunkat, megfürödtünk, és rövid pihenő után a város nevezetességeinek megtekintésére indultunk. Ajánlották, hogy tekintsük meg a Rothschild Kórházat. Teljesen modern felszerelésű gyógyintézet, ahol az egész személyzet héberül beszél: az orvos, a gyógyszerész, az ápoló- és szolgaszemélyzet. Röntgenkészülékük legjobb az országban. Az egyik orvos, dr. Malchi végigvezetett bennünket a tiszta, világos és szellős termeken, közben elmondta, hogy a gimnáziumot Jaffában, orvosi tanulmányait Német- és Franciaországban végezte, és ha a Cambridge-i Egyetem tanszékkel kínálná meg, nem hagyná el Erec-Izraelt. Észrevette, hogy különösen gazdasági ügyek érdekelnek bennünket, és ajánlotta, hogy látogassuk meg Öttinger neves agronómust, a Vaad Hacirim gazdasági osztályának vezetőjét.

Öttinger urat azonban nem találtuk hivatalában. Elhatároztuk, hogy elnézünk a szent fal nyugati részéhez, és a délutánt itt fogjuk tölteni. Keskeny, födött sikátorok között vezet az út ide; Jeruzsálem legszegényebb, visszatetszőn nyomorúságos házai között jutottunk a falhoz. A födött sikátorok egyébként a legkeletibb jellegű részei a városnak. A boltíves helyiség felülről kap gyér világosságot. Lent tompa zsivaj, amit a falak furcsán visszavernek; zöldség, bazáráru, posztó, készruha, cipő, bútor, minden van itt. A kereskedő kikiáltja áruját héber és arab nyelven, s ha valaki csak érdeklődik portékája iránt, már nem menekül. Úgy megforgatja, dicséri, kínálja az árut, hogy az ember nem tud szabadulni, csak ha az árut megveszi. A sikátorok különben mint építészeti régiségek is nagyon érdekesek. Törökök építették a 15. században bazár céljaira.

A templom nyugati falánál

A sok cikcakkos útvesztő között zsidó és arab koldusok héberül könyörögnek egy kis adományért; a mi valutánk szerint persze fejedelmi alamizsnát kaptak, de ennek fejében pontosan útba igazítják az embert, hogy merre jut el a kotel maarivhoz, a Templom nyugati falához. Egyúttal figyelmeztetnek, hogy ne üljünk föl az ottani koldusoknak, akik gyertyát és imakönyveket ajánlanak vételre. Nem zsidó szokás a gyertyagyújtás és az ima. Csak zsoltárt kell itt elmondani. Megköszöntük a kedves figyelmeztetést, és a koldusszolidaritásról megalkottuk a magunk véleményét.

A falhoz érve a koldusok egész raja támadott meg bennünket. Valóban gyertyát kínáltak, és különböző apró könyveket, de hozzátették, hogy ha nem is vásárolunk semmit, azért adhatunk nekik fölöslegünkből csekély néhány piasztert. Annyi kegyelet, úgy látszik, ezekben a szerencsétlenekben is van, hogy a fal közvetlen közelébe nem jönnek, és az embert átengedik érzéseinek.

Néhány zsidó zsoltárokat morzsolt a szent fal mellett, két görögkatolikus örmény lelkész pedig bédekerrel állott ott, és nézte a kilenc rétegből álló falat, amely nem a Szentély fala volt, hanem a Moria-hegy egyik oldalának megtámasztására és a síkon elterülő Templom védelmezésére szolgált. Megtisztult, történeti érzelmek közepette imádkoztunk.

Azután mentünk lefelé, és eljutottunk a nagy Jehuda Hehaszid kupolás templomába, ahol akkor éppen minhát imádkoztak. Különös, érdekes épület ez, két egymás fölé emelt karzattal, külön az asszonyok és külön a lányok számára. […]

A Bezalel

Az időt a Bezalel iparművészeti iskola megtekintésére fordítottuk. Kalauzunk az iskola érdekes fejű kiváló igazgatója volt, Boris Schatz szobrász, aki végigvezetett bennünket a különböző munkatermekben.

Példás rend, nagy szorgalom, a munkába[n], tervezésekbe[n] való elmélyedés mindenütt. Vasból, fából, puha fémből, agyagból zsidó művészetet teremtenek itt. Mintáznak, rajzolnak, festenek, zománcoznak. A világos, tágas termekben tanár és növendékek között szinte baráti közvetlenséggel folyik az oktatás.

Az igazgató bevezetett az iskola múzeumába is, amely egyetlen gyűjteménye a palesztinai műemlékeknek az országban. A legértékesebb történeti kincseket a török uralom alatt könnyűszerrel kicsempészték, de azért maradt itt is néhány, a filiszteusok idejéből származó bálvány, későbbi korok domborművei, érdekes oszlopfejek.

Fölötte érdekesek a különböző korból származó agyag- és cserépmenorák. A primitív mécsesektől kezdve az ötvösművészet remekéig vagy ötven darab van belőlük kiállítva.

Több különböző, középkorból származó gyertyatartót láttunk, és feltűnt, hogy rajtuk nem annyira a mogen dovid, mint inkább a pálma dominál a stilizálásban. Láttunk igen szép menorákat, amelyek legtöbbje a szentély menorájának mintáival volt díszítve. Egy régi pergamen a Tóra szövegének töredékével, arany hímzésű frigyszekrényfüggönyök és sok zsidó érem. Nagy kegyelettel őrzik a zsidó légiónak két kék-fehér selyemzászlaját. A zászló közepén mogen dovid van arannyal kihímezve, a zászló szegélye arany rojt. A zászlók összevissza vannak lőve. Két ágyú, amelyet a zsidó légió 1917-ben a törököktől zsákmányolt, szintén el van helyezve a múzeumban.

Usziskin

Kedden megbeszélésünk szerint újra ellátogattunk Öttingerhez. Nyomban bejutottunk hozzá, ő azonban annyira fontosnak tartotta az ügyünket, hogy azonnal átvezetett a Vaad Hacirim elnökéhez, Usziskinhez. Végtelenül kedves, ötven-hatvan év körüli erős barna szakállas férfiú az elnök, aki mielőtt a tárgyra tértünk volna, melegen és behatóan érdeklődött Erdély zsidóságának viszonyai iránt. Később a tanácskozásba bevonták az épületben levő dr. Ruppin nemzetgazdászt is, aki a földvásárló bizottság elnöke, és mint ilyen, elsősorban pénzügyi dolgokról adott kimerítő felvilágosítást.

Sok dologban nem értettünk vele egyet, különösen az évi haszonbér százalékának tekintetében. Érveléseinket később ő maga is elfogadta. Nagy térképeket vett elő, és kijelölte Emek-Jiszraelt, a Haifa és Tiberias közötti részen. Itt a Tábor- és Gilboa-hegyek mentén csoda szép vidéken, a tengertől másfél órányira fekszik ez a földterület, amely nincs még megművelés alatt, de amelyből kitűnő, termékeny föld válhatik emberi szorgalommal és igyekezettel. Utasítást kaptunk Chackin úrhoz, a földbevásárló megbízottjához Haifába. Azzal távoztunk el, hogy a legközelebbi vonattal Haifába indulunk, hogy utunk célját, a földterületet megtekintsük.

Az erdélyi kolónia

Másnap reggel Haifába utaztunk. Harmadik osztályú kocsin mentünk a pontosan induló vonaton. A kocsik kellemesek, olyanok, mint Észak-Németországban, tágasak, folyosóval, nagy ablakokkal. A vonat gyorsan haladt, és az állomásokra pontosan, a menetrend szerint érkezett be. Hegyes, sziklás vidéken ment a vonatunk, és érdekes volt megfigyelni, hogy a terület bármilyen kis szikla között meg volt mívelve, rendszerint árpával vagy lucernával. Szemnek gyönyörködtető volt a sok tarka mezei virág, pipacs, búzavirág. Egy órakor érkeztünk Haifába, ahol ebéd után megnéztük a technikum félbehagyott épületét. Hatalmas, nagy területen épült a nagyszerű tanintézet, amelynek minden felszerelése megvolt, de a háborúban elrekvirálták, ellopták, megsemmisítették. Hajnali öt órakor ismét vonatba ültünk, és mentünk Afula állomásra, hogy onnan az „ígéret földjére”, az erdélyiek leendő kolóniájára jussunk.

A Karmel ma ismét nem bortermelő vidék, de azzá lesz, fekvésénél fogva arra van hivatva, hogy Jezreel-völgyében az ő dombján érjenek Zsidóország legszebb szőlőfürtjei. Harminc kilométer hosszúságban szegélyezi a Karmel a kies, áldott talajú völgyet.

Leszállottunk a vonatról, és gyalogszerrel mentünk Merhavia kvucatelepre. A határon föltűnt a petróleummotorral hajtott kút, amelynek kitűnő vizéből nyomban ittunk, és felfrissültünk. Néhány perc múlva elértünk a tanyára. Tiszta udvarok, jó karban tartott gépszín, kamrák, modern istállók, egészséges magtárak. Beljebb mentünk, és két fiatalember – a kvuca tagjai – elvezetett a tanyai étterembe, ahol akkor reggelire gyülekeztek éppen a munkások.

Kellemes, végtelenül tiszta és világos helyiségbe jöttünk. A falon néhány kép, a fal mentén könyvszekrények könyvekkel, írásokkal. A fiatal munkások és leányok hosszú terített asztalok mellett ültek vidám beszélgetés közepette. A reggeli a következő menüből állott: tejben főtt csokoládé, kitűnő gyümölcsíz, tejfel, tehéntúró, nagy füstölt hering és tea. Ki mit akart, szabadon választhatott. Szeretetre méltó előzékenységgel bennünket is reggelihez invitáltak. Nem nagyon kérettük magunkat, mert fáradtak voltunk, és a gyalogút jó étvágyat szerzett.

Az elfogyasztott reggeli után megnéztük a lakásokat. Kis szobákból álló legénylakások ezek egyszerűen bútorozva, de a könyvszekrény egyetlen szobából sem hiányzik. A leányok külön villában laknak ketten-ketten egy szobában. Ők a konyhát vezetik, rendet tartanak a lakásokban, gondozzák a ruhákat, és rájuk van bízva a baromfitenyésztés.

Majd a gazdaságban tettünk egy kis szemleutat, és szinte üdítő volt látni a kitűnő fölszerelést, a kovácsműhelyt, a két-három táblás vasboronát, a vetőgépet, a tárcsás boronát, a kévekötőt, a kaszálógépet, főként pedig a fiatal munkáscsapat serény munkáját. Huszonhárom haluc és hét leány dolgozik itt olyan vidámsággal és életkedvvel, amely a szemlélőre is átragad. […]

Szoruló szívvel, de a visszatérés boldogító reményében ültünk január 25-én vonatra, és könnyes szemmel néztük országunk visszafutó földjeit.

Köszönjük Gidó Attilának, hogy a Kolozsváron őrzött eredeti kiadvány másolatát a kötet céljára elküldte: Paneth Hermann, Utazásom a Szentföldön, sajtó alá rendezte Szabó Imre, Kadima Könyvkiadó R. T. Kiadása, Cluj, második kiadás, 1921

---

A kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri

A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject
A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il