Izrael vele szemben ellenséges arab államok polgárait is segített kimenekíteni Ukrajnából, ahová 100 tonna orvosi segélyt küld – jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja vasárnap.
Izrael autóbuszt szervezett a kelet-ukrajnai Harkiv egyetemén tanuló mintegy száz, általában arab nemzetiségű izraeli állampolgár kimenekítésére, akik 24 órás út után vasárnap szerencsésen átjutottak Moldovába, ahol Joel Lion nagykövet már fogadta őket.
A felszállásnál több arab-izraeli diák azt kérte, hogy más országokból származó arab diák-társaik, barátaik is felszállhassanak velük. Az izraeli hatóságok engedélyével Izraellel szemben ellenséges államokból, Libanonból, Szíriából érkezett diákok is helyet kaptak a menekítő buszokon az Izraellel békés viszonyban álló egyiptomi, és a palesztin diákok mellett.
Izrael engedélyezte az összes diáknak a határ felé utazást a buszokon, de a határ átlépésénél már nem tudott segíteni a nem-izraeli állampolgároknak a lap értesülése szerint.
„Izrael 100 tonna orvosi segélyt és egyéb felszerelést küld a támadástól sújtott ukrán civilek megsegítésére” – mondta Naftali Bennett miniszterelnök a kormány vasárnapi ülésének elején.
Hétfőn indul Izraelből Lengyelországba az Ukrajnának szánt humanitárius segítséggel az izraeli repülőgép – közölte Gary Koren, a külügyminisztérium eurázsiai főigazgatója a KAN közszolgálati rádióval.
Jeruzsálem többek közt víztisztító készleteket, orvosi felszereléseket és gyógyszereket, sátrakat, takarókat és hálózsákokat is útnak indít Kijevbe, hogy ezzel segítsen a harci övezetben, a hideg téli időben otthonukon kívül tartózkodni kényszerülőknek.
„Izrael minden polgára nevében reményemet fejezem ki, hogy megoldódik ez a konfliktus, még mielőtt a háború jobban kibontakozik, és még sokkal rosszabb humanitárius következményei lesznek” – mondta Bennett. „Imádkozunk Ukrajna polgáraiért, és reméljük, hogy sikerül megakadályozni a további vérontást” – tette hozzá az izraeli kormányfő vasárnap.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója