Kolb Jenő (1898–1959)

Néhány hónappal azután, hogy Kolb Jenő Erec-Izraelbe érkezett (1946), már részt vett a cionista mozgalom Hasomer Hacair csoportjának modern kulturális központot alapító konferenciáján. Kolb nemcsak részt vett a konferencián, hanem Avraham Slonszki, Lea Goldberg és Cvi Zohar mellett a központ egyik alapítójának számított. Egy hónappal a konferencia után kiadta az erec-izraeli modern művészet felé vezető útról szóló cikkét (1946. november 7.). Ez egy olyan művészetkritikusnak a cikke, aki ismeri a helyi művészetet, állást foglal, és hatást gyakorol.

Csupán tizenhárom évet töltött Kolb az izraeli művészeti életben, mégis döntő hatással volt a különböző művészeti területekre.

Kolb, ahogy megérkezett, művészetkritikusként jelentkezett. Három évvel később már az egyik legfontosabb, kiemelkedő színvonalú művészkritikusnak ismerték, aktívan közreműködött a művészek kulturális-politikai szervezeteiben. 1949 októberében kinevezték a Tel-Aviv Múzeum művészeti tanácsadójának. Az új feladatkörben és elsőrangú kritikusként természetesnek tartották, hogy az Új Horizont csoporthoz tartozó művészek Tel-Aviv Múzeumban rendezett második kiállításának megnyitására Kolb írt cikket (1949. október). A csoport művészei bíztak benne, és bizonyosak voltak abban, hogy művészi felfogásukat helyesen értelmezi. A Tel-Aviv Múzeum (1931-ben alapították a Dizengoff-házban) művészeti tanácsadóját 1952-ben a múzeum igazgatójának nevezték ki. 1952 márciusától vezette a múzeumot és rendezte a kiállításokat egészen 1959. szeptember 16-ig, amikor szívroham következtében elhunyt. Kolb igazgatása és Moshe Kaniuk hivatalvezetése idején a múzeum virágzott: kikristályosodott a kortárs múzeum jellege, megalapozták a gyűjteményt, létrehozták a Helena Rubinstein–múzeumrészleget (1959), és a múzeum beilleszkedett a magas színvonalú nemzetközi hálózatba.

Hogyan kerülhetett Kolb ilyen rövid idő alatt ennyire fontos pozícióba, amikor ugyanebben az időszakban régebben itt élő, és szintén kedvező társadalmi és szakmai kapcsolatokkal rendelkező művészetkritikusok is működtek?

Kolb Jenő 1898-ban született Sopronban, hagyományőrző zsidó családban. Az első világháború alatt tisztként szolgált a magyar hadseregben, megsebesült, egy golyó a bal vállán keresztül tüdősérülést okozott. Orosz hadifogságba került, és az emlékeit felidézve beszélt a lányának arról, hogyan találkozott a foglyok szóvivőjeként a barikádokon harcoló kommunista forradalmárokkal.

Kiszabadulása után, a húszas években a müncheni és a bécsi egyetemen tanult. Megismerkedett a korszak legjelentősebb művészettörténészeivel, Heinrich Wölfflinnel és Max Dvořákkal, egy széles látókörű, megalapozott és naprakész művészeti koncepciójú iskola vezető képviselőivel, és hatásukra Kolb a maga módján alakította ki saját művészeti felfogásának alapjait. Ezek a gondolkodók a bécsi iskolához tartoztak, szemléletük fontos lesz, amikor Kolb az izraeli művészettel találkozik. Tanulmányai idejéből hozott terminológiája, például a „forma autonómiája” vagy „az idő szelleme”, illik az akkori, modernista áramlat felé forduló izraeli szemlélethez.

Kolb a művészeti ismeretek elsajátítása mellett kiváló szakmai gyakorlatot hozott magával Izraelbe az írás, a szerkesztés és a könyvkiadás területéről. A müncheni és bécsi tanulmányok után visszatért Budapestre, és 1930–1934 között Somló Béla kiadójában a havonta megjelenő A könyv című (Magyar Könyvkiadók és Könyvárusok Szemléje) kiadványt szerkesztette. Később felvették a tekintélyes Singer és Wolfner Kiadóba művészeti szerkesztőnek (1935–1944). Többek között az Új Idők hetilap lexikonának (Új Idők Lexikona) kiadásával foglalkozott, a lexikon 1936 és 1942 között huszonnégy kötetben jelent meg; ezenkívül monográfiákat közölt magyar festőkről (Nyilas-Kolb Jenő néven). A szerkesztés, az írás, a kiadás terén szerzett széles körű tapasztalata és a kivívott szakmai elismerés is segítette a gyors beilleszkedést Erecben és vezető helyének megteremtését a kulturális fórumokon.

1939-ben Kolb csatlakozott a Hasomer Hacair szervezethez, ez fontos életrajzi és ideológiai mérföldkő. Nem az ifjúsági mozgalomba, hanem a Gordon-körbe lépett be, ez a magyarországi mozgalomban a Hasomer Hacair felnőttcsoportja volt. A Gordon-kör értelmiségi tagjai Budapest tehetős rétegéből kerültek ki, politikai szempontból is fontos volt, és nem csak zsidó körökben. A hitközségben Kolb képviselte a Hasomer Hacairt, és a kulturális osztály vezetője helyettesének nevezték ki. Ezekben a nehéz időkben így mélyült el zsidó-cionista identitása, és tevékeny lett a Cionista Szövetségben is. Akkoriban „zsidó ember” néven írta alá a cikkeit, elsősorban a Javne kiadóban, amely magyarul foglalkozott zsidóságot érintő kérdésekkel.

Kolb ekkor már túl volt a negyvenen, háborús rokkant és szívbeteg, lelkesítő és veszélyes időszakban csatlakozott a Hasomer Hacairhoz. 1944 márciusában az ifjúsági mozgalom tagjai illegalitásba vonultak, és mentőakciókat szerveztek. Kolb részt vett a Mentőbizottság munkájában és az illegális tevékenységben, főként iratok hamisításával foglalkozott. Ezek az iratok egyes területeken még érvényben voltak, szabad mozgást biztosítottak, életeket menthettek. Kolb a vezető csoport, a Hasomer Hacair vezetői és a földalatti mozgalom tagjainak útját és sorsát járta. Nála jóval fiatalabb barátai bíztak benne, és szoros kapcsolatba került zsidó vezető körökkel. A háború alatti illegális tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy Erec-Izraelben az ellenállót lássák benne, ez jól illeszkedett az akkori évek cionista közszelleméhez, légköréhez.

Kolb Jenő és családja a Kasztner-féle Bergen-Belsenbe irányított vonaton hagyta el Magyarországot. A nehéz tábori körülmények között Kolb a csoport kulturális és szellemi életét igyekezett fenntartani. Kolb és családja 1944. december 6-án megérkezett Svájcba, Kolb Jenőt beválasztották abba a csoportba, amely a svájci hatóságokkal és a nemzetközi testületekkel tartotta a kapcsolatot. Egy idő után viszonylagos mozgásszabadságot élvezett Svájcban, és a menekültcsoport nevében hivatalos tárgyalásokat folytatott a hatóságokkal. Svájcba érkezésekor a Hasomer Hacair tagjaként az Avraham Slonszki szerkesztésében megjelenő Mismar című lap levelezője lett, rövidebb-hosszabb cikkeket küldött az újságnak. Ennek köszönhette, hogy már érkezése előtt ismert volt a neve Erec-Izraelben.

Kolb 1946 májusában érkezett Erec-Izraelbe, a Mismar című lap szerkesztősége, Slonszki, Cvi Zohar és a Hasomer Hacair tagjai fogadták, akikkel már korábban Magyarországon kialakult a kapcsolata, és folytatódott Svájcból végzett újságírói munkájával. Ezek a kapcsolatok vezették a mozgalom sajtójához, és megteremtették az ideológiai hátteret a különböző kulturális és művészeti szervezetekben, amelyekben meghatározó alak lett. A Hasomer Hacair kibucai körül széles körű tevékenységet folytatott, igazi otthon volt ez számára, egy világkép megvalósulása. Különösen sokat tett a kibuc művészeinek érvényesüléséért, tanfolyamokat szervezett a kibuctagoknak, rendszeresen tartott előadásokat a kibucok főiskoláján, a művészeti tanulmányok intézetében és más helyeken.

Avraham Slonszkival kialakult szoros kapcsolatán keresztül jutott a kulturális élet belső köreihez, elősegítette az 1949-től és még éveken keresztül az ország vezető művészcsoportjának, az Új Horizontnak a szervezését.

1952 márciusában, amikor a Tel-Aviv Múzeum igazgatójává nevezték ki, Kolb etikai okokból felhagyott a művészetkritikával.

A Tel-Aviv Múzeum igazgatójaként kezdetben, a gazdasági megszorítások idején költségvetési és működési nehézségekkel szembesült. Külföldi pénz kivitele Izraelből nehézkes, lassú eljárás volt, és a múzeum számos tervét kérdésessé tette. De a velencei biennálén, 1952 és 1954 nyarán az izraeli pavilon meghatalmazottjaként, majd a bírálóbizottság tagjaként Kolb különösen kedvező nemzetközi kapcsolatokat épített ki a bizottság tagjaival, múzeumok világviszonylatban elsőrangú vezetőivel, kritikusokkal, újságírókkal, gyűjtőkkel. Ezeknek a kapcsolatoknak az eredménye megmutatkozott a következő években a múzeumban rendezett kiállításokon és a múzeum nemzetközi gyűjteményében. Kolb nagyon fontos kapcsolatokat épített ki a nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő brüsszeli, amszterdami és párizsi modern művészeti múzeumokkal, együttműködött a vezetőkkel – Max Hugglerrel Brüsszelből, Jean Cassou-val Párizsból, Sandberggel Amszterdamból –, és bevonta őket a kezdeményezésére létrejött nemzetközi kiállításokba. Ezek a társai olyan országokban működtek, ahol a háború és a fasizmus után még mindig küzdelem folyt a társadalom új arculatának kialakításáért, és a modern művészet ápolása ennek a társadalmi harcnak a része volt. Művészeti, társadalmi, politikai szemléletük közel állt Kolbhoz, a Tel-Aviv Múzeum és az izraeli művészet így kapcsolódott be a vezető nemzetközi művészeti intézmények hálózatába.

Az amerikai zsidó műgyűjtő, Peggy Guggenheim tanúsága szerint 1950-ben ismerkedtek meg Kolb Jenővel. Igazán jelentős találkozásukra 1952 júliusában került sor, amikor Kolb a velencei biennálén az izraeli pavilon kurátora volt.

Peggy Guggenheimnek mindaddig nem voltak különösebb zsidó érzései vagy kapcsolata a cionizmussal, de Kolb szívélyes vendégszeretetét élvezte, amikor ellátogatott az izraeli pavilonba. Különleges kapcsolat alakult ki köztük, és Peggy Guggenheim a kortárs nemzetközi művészet kiemelkedő alkotásaiból egy huszonhét darabból álló gyűjteményt kölcsönzött a Tel-Aviv Múzeumnak. Guggenheim és Kolb együtt válogatták ki gondosan a műveket, nagy részüket 1950-ben mutatták be a velencei biennále Guggenheim-gyűjteményében. Guggenheim 1952 júliusában egy Kolbnak küldött levélben jóváhagyta a kölcsönzést, és alig egy évvel később a gyűjteményt (kisebb változtatásokkal) a Tel-Aviv Múzeumnak adományozta.

A Guggenheim-gyűjtemény volt az alapja annak a fontos kiállításnak, amelyet Kolb 1954 januárjára tervezett, de végül csak 1955 januárjában valósult meg. Absztrakt és szürrealista festményeket állítottak ki, ez volt Izraelben az első olyan tárlat, ahol a párizsi iskola művészeinél kevésbé ismert nemzetközi absztrakt festészetet mutatták be. A kiállítást nemcsak a Tel-Aviv Múzeumban, hanem az Ein-Harod művészeti múzeumban és Haifában, a kortárs művészet városi múzeumában is kiállították.

Kolb arra törekedett, hogy a múzeum amerikai festménygyűjteményét az absztrakt irányzat műveivel gazdagítsa olyan esetekben is, amikor a művésznek más elgondolása volt művei elhelyezéséről. Például mindent megtett az amerikai Ben Shahnnal folytatott megbeszélések során azért, hogy végül a művész adományozott a munkáiból a Tel-Aviv Múzeumnak.

Még Marc Chagall is, akinek nem mindig volt idillikus kapcsolata az izraeli modern művészet kiemelkedő képviselőivel, megbecsüléssel és bizalommal teljes kapcsolatot tartott fenn Kolbbal. 1951-ben Chagall egyéni kiállítást mutatott be a Tel-Aviv Múzeumban, és Kolb írta a katalógus bevezetőjét. Barátságos, meleg hangú levelezést folytattak, és 1953-ban Chagall a Tel-Aviv Múzeumnak adományozta a Magány (1933) című képét.

1955 tavaszán a Tel-Aviv Múzeumban kiállításon mutatták be Sam és Aiala Sachs gyűjteményéből a 20. század francia művészetét. Ez volt a gyűjteményből rendezett első kiállítás, kezdete az Aiala Sachs és az izraeli múzeumok közti szoros kapcsolatnak. Az ötvenes években az izraeli múzeumokban több nagy nemzetközi kiállításra került sor. A legtöbb kiállítás a múzeumok szövetsége (tel-avivi, haifai, jeruzsálemi, ein-harodi múzeumok) együttműködésével jött létre, és valamennyi múzeumban több héten át láthatta a közönség. Kolb, a Tel-Aviv Múzeum igazgatója és Moshe Kaniuk, a múzeumok szövetségének vezetője tevékeny részt vállalt a kiállítások szervezésében, a személyes és a múzeumokkal kiépített folyamatos nemzetközi kapcsolatokban. A legtöbb nemzetközi kiállítás óriási visszhangra talált Izraelben. Élénk hírközlés kísérte a tárlatokat, és az ország minden részéről érkeztek a látogatók. A siker azt tükrözte, hogy az izraeli nagyközönség szomjazza a kapcsolatot a nemzetközi művészettel és különféle irányzataival. Kolb tisztában volt ezzel, a nemzetközi kiállításokat és héberül írt művészeti könyveit kiemelkedő oktatási és kulturális tevékenységnek tartotta.

1959 januárjában megnyílt a Helena Rubinstein-bemutatóterem, a Tel-Aviv Múzeum modern művészetet bemutató részlege.

A múzeum nemzetközi gyűjteményéből válogatták ki a megnyitón bemutatott műveket, és további adományokkal kívánták gazdagítani. Ezt követte az izraeli közönség körében a legnagyobb sikerrel büszkélkedő, a holland művészet aranykorát bemutató kiállítás, amely százháromezer látogatót vonzott.

Kolb gazdagította a múzeum gyűjteményét a modern művészet mérföldköveinek számító művekkel, be is mutatta őket, és a Tel-Aviv Múzeum ezzel felkerült a nemzetközi térképre. De át is lépte a kortárs művészet keretét, meg akarta ismertetni a helyi közönséggel a különböző népek Izraelben kevéssé ismert művészetét. A festészeten és a szobrászaton kívül más művészeti ágak bevonását is kezdeményezte. Vonzódott a fotóművészethez és az építészethez, a művészet meghatározása körüli vitákban más véleményt képviselt. Az ötvenes években a primitív művészetet mutatta be, pszichiátriai betegségekkel kórházban kezelt betegek festményeit, és gyerekfestményeket is láthattak a múzeumlátogatók.

A Kolb rendezésében készült egyéni kiállításokon ismert művészeket mutattak be. Ilyen volt Joszef Zaricki kiállítása 1951-ben, még mielőtt Kolb a múzeum igazgatója lett volna; Marcel Janco kiállítása 1959-ben, nem sokkal Kolb halála előtt. Az Új Horizont művészeinek kiemelkedő helyet juttatott a múzeum kiállításain, de helyet engedett a velük ellentétes irányzatot képviselő művészeknek is, például Siegfried Shalom Sebbának, akit Kolb nagyra becsült, és 1956-ban megrendezte a múzeumban a kiállítását.

Kolb a Dizengoff-díjat odaítélő bizottság tagja volt, és mivel a szabályzat kimondta, hogy a díjazott alkotások bekerülnek a múzeum gyűjteményébe, Kolb szellemében alternatív irányzatok képviselőivel is gyarapodott a művészeti gyűjtemény. Kolb idejében, 1953-ban nyert Dizengoff-díjat Sebba Birkanyírás című képe és 1957-ben Naftali Bezem vitatott munkája, a Kafr Kaszem-mészárlásra utaló A harmadik Szentély udvarán (1957).

Kolb hitt a fiatal művészekben, a megrögzött létezővel szemben a dinamikusan változó művészetet támogatta. Aviva Uri pályájának kibontakoztatása jó példa arra, ahogyan egy fiatal művész fokozatosan kiépíti saját önálló útját. Aviva Uri mellett Kolb azokra a fiatal művészekre figyelt, akik az izraeli művészet uralkodó irányzataitól eltérő lehetőséggel próbálkoztak. Avigdor Arikha, Naftali Bezem, Zvi Bronstein, Moshe Bernstein, Marian Marinel és mások nem a színes, hanem a fekete-fehér absztrakt felé fordultak. Ezek a művészek nem „izraeli”, hanem összetett módon fejezték ki a világot, amibe beletartozott a holokauszt és a menekültek is. Kolb az izraeli szemléletbe beépítette a zsidó élményvilágot, például hosszan foglalkozott Maurycy Gottlieb lengyel zsidó művész munkásságával.

A modernizmus kezdete az izraeli festészetben, 1920–1930 című kiállítást Kolb azután kezdeményezte, hogy tanulmánya az izraeli művészetről megjelent a Zsidó művészet című kötetben (1957).

Tanulmánya a húszas évekig nyúlt vissza, ezt az évtizedet meghatározó mérföldkőnek tekintette a helyi modernizmus kialakulásában. Kolb különböző kulturális területektől – zene, színház, irodalom, képzőművészet – kezdett anyagokat gyűjteni, hogy felidézze a húszas évek első „modern” kiállításait és annak a korszaknak légkörét. Kiállított tel-avivi fényképeket, Arieh Elhanani díszleteit az Ohel színház és a Habima előadásaihoz, Baruch Agadati táncokról készült rajzait, plakátokat, katalógusokat, sajtócikkeket. Kolb számára a múltból mindennek jelentősége van, ami a jelen szempontjából meghatározó. A húszas években, úgy gondolta, voltak olyan rejtett lehetőségek, amelyeket nem használtak ki. A Művészetek Szövetsége például összefogta az írókat, zenészeket, színházi embereket és festőket, és a húszas években elősegítette a kultúrát és a művészetet, olyan tevékenységet képviselt, amely szerinte az ötvenes években is előfeltétele lehet a dinamikusan változó modern művészetnek.

Kolb hitt a művészek elkötelezettségében, a lényegre figyelő eszmecserében, a múlt felé fordulásban, ami hozzásegít ahhoz, hogy a jelent kritikusan, a jövő perspektívájából szemléljük. Bízott saját és barátai erejében, hogy korának történelmi feltételei ellenére megteremtik a kultúrát. A helyi vonatkozásokon túl is ez egy izgalmas történet, és talán tanulságosabb a benne rejlő nemzetépítésnél. Kolb valószínűleg egyetértett Vlagyimir Tatlin forradalmi mondásával: „megteremtettük a művészetet, még mielőtt társadalmunk lett volna”. Ebben az állításban egy másik összefüggés is rejlik, amely a kultúraépítés dialektikus természetére utal a kezdetleges társadalmi és politikai körülmények között, a belső ellentmondásokra és az azoktól elválaszthatatlan elvakultságra.

Héberből fordította Szalai Anna

---

A magyar kötet megrendelhető:
papírkönyv – Gondolat Kiadó, Írók Boltja
e-könyv – Libri
A könyvbemutató megtekinthető: facebook.com/huilproject

A kötet héber e-könyv változata: e-vrit.co.il
A kötet héber változatának könyvbemutatójáról Frank Peti fényképei: https://www.facebook.com/huilproject
A héber papírkönyv megrendelhető: huilproject2018@gmail.com