Az orosz invázióig Zelenszkij zsidó gyökerei szinte mellékesnek tűntek. De mostanra zsidósága rendkívül erőssé és szimbolikus jelentőségűvé vált, nemcsak Ukrajna, hanem a mai zsidó identitás és történelem számára is. Eitan Nechin írása a Haaretzben.
2019 nyarán Kijev utcáin sétálva apámmal a legmegdöbbentőbb és legironikusabb nevezetességre bukkantunk, amellyel egy zsidó csak találkozhat: a Sophia tér közepén Bohdan Hmelnickij, az első kozák hetman (katonai parancsnok) kolosszális emlékműve állt.
Hmelnickij egy 17. századi lázadást vezetett, amelynek eredményeként létrejött egy proto-ukrán állam, ahonnan a zsidókat igyekezett kiirtani. Körülbelül 50 000 zsidót mészároltak le a kozákok és szövetségeseik az egy évtizedes terror alatt.
Miközben konföderációs tábornokok szobrai dőltek le az Egyesült Államokban, megdöbbentő, felkavaró élmény volt látni egy emlékművet, amely az éjszakai élete és kultúrája miatt „Új Berlinnek” nevezett európai fővárost díszíti, amelyet olyasvalakinek állítottak, akinek a jellemzése – a zsidó történelemben – csak Hitlernek fenntartott kifejezéseket tartalmaz.
De ami ezt a groteszk szobrot olyan ironikussá tette, az az volt, hogy mindössze három hónappal korábban egy zsidó komikust, színészt – Volodimir Zelenszkijt – választottak meg Ukrajna elnökének.
Visszatekintve felfoghatatlan, hogy mindössze három évvel később ez a Zelenszkij-karakter az emberiség és a szabadság arcává válik, dacolva a zsarnoksággal és az erőszakkal.
Ha elmondhattam volna dédnagyapámnak – aki elhagyta Ukrajnát, hogy elkerülje a rasszizmust és az üldözést –, hogy egy zsidó komikus lázadást vezet majd a modern orosz cár ellen, valószínűleg rossz tréfának tartotta volna. De ez a humorista-elnök karakter nem tréfa. És a zsidósága sem.
Vonásain Zelenszkij zsidósága szinte észrevehetetlen. A Times of Israelnek adott interjújában Zelenszkij azt nyilatkozta, hogy „egy egyszerű, szovjet-zsidó család leszármazottja. A legtöbb zsidó család a Szovjetunióban nem volt vallásos”. Nem tűrték meg a vallásgyakorlást, 80 évig vallási elnyomás volt.
Zelenszkij többször beszélt nagyapjáról, aki a Vörös Hadseregben harcolt a nácik ellen a második világháborúban, de alig három nagy-nagybátyjáról, akiket a a nácik gyilkoltak meg a holokauszt alatt a többi 1,5 millió ukrán zsidóval együtt.
Jelöltsége alatt mellékes volt az a tény, hogy zsidó. Eltekintve attól az anekdotikus ténytől, hogy neki is – mint az orosz ajkú zsidók túlnyomó többségének – „rokonai vannak Haifán és Asdodban”. Az izraeli közvélemény számára semmi különösebben „zsidó” nem volt benne.
Ráadásul Ukrajnából, a diaszpórából származik, ahol az évszázados üldöztetés, megsemmisítés és a zsidók elkerülhetetlen menekülése Ukrajnát a zsidó történelem sötét foltjává tette. Sok zsidó számára Ukrajna egyet jelent Hmelnickijjel, a pogromokkal és a második világháborús Babij Jar-i mészárlással.
De Zelenszkij „becsapódása” a 21. század legnagyobb, kiszámíthatatlan következményeket magában hordozó válságába arra emlékeztet, hogy
bár Ukrajna a zsidó nyomorúság országa, mégis a modern zsidó történelem olvasztótégelye.
Míg a zsidókat a Tartózkodási Övezet ketrecébe zárták és megtiltották, hogy szabadon mozogjanak az Orosz Birodalom területén, addig az ukrán városok lakhelyet kínáltak a zsidóknak, ahol szabadon élhettek, gyülekezhettek, beszélhettek és gondolkodhattak. A második világháború kitöréséig Odessza és Kijev lakosságának egyharmada zsidó volt. Katasztrófákat, ugyanakkor kulturális és politikai újjáéledéseket is nagy számban éltek meg a zsidók Ukrajnában, mivel népes zsidó közösség élt ott befolyásolva az életet, a gondolkodást és a politikát, amikor is a világ a 20. századba fordult.
Gondoljunk csak bele:
Ukrajna három izraeli miniszterelnök és két izraeli elnök szülőhelye.
Ez az a hely, ahol a Bilu csoport tagjai egy zsidó mezőgazdasági utópiáról álmodoztak, ahol a fiatal David Ben-Gurion heves vitákba keveredett a cionizmusról az odesszai kávézókban, ahol Zeev Jabotinsky nacionalistább nézetet fogalmazott meg a szülőföldről, a Bund tagjai pedig felvonultak ellene; azt, ahol Leon Trockij egy egészen más világot képzelt el.
Zsidó szerzők és költők – Isaac Babel, Vaszilij Grossman, Sholem Aleichem, Shaul Tchernichovsky és Haim Nachman Bialik – nemcsak megragadták a zsidó hangot, hanem megfogalmazták az életet és a víziót arról, hogy mit jelent izraelinek, szovjetnek lenni, mit jelent embernek lenni öröm és háború idején.
Zenészek, művészek és gondolkodók – Leonard Bernstein, Bob Dylan, Noam Chomsky és Steven Spielberg –, akiknek a szülei mind Ukrajnából származtak, mindenkinél többet adtak az amerikai élethez.
Az ukrán származású komikusok – például Mel Brooks és Jon Stewart – gyökerei pedig kétségtelenül Odesszába, a „Humor városába” nyúlnak vissza, ahol zsidó dokkmunkások, lótolvajok és költők üldögéltek a föld alatti bárokban és élezték tréfáikat.
A bajok és a borzalom ellenére Ukrajna városaiban született meg a 20. század nagy része. Odessza és Kijev nélkül nem lenne Tel-Aviv vagy Jeruzsálem, és nem lenne New York sem.
Legtöbbünk számára – különösen, akik Izraelben nőttünk fel – az ukrán zsidók története egy repüléssel zárul a 20. századi zsidó diaszpóra világába. Zelenszkij bebizonyítja, hogy ez téves, a történet messze nem a teljes. Őt éppen az teszi forradalmi zsidó vezetővé, hogy Ukrajnában maradt.
Színészi képességei ellenére kitartása nem tűnik előadásnak: a groteszk egyenruhába vagy Uniqlo kabátba öltözött, politikusokból lett tábornokokkal ellentétben Zelenszkij valódinak tűnik. Ez egyrészt abból fakad, hogy tagja egy népnek, amelyet lökdösnek, üldöznek. Zelenszkij ellenállása nem valami méretes ideológiából, hanem a méltósággal élés késztetéséből táplálkozik.
Zelenszkij beszédeiben kulcsfontosságú a méltóság, akár orosz állampolgárokhoz, akár a Nyugathoz, akár a zsidókhoz vagy az izraeli nyilvánossághoz beszél. Ezért szégyenít meg minket, a „Nyugatot”, amikor megdorgálja a világot, hogy nem hoznak létre repüléstilalmi övezetet. Izraelt azért, mert nem áll ki kellőképpen az ukrán nép mellett; amikor az országot elhagyó menekültek sorsáról beszél, azokról, akik ott ragadtak, vagy akik úgy döntenek, hogy maradnak és harcolnak.
Miközben Oroszország arra készül, hogy felfalja Ukrajnát, és személyesen Zelenszkijt célozza meg azért, amit képvisel, Zelenszkij zsidósága valami sokkal jelentősebb dolog szimbólumává vált: annak ellenére, hogy több évszázadon keresztül kívülállók és üldözöttek voltunk/vagyunk, mi is részesei lehetünk az egyetemes emberi ideálokért való összefogásnak.
Helyben maradása arra is emlékeztet bennünket, hogy mindig voltak ott zsidók, hogy az élet Izraelen, New Yorkon vagy Párizson kívül nem ért véget 1945-ben vagy 1948-ban, de még 1991-ben sem. A zsidó élet különböző formákat öltött, és Zelenszkij ékes példája ennek.
Ezeknek a hibrid és változatos identitásoknak a virágzása exponenciálisan nő, ha polgári és politikai szabadság van, amíg a szovjet uralom velejárója volt az identitás ellaposodása vagy éppen megszűnése. Ahogy az ukrán zsidó disszidens, Josef Zissels mondja: „Úgy gondolom, hogy egy olyan identitás, mint a brit zsidó, francia zsidó vagy ukrán zsidó, csak egy szabad, független és lehetőleg demokratikus országban lehetséges.”
A vallásos zsidókkal ellentétben Zelenszkij judaizmusa – vagy zsidósága – nincs a szent írásokhoz és a micvákhoz kötve. Kiterjedtebb, szinte leírhatatlan – egy modern, szabad világ szelleme, ahol mindenki felelős azért, hogy jobb világot teremtsen.
Eszméi a zsidó eszmék családját testesítik meg és az arra vonatkozó utasítások köré csoportosulnak, hogy az emberek hogyan viselkedjenek felebarátaikkal és társadalmukkal. Amikor Zelenszkij azt mondja: „A nácizmus csendben születik”, arra kér bennünket, hogy álljunk fel, és szólaljunk fel a törvényszegés ellen.
Zelenszkij véletlen zsidó hősiessége egyaránt megfelel a Talmud értékeinek, ahogy az ENSZ Emberi Jogi Chartájának is. Ő egy Mordechai Anielewicz, éppúgy, mint egy Lech Wałęsa. A mában, a közösségi média korában pedig egy nyelveken felüli mindenki embere, influencer.
A zsidók narratíváját jelentősen alakította az, amit a társadalom rájuk vetített: gyűlölt voltuk, gyűlöletük, a rasszizmus és az előítéletek. Ezzel szemben annak ellenére, hogy zsidó családból származik és családját korábban a nácik és kozákok megölték, Zelenszkijnek világszerte sikerült rávennie az embereket, hogy ideáljaikat, kívánságaikat és reményeiket rá, mint véletlen vezetőre vetítsék.
Mindez talán túl sok jelentőséget tulajdonít egyetlen embernek. De lehet, hogy Zelenszkij azzal villanyozza fel a világot, hogy megtestesíti azt a csendes, egyszerű, de bátor vezetést, szolidaritást és bizonyságtételt, amelyet Hillel zsidó bölcs szorgalmazott: „Ahol nincs ember, légy férfi.”
Vagy inkább zsidó-ukrán szellemben, ahogy Isaac Babel írta a Lovashadseregben: „Lehet, hogy nem tudod elriasztani ezeket az [odesszai] zsidókat, de nagyon sokat tanulhatsz tőlük.”
Eitan Nechin New York-i székhelyű izraeli író és szerkesztő
Angolból fordította Veres Szonja
