Ismét részt vehettek a zarándokok a jeruzsálemi keresztúton

Fotó: Andrew E. Larsen / Flickr

Két év szünet után ismét részt vehettek az egész világról a keresztény zarándokok a jeruzsálemi keresztúton.

Idén a koronavírus-világjárvány legutóbbi hullámának levonulása és a beutazási korlátozások március 1-jei feloldása után külföldről érkezett zarándokok és turisták is újra megjelenhettek a menetben, amelyen a pandémia miatt két évvel ezelőtt csak néhány ferences szerzetes vonult, betartva a fizikai távolságtartás szabályait, tavaly pedig csak a szentföldi keresztények járták végig Jézus útját a kereszttel a Golgotáig.   

A járvány előtti években a jeruzsálemi óvárosban sok száz, sőt több ezer katolikus keresztény zarándok járta végig hatalmas fakeresztekkel nagypénteken Jézus utolsó útját, a keresztutat. A hagyományoknak megfelelően a Via Dolorosán haladtak a hívők, akik útjuk végén eljutottak az idén már ismét nyitva tartó Szent Sír-bazilikába, az utolsó négy stációhoz, köztük a Golgotához és a Szent Sírhoz.

A Szent Sír-bazilikában, ahol a hagyomány szerint Jézus keresztre feszítése történt, és ahol sziklasírja található, nagypénteken reggel Pierbattista Pizzaballának, Jeruzsálem latin pátriárkájának az elnökletével megemlékeztek Jézus letartóztatásáról, tárgyalásáról, elítéléséről, megkínzásáról és keresztre feszítéséről a pátriárkátus honlapjának beszámolója szerint.

Ezt követte a nagypénteki keresztút a Via Dolorosán, amely mindenki számára nyitott. Idén ismét több száz hívő érkezett, a számos helyi lakos mellett újra jelen lehettek zarándokok is a világ minden tájáról, hogy hatalmas fakeresztekkel végigjárják Jézus útját, benne a 14 stációval.

Idén különleges Jeruzsálemben a húsvét, ugyanis egybeesik a nyolc napig tartó és péntek este a széder vacsorával kezdődő zsidó pészachhal, valamint az évenként vándorló, holdhónap szerint kiszámolt, idén április 2-től május 2-ig esedékes muzulmán böjti hónappal, a ramadánnal.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.