Vasárnaptól nem kell maszkot hordani Izraelben zárt térben sem – fellélegeznék, ha kapnék levegőt, de nem kapok, mert még mindig tart a Jordániából, majd Libanonból érkező homokvihar. Peszahot követően a harmatért imádkoznak a zsinagógákban, eső így már nem lesz egykönnyen, nincs, ami lemosná a guanót a fákról és az autókról. Aztán hétfő este a Galilra kilőtt rakéta is leesik Libanonból, pusztítóbb, mint a homok, de szerencsére Jeruzsálembe nem jut belőle.
Ha nem az egyre melegebb nyarak, akkor az egyre sűrűbb homokviharok teszik majd lehetetlenné az életet Izraelben – gyakran gondolok erre, amikor nem kapok levegőt. Szíriában egyre kevesebb területet művelnek meg a polgárháború miatt, a sivatag egyre nagyobb, és a homok elindul. Egyiptom is küld homokot minden évben rendesen, ami mindenhol megül: a nyitva hagyott könyvem lapjain, a laptopomon, a kiteregetett ruhán és a garaton. A városháza kiadta a figyelmeztetést, hogy ne tartózkodjunk a szabad levegőn, de iskolába, óvodába, munkába menni kell, közben igyekszünk nem lélegezni.
Milyen érdekes, hogy a homokvihar nem szerepel az egyiptomi tíz csapás között, hát persze, hiszen nem számított valamilyen különleges, egyszeri dolognak. Eszerint a tetvek sem voltak jelen az egyiptomiak életében nagyobb mennyiségben, egészen a harmadik csapásig. Izraelben viszont nem számít különlegesnek, ha a gyerek vakarja a fejét, az anyák már rég beletörődtek, hogy a gyerekük tetves, ez az élet rendje, nem kell felfújni a dolgot. A tapasztalat alapján a katonaságig minden gyerek tetves, bár inkább a lányok, gondoltam eddig.
Nadav már egy ideje vakarja a fejét, ami elgondolkodtat. A saját vakarózásomat az első világháborús napló olvasásának tudom be, a könyv szinte minden lapján szó van a tetvekről, a hadifogolytáborban is vakaróznak. Úgy látszik, a napló miatt rám ragadt ez a szokás, az élet utánozza az irodalmat. Aztán végre kifésülöm a hajamat a sűrű fogú tetűfésűvel – a gyerekes háztartások kötelező kellékével –, és kiderül az igazság. Csekkolom a fejeket, Nadav tetves, és én is, sőt az egész család. Irány a fodrász. Nadav fejét eddig nem érte olló, szép hosszú szőke göndör fürtjei vannak, a fejtetőn hajgumival összefogva. Joszi, a fodrász rázza a fejét: nem kell a tetűtől félni, különben is, az ilyen kisgyereknek nem szokás levágni a haját, várjunk még ezzel. Jó, akkor majd én levágom a gyerek haját még aznap este, bár a gyerek még csak kétéves. Nem várjuk meg a halakét. Az óvónőnek mondom másnap, hogy szóljunk az anyukáknak is, de legyint, hogy nem kell. A tetű nem csapás, hanem az élet része.
Péntek este Nirhez megyek vacsorára. A társaságban Nir Londonból hazalátogató öccsének barátai: német diplomata és férje a kétéves gyermekükkel Sheikh Dzsarrahból, és egy Bet Cafafai programozó. Naomi is velünk van Bet Dzsallából. Az angol a közös nyelv, de néha héberre és németre fordul a szó. Két órára újra a tíz év előtti pesti énemet élem, amikor még humoros és érdekes nő voltam, talán percekre is a társaság központja, akire figyelnek, hogy mit mond. Az izraeli beszélgetések hangzavarában, ahol folyamatosan petárdákat kell durrogtatni, hogy észrevegyenek, ez sosem jön össze. Igazi kikapcsolódás most, hogy nem kell felemelnem a hangomat, hogy meghalljanak, milyen klassz barátai vannak a barátom öccsének, majd remélem összefutunk még.
Aztán megérkezik a szombat, a családom is kér belőlem. Dror telefonja elromlott, úgyhogy adja magát, hogy Rafival átugorjunk az arabokhoz megjavíttatni. Ahogy megérkezünk a Damaszkuszi kapuhoz vezető utcába az arab piacra, Rafi megkérdezi, hogy ugye az araboknak nincsen hadseregük. Na tessék, hat és fél éves fiam fejét már tágítják az iskolában, jó lesz ennek egy rövid sétával az arab piacon egyensúlyt teremteni. A szél viszi a szemetet és a homokot, a Sziklamecset kupoláját is homályosan látjuk messziről. Először a telefonoshoz megyünk, aztán folytatjuk az utat a Szalah ad-Din utca forgatagában, beugrunk a fűszereket és csokoládét áruló boltba, a Ramadán miatt most tele van. Nagy zacskókban viszik a cukrokat estére, mi is veszünk, aztán leülünk a könyvesboltban, ami kávéház is egyben. Délután fél ötre, amire kijövünk onnan, hideg levegő váltja le a meleget, kezdődik a lehűlés és az újabb hét, Jom ha-Soától Jom ha-acmautig.
