Megtorlástól tartva Izrael utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra

Utazási figyelmeztetést adtak ki Izraelben Törökországra, mert ott végrehajtott iráni megtorló merényletektől tartanak – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács figyelmeztetése „izraeliek elleni valós veszélyre” hívta fel a figyelmet, mert úgy vélik, hogy Irán bosszút tervez Szajjád Hodajinak, az iráni Forradalmi Gárda külső műveletekért felelős titkos elit katonai egysége helyettes vezetőjének teheráni célzott megölése miatt, ugyanis az akciót a The New York Times múlt szerdai cikke szerint Izrael hajtotta végre.

A testület hangsúlyozta, hogy az izraeliektől megkövetelt fokozott óvatosság az Iránnal szomszédos, más országokra is vonatkozik, ott is emelkedett a veszélyeztetettség szintje.

„Már több hete, és még inkább azóta, hogy Irán Izraelt tette felelőssé a Forradalmi Gárda tisztjének haláláért, az izraeli védelmi rendszerben egyre jobban attól tartanak, hogy Irán szerte a világon megpróbál izraeli célpontokat elérni” – közölték a nemzetbiztonságiak a ynettel.

A biztonságiak hangsúlyozták, hogy figyelmeztetésük szokatlan lépésnek számít, de közzétételét indokolja, hogy irániak a közelmúltban támadásokat kíséreltek meg a térségben dolgozó izraeli üzletemberek, és az izraeli konzulátus alkalmazottai ellen.

A hivatalos ajánlás szerint az izraelieknek csak nélkülözhetetlen esetekben javasolt Törökországba utazni, s a mégis oda tartóknak szigorú óvintézkedéseket kell tenniük: kerülniük kell az érintkezést külföldiekkel, és óvakodniuk kell az ismeretlenektől érkező ajánlatoktól és megkeresésektől.

Ezen túlmenően a rendőrség azt is kéri, hogy tartózkodjanak a személyes és utazási adatok, illetve a pontos tartózkodási hely valós időben történő vagy előzetes megadásától, és azt javasolja, hogy az utazás előtt szerezzék be a meglátogatott helyek és az izraeli külképviselet segélyszolgálatainak telefonszámait.

 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.