Jair Lapid külügyminiszter és váltóminiszterelnök írta szerda reggel a Facebook oldalán.
Már hajnali kettő után járt a kneszet plénumán (a közgyűlés nagytermében, szerk.). Júdea és Szamária törvényét felhozták és elvetették, eltűntek az örökös kiabálók. Csak 33 képviselő maradt benn, hogy megvitassuk a „Fogyatékkal élők törvényét”. Meir Cohen népjóléti miniszter ismertette a törvényt. Nem volt feszültség. Előre lezártuk, hogy a koalíció és az ellenzék egyetértésével átmegy. Mindenki hazamehetett. Még a kneszet-csatorna kamerái is úgy néztek, mintha lencséik lehunynák a szemeiket. De nem mindenki ment el. Ott ültek, akiknek fontos volt. Nem a média, se nem a politika, hanem maga az ügy.
Joav Kis (Likud, szerk.) odajött beszélgetni. Egy szóval nem említette a fiát, Matant, a különleges szükségletű gyereket, aki 13 évesen meghalt. Csak annyit mondott, hogy a törvény fontos, és milyen jó, hogy végre elfogadják.
Jaakov Margi, a Sasz pártból gratulált Meirnek, gratulált nekem, s elmesélte csalódottságát, amikor az általa vezetett oktatási bizottsággal elmulasztotta a törvény előterjesztését. Margi jó bizottsági elnök volt, látszott, hogy érdekli. Ezt soha nem mondtam el neki, pedig el kellett volna.
Ekkor a magas széken a kneszet alelnöke, Jacob Asher ült a Tóra zsidósága párttól. Szokatlan módon beszélni kezdett. „Amikor az éjszaka két órás műszakot adták” – mondta –, „azt mondtam magamnak, hogy kiszúrtak velem. Most látom, hogy ez égi jel volt, hogy éppen most itt lehetek. Majd egy bölcsről mesélt, aki ha különleges szükségletű embert látott, mindig felállt a tiszteletére, hogy az emberek tudják, hogy így kell bánni a fogyatékkal élőkkel.
Ezek nem voltak hosszú beszédek. Az emberek odajöttek, és elmondták, amit éreztek. Chaim Katz képviselő (Likud, szerk.), aki három évvel ezelőtt a népjóléti miniszter volt, a pulpitusra lépett, és gratulált nekünk, hogy sikerült elfogadnunk a törvényt. „Csak ezért maradtam itt” – mondta. „Hogy gratuláljak Meirnek és Jairnak, mindannyian régóta várunk erre”. Emlékeztetett rá, hogy már kilenc éve előjöttek először ezzel a törvénnyel, hogyan jött elő, majd bukott el, majd megint felbukkant, míg el nem jutottunk az első olvasatig.
Ganz honvédelmi miniszter belépett a plénumra, s leült mellém. „Fontos volt számomra, hogy itt legyek” – mondta.
És mindannyian tudtuk, hogy hosszú még az út. Hogy ez csak az első olvasat, hogy törékeny, szóval talán ezért is volt fontos, hogy ott legyünk együtt.
Éjjel 2:42-kor szavaztunk. 33 képviselő mellette, 0 ellene. Mert ez fontosabb nálunk. Mert fontosabb, mint a politikai őrület. Az ellenzék felelősségteljesen és szívvel-lélekkel járt el, s nekem fontos, hogy ezt mindenki tudja, és nagy köszönetet mondjak nekik.
