A hadsereg elutasítja az ENSZ vizsgálatának eredményét az al-Dzsazíra riporternőjének lelövéséről

Az izraeli hadsereg elutasította, és elfogultnak nevezte az ENSZ vizsgálatának izraeli katonákat vádoló eredményét az al-Dzsazírának is dolgozó palesztin riporternő lelövéséről – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet pénteken.

Az izraeli hadsereg szóvivője elfogultnak nevezte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának vizsgálatát, és felszólította a palesztinokat, hogy adják át a riportert eltaláló golyót.

A hadsereg illetékesei visszautasították az újságíró halálával kapcsolatos ENSZ vizsgálatot, amely szerint az izraeli biztonsági erők ölték meg az al-Dzsazíra riporternőjét, Shirin Abu Akla palesztin újságírót.

“A palesztinok megtagadták a golyó átadását és a közös vizsgálat lefolytatását, és ez jelzi megfontolásaikat. Ezen a héten a kabinetfőnök elrendelte a nyomozás kiterjesztését” – közölte az izraeli hadsereg pénteken.

Előzőleg, pénteken délelőtt, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága bejelentette: a rendelkezésükre álló fotó, képi és hangfelvételek ismeretében, valamint az izraeli hadsereg és a palesztin főügyész meghallgatása után egyértelmű, hogy a május 11-én lelőtt újságírónő halálát és kollégája sebesülését izraeli oldalról leadott lövések okozták.

Az al-Dzsazíra emblematikus, amerikai állampolgársággal is rendelkező palesztin riporternőjét a dzsenini menekülttábor közelében akkor érte a halálos lövés, amikor az izraeli hadsereg rajtatütést indított a táborban tartózkodó palesztin fegyveresek ellen.

Az újságírónő jól felismerhetően sisakban és “sajtó” feliratú golyóálló mellényben volt, amikor minden előzetes felszólítás nélkül rálőttek, de a helyszínen abban a pillanatban nem volt fegyveres tevékenység palesztin részről – hangsúlyozta Ravina Shamdasani, a főbiztosság szóvivője.

Az izraeli hadsereg előzőleg szakértői bizottságot állított fel a palesztin újságírónő halála körülményeinek kivizsgálására, melynek első, ideiglenes következtetései a Sirin Abu Aklát megölő lövedék két lehetséges forrását nevezték meg.

Eszerint vagy a palesztin fegyveresek izraeli katonai járművekre irányzott intenzív lövései találták el Abu Aklát – ugyanis e járművek irányában tartózkodott –, vagy egy olyan izraeli katona eltévedt golyója ölte meg, aki egy, a közelében lévő palesztin fegyveresre célzott.

“A golyó átadása után szakszerű ballisztikai vizsgálat dönthet a két lehetőség között. Jelenleg a palesztinok nem válaszoltak arra a kérésünkre, hogy közös vizsgálatot folytassunk, vagy hogy ők közöljék velünk a vizsgálatuk eredményeit, beleértve a lövedék megismerését” – közölte korábban a katonai szóvivő.

Izrael felajánlotta, hogy a palesztinok képviselői (valamint egy amerikai szakértő) legyenek jelen és vegyenek részt a szakmai, patológiai, ballisztikai vizsgálatokban, sőt, a golyó igazságügyi orvosszakértői vizsgálatában is. “Palesztin részről nem válaszoltak ezekre a javaslatokra, és nincs együttműködés” – állították az izraeli hadseregnél.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.