Kiegyeztek a palesztin frakciók a Palesztin Hatósággal Nabluszban

A nabluszi önkormányzat dolgozói a város utcáit takarítják, 2022. szeptember 21

Kiegyeztek a palesztin frakciók a Palesztin Hatósággal (PH) Nabluszban a keddi összecsapások után – jelentette a Jediot Aharonot című újság hírportálja, a Ynet szerdán.

A PH és több palesztin frakció, köztük a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja egyezsége alapján megszűnnek a zavargások, cserébe szabadon engedik a letartóztatott tüntetőket a PH biztonsági erői.

Muszab Astija, a Hamasz ismert nábluszi aktivistája továbbra is őrizetben marad, de a Palesztin Hatóság megígérte, hogy nem tartóztat le további, Izrael által körözött palesztinokat.

A nabluszi palesztin frakciók bizottsága az óvárosban tartott megbeszélése végén bejelentette, hogy lezárják az összecsapásokhoz vezető vitákat, cserébe a zavargásokban letartóztatott emberek szabadon bocsátásáért, azok kivételével, akiket lopásért vettek őrizetbe.

A PH biztonsági szervei elfogadták a frakciók azon követelését, hogy ne tartóztassanak le további, Izrael kérésére körözött személyeket, és megállapodtak a már elfogott, egy társával együtt továbbra is börtönben maradó Astija ügyének nyomon követésében.

Astija a múlt hónapban a városban megölt, s a Hatóság egyik ünnepelt emberének tekintett Ibrahim al-Nabulszi egyik közeli barátja volt.  

A palesztinok belső megosztottsága Astija letartóztatása nyomán a Ynet szerint fokozódott, ugyanis a Gázai övezetet uraló, de Ciszjordániában is aktív iszlamista Hamasz terrorszervezet elítélte az Izraellel biztonsági együttműködést folytató PH biztonsági erőinek lépését. „A Palesztin Hatóság olyan ügynökként viselkedett, amely a palesztin nép ellen, a megszállás nevében működik” – nyilatkozott Favzi Barhum, a Hamasz szóvivője.

Az izraeli biztonságiak Nabluszt a terrorszervezetek egyik fellegvárának tekintik, ahol az Iszlám Dzsihád és a Hamasz hatalmi harcot vív egymással. Astija a város egyik fiatal hangadója, akit április óta köröznek, mert terrorcselekményekkel és lövöldözéssel vádolják izraeli telepeken.

Az elmúlt hónapokban Nablusz óvárosában telepedett le közeli barátjával, Ibrahim al-Nabluszival, az azóta meggyilkolt terroristával együtt. A Nabluszban található, különösen szegény és túlzsúfolt Balata menekülttábor lakóinak több mint a fele munkanélküli. A Hamasz rengeteg pénzt költ itt fegyverek beszerzésére, terroristák pénzelésére és kinevelésére. Az izraeli és a Palesztin Hatósághoz tartozó biztonsági erők eddig megakadályozták, hogy a menekülttábor az Iszlám Dzsihád nevű szervezet kezébe kerüljön.

Izrael tavasz óta számos letartóztatást hajtott végre Ciszjordániában, s azt állítja, hogy a razziák célja a márciusban kezdődött terrorhullám miatt polgárait fenyegető fegyveres terrorszervezetek felszámolása.

A palesztinok szerint azonban az őrizetbe vételekkel Izrael katonai uralmát próbálja fenntartani az 1967-ben Jordániától elfoglalt területek felett, ahol jövőbeli államukat kívánják létrehozni.

A palesztin állam megteremtését ígérő kétállami megoldásról már közel egy évtizede nem folytatnak béketárgyalásokat. Ciszjordániában az elmúlt évtizedek során mintegy félmillió izraeli telepedett le, megkérdőjelezve a kétállami megoldás lehetőségét.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.