A török–izraeli közeledésnek köszönhetően Ankara négy év után ismét nagyköveti szinten képviselteti magát Izraelben – jelentette csütörtökön az Anadolu török hírügynökség.
A tájékoztatás szerint Sakir Özkan Torunlar diplomatát nevezték ki a Tel-Avivban működő diplomácia képviselet élére. Torunlar a kelet-jeruzsálemi konzulátus honlapja szerint 2010-től 2013-ig volt a helyi főkonzul. Izrael a két ország közötti viszony rendezéséről szóló bejelentését követően még szeptemberben kinevezte ankarai nagykövetét Irit Lillian személyében, aki az utóbbi két évben ügyvivőként szolgált.
Törökország és Izrael viszonya azután romlott meg, hogy 2010 májusában a Mavi Marmara nevű török hajó megpróbált segélyeket eljuttatni a Gázai övezetbe és ráirányítani a média figyelmét a Törökország által ellenzett izraeli blokád hatásaira. A flottillát az izraeli haditengerészet erőszakkal feltartóztatta. Az akcióban tíz, palesztinokat támogató aktivista életét vesztette, és huszonnyolcan megsebesültek.
A diplomáciai kapcsolatok mélypontja 2018-ban volt, amikor a két ország kölcsönösen kiutasította egymás nagyköveteit egy politikai vita során, miután az izraeli hadsereg tagjai megöltek 60 palesztin tüntetőt a Gázai övezet határán rendezett demonstráción.