Bekéretik az izraeli nagykövetet a lengyel külügyminisztériumba

Az Élet Menete Auschwitzban, 2016 – Fotó: Wikimedia

Bekéretik Izrael varsói nagykövetét a lengyel külügyminisztériumba azon kijelentése miatt, amelyben a lengyel tárcát hibáztatta azért, mert jelenleg szünetelnek az izraeli fiatalok hagyományos lengyelországi útjai, amelyek a holokauszt történetének megismerését segítik – jelentette be pénteken Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes.

Jákov Livne nagykövetet hétfőn kéretik be – közölte Jablonski.

Livne csütörtökön a Sobibór náci német haláltáborban történt fogolylázadás 79. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen felidézte: az emlékhely az előző években felkeresendő célpont volt a Lengyelországba látogató izraeli fiatalok csoportjai számára. „Ma ez, sajnos, lehetetlen a lengyel külügyminisztériumban hozott döntések miatt” – tette hozzá a nagykövet, és szorgalmazta a probléma megoldását.

Jablonski pénteki Twitter-bejegyzésében sajnálatát fejezte ki, hogy Livne „úgy döntött: a média és nyilvános fellépések útján akar kommunikálni a lengyel külüggyel”. Szerinte az izraeli diplomata félrevezeti a közvéleményt azon okokat illetően, amelyek miatt a szóban forgó utazások szünetelnek.

A miniszterhelyettes megerősítette a tárca álláspontját, miszerint Lengyelország kész fogadni az izraeli fiatalokat „a hozzá hasonló helyzetű országokban érvényes biztonsági szabályok szerint”, vagyis fegyveres kíséret nélkül.

Az izraeli oktatásügyi tárca júniusban függesztette fel a középiskolai diákok lengyelországi utazásait – amelyek során a fiatalok a volt náci német lágereket tekintik meg –, azzal az indoklással, hogy lehetetlenné vált a diákok „helyes és biztonságos tájékoztatása” az utazások során.

Lukasz Jasina varsói külügyi szóvivő akkor azt közölte: a lengyel fél már nem tartja lehetségesnek az utazások szervezését az érvényes szabályok szerint, mert azok magukban foglalják az izraeli fegyveres biztonsági erők jelenlétét is.

A lengyel és az izraeli külügyi tárca azóta egyeztetéseket folytat a probléma megoldása érdekében. Augusztusban a lengyel külügy azt közölte, hogy Varsó szeretne megfelelő biztonsági szabályok mellett továbbra is lehetőséget biztosítani arra, hogy a fiatalok megismerjék a holokauszt történetét, valamint „a náci Németország és a Szovjetunió által a második világháború során elkövetett más bűntetteket”. Lehetőséget teremtene továbbá Lengyelország „gazdag történetének és jelenének, ezen belül a lengyel-zsidó kapcsolatoknak” a megismerésére, valamint az izraeli és a lengyel fiatalok találkozóira.

Livne február végén foglalta el a varsói nagyköveti posztot, azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és az izraeli állampolgárok kimenekítését is koordinálta Ukrajnából. Előtte, 2021 közepétől a két ország kölcsönösen szüneteltette a nagyköveti állomáshelyek betöltését, mert vitát okozott köztük az a lengyel törvény, amely a második világháború alatt más kézbe került ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos, gyakori lengyelországi visszaélések kiküszöbölését célozta.

A koronavírus-járvány kitörése előtt évente mintegy 40 ezer diák izraeli diák vett részt a lengyelországi utazásokon.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.