Az izraeli kutatók megoldásokat keresnek a közel-keleti vízhiány kezelésére, a nabateusok által használt ősi módszerekre is támaszkodva, kutatva az élelmezésbiztonság fokozásának innovatív módszereit.
Az emberiség legértékesebb forrása a víz, amiből egyre kevesebb áll rendelkezésre. Az éghajlatváltozás, a növekvő népesség és a rossz erőforrás-gazdálkodás miatt a Közel-Kelet egész területe az egykor termékeny talajból kopár pusztává alakul.
Jay Famiglietti professzor a kanadai Saskatoon Saskatchewani Egyetem Globális Vízbiztonsági Intézetének ügyvezető igazgatója, világhírű hidrológus, korábban a NASA a kaliforniai Pasadenában található sugárhajtási laboratóriumának vezető víztudósa volt.
Famiglietti szerint a Közel-Kelet az édesvízvesztés szempontjából a világ egyik legveszélyeztetettebb területe. Becslése szerint az elmúlt években Törökország, Irak, Szíria és Irán egyes részei együttesen csaknem 300 millió hektár talajvizet vesztettek, ami nagyjából a Jordánia és Izrael között elhelyezkedő Holt-tenger térfogatának két és félszerese.
Ami Jordániát és Izraelt, valamint a palesztin ellenőrzés alatt álló területeket illeti, valamivel jobban állnak, de nem sokkal. “Világszerte az történik, hogy a száraz területekről a víz a magasabb szélességi körök felé mozog – mondja Famiglietti. – Tehát a nedves területek egyre nedvesebbek, a száraz területek pedig egyre szárazabbak.”
A NASA műholdas Föld-megfigyelései alapján Famiglietti 2018-ban úttörő tanulmányt készített az édesvíz elmozdulásainak meghatározására szerte a világon. Felfedezte, hogy a bolygó száraz területei számos ok miatt egyre szárazabbak, többek között az éghajlatváltozás és a népesség növekedése miatt.
“Ez a két dolog együttesen túlzott mértékben támaszkodik a talajvízre, mert a világ ezen száraz részén használnia kell [azt]” – mondja. Famiglietti továbbra is figyelemmel kíséri a NASA műholdjainak adatait, és úgy véli, hogy végül a mezőgazdasági technológiák jelentősen befolyásolhatják ezeket a negatív tendenciákat, mivel a sótalanítás nem működőképes megoldás a legtöbb szárazföldi ország számára.
“Mondjuk úgy, hogy az embereknek valamit tenniük kell, mert ha nem teszik meg, akkor kifogy a víz” – mondja.
Ősi technikák
Izraelben, amely régóta krónikus vízhiánytól szenvedett, mielőtt a sótalanítás felé fordult volna, a tudósok más kreatív megoldások feltárására törekszenek. A Negev-sivatagban egy tudós talált egy olcsó, alacsony technológiájú módszert arra, hogyan segítse a fejlődő országok lakosságát abban, hogy megbirkózzanak a vízválságokkal, miközben megőrzik az élelmezésbiztonságot. “Ez az a terület, ahol az éves átlagos csapadékmennyiségünk körülbelül 100 mm, vagyis évente 4 hüvelyk, ami gyakorlatilag semmi” – mondja Pedro Berliner emeritus, a Ben-Gurion Egyetem Blaustein Sivatagi Kutató Intézetének professzora. – De elég sok bizonyíték van arra, hogy már 2000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. És mindig nagy kérdés volt: Hogyan sikerült?”
Berliner a világ egyik vezető szakértője a vízben szegény területek mezőgazdaságának, és Izrael képviselője az ENSZ elsivatagosodás elleni egyezményében (UNCCD). Az elsivatagosodás egy olyan folyamat, amelynek során a túlzott gazdálkodástól a talaj degradálódik, a talajvíz is lecsökken, és az egykor termékeny földek kiszáradnak. Az éghajlatváltozás súlyosbította a problémát azáltal is, hogy csökkentette a csapadékmennyiséget az aszályra egyébként is hajlamos helyeken.
Az elmúlt 40-50 évben a Negev sivatag nagy része mezőgazdasági földterületté vált, ami valószínűleg az egyetlen hely a világon, ahol a sivatag zsugorodik, és nem fordítva” – mondja Berliner. Néha azonban a modern problémák ősi megoldásokat igényelnek.
Berlinernek és kutatócsoportjának sikerült felelevenítenie azokat a gazdálkodási módszereket, amelyeket a nabateusok használtak a növények termesztésére a legbarátságtalanabb környezetben. A nabateusok arab nép volt, akik évezredekkel ezelőtt a Levantéban és Észak-Arábiában éltek.
Berliner és Gross egyaránt a BGU Blaustein Intézet vezetésével a világ legnagyobb sivatagosodásról szóló éves konferencián beszélt a The Media Line-nak.
„A vízben szegény területek táplálása: kihívások változó környezetben” című virtuális eseményen több mint 100 kutató, kormánytisztviselő és aktivista is előadást tartott.
„Ennek a talajnak olyan tulajdonságai vannak, hogy szigetel, és a víz nem szívódik fel – mondja Berliner egy közeli mélyedésre mutatva. – Olyan, mélyen fekvő területekre folyik, mint ami itt mögöttem látható. Ezt nevezik alapvetően nabateus technikának.”
Berliner szerint kutatásának célja azoknak az országoknak a segítése, amelyeknek kevés erőforrás áll a rendelkezésükre, és emellett kevesebb hozzáférésük van a fejlett öntözési technológiákhoz. “Amit kifejlesztettünk, az egy olyan rendszer, amelyben a fákkal együtt gabonaféléket is ültetünk – mondja. – Ez lehet cirok, vagy búza, és ezáltal táplálékot szolgáltat az embereknek.” Eddig ez az alacsony technológiájú módszer nagyon sikeres volt Kenya turkánai sivatagában, mondta, megjegyezve, hogy a föld természetes mélyedéseit kihasználva, kis gépi erővel könnyen megvalósítható.
Haltenyésztés a sivatagban
A Negev régió más kutatói is tesztelik a vizeket az élelmezésbiztonság növelésének innovatív módszereivel kapcsolatban. Prof. Amit Gross a Ben-Gurion Egyetem Zuckerberg Vízkutatási Intézetének igazgatója. Ő és egy tudóscsoport egy egyedülálló akvakultúra-rendszert fejlesztett ki a barramundi, a tilápia, a sügér és sok melegvízi hal tenyésztésére, szinte vízigény nélkül.
“Nagyon furcsa ötlet halakat tenyészteni a sivatagban, ahol híján vagyunk a víznek, de mi megpróbálunk halakat tenyészteni nagyon kevés vízzel, [majdnem] ugyanolyan vízmennyiséggel, amit paradicsom termesztésére használunk” – mondta Gross az intézet kutatási létesítményeinek legutóbbi megtekintése során.
Szerinte a sivatagban történő halgazdálkodás előnyei között szerepel, hogy a meleg éghajlat egész évben elősegíti növekedésüket. A föld- és munkaerőköltségek is alacsonyabbak, mint az ország más részein. Gross rendszere nemcsak a tartályokban lévő vizet keringeti és kezeli, hanem a halak ürülékét is felhasználja a zöldségek trágyázásához. A technológia annyira hatékony, hogy lehetővé teszi a víz több mint 99,5%-os újrafelhasználását, ellentétben a szokásos kereskedelmi rendszerekkel, amelyek a teljes vízmennyiségük akár 50%-át is elpazarolhatják.
“A legkifinomultabb rendszerünkben egyáltalán nem használunk külső energiát, és csak a halak takarmányát használjuk minden forrásként – mondja Gross. – A rendszer működtetéséhez szükséges energiát a rendszerben keletkező hulladék termeli.” Egyelőre a sivatagi akvakultúra-projekt kísérleti stádiumban van, és csak az intézet közelében élő hallgatóknak volt alkalmuk megkóstolni a halakat. Mindazonáltal Gross reméli, hogy a technológia a közeljövőben kereskedelmi forgalomba kerül. “A halkészlet több mint 50%-a akvakultúrából származik, míg a múltban, az 1980-as években talán 5% volt – mondja Gross. – Ez a leggyorsabban növekvő ágazat a mezőgazdaságban.”
Jelenleg a vízben szegény területek a világ földterületének több mint 40%-át lefedik, és ez a százalék minden évben növekszik. Míg a technológiai fejlődés egy ideig segíthet a vízhiány problémáinak enyhítésében, a Famiglietti úgy véli, hogy végső soron csak a regionális együttműködés és a jobb kormányzás hoz tartós változást. „Sok probléma, amelyet látunk, regionális. Ezeknek az országoknak együtt kell működniük a regionális vízgazdálkodási tervek kidolgozásában” – mondta Famiglietti.
“Nem igazán kell csodát keresnünk. Kevesebb vizet kell használnunk” – tette hozzá a Globális Vízbiztonsági Intézet hidrológusa.
Forrás: ynetnews
Fordította: Dr. Szilágyi Gergely – agrojager.hu
