Benjamin Netanjahu volt miniszterelnököt, a jobboldal Likud vezetőjét bízta meg vasárnap kormányalakítással Jichák Hercog izraeli elnök – jelentette be az elnöki hivatal.
Netanjahu az izraeli televízió által is közvetített eseményen leszögezte: az egész ország miniszterelnöke akar lenni, „kivétel nélkül”, azoké is, akik nem rá szavaztak, valamint stabil, hatékony és felelősségteljes kormányt ígért.
Beszédében kitért Iránra is, leszögezve: az izraeli társadalom egységesen egyetért abban, hogy fel kell lépni Teherán ellen, s hozzátette, mindent el kell követni annak érdekében, hogy az Izraelt fenyegető síita állam ne jusson atomfegyverhez.
Hozzátette, azon fog dolgozni, hogy Izrael az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Szudán és Marokkó után további arab államokkal kössön békeegyezményt, „így hosszútávon véget vessen az izraeli-arab konfliktusnak”. Úgy vélte továbbá, az ilyen békeszerződések az előfeltételei a palesztin kérdés megoldásának is.
Netanjahu egyúttal méltatta az izraeli demokrácia életképességét, s minden ezzel kapcsolatos kétséget félelemkeltésnek nevezett.
A politikusnak 28 napja van összeállítani koalíciós kormányát a jobboldali és vallásos pártokból álló szövetségeseivel: a keleti ultraortodoxok Sasz pártjával, az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tóra pártjával, és a Vallásos Cionisták nevű pártszövetséggel, melynek része a Meir Kahane tanait hirdető Zsidó Erő nevű párt.
Bár a határidőt 14 nappal meg lehet hosszabbítani, erre vélhetően nem lesz szükség.
Az elnöki hivatal már a héten bejelentette, hogy Netanjahut fogja felkérni Izrael 37., és Netanjahu hatodik kormányának megalakítására, hogy ezzel véget érjen az évek óta tartó politikai káosz.
A jobboldali-vallásos tömb 64 képviselője támogatta Netanjahu kormányfő-jelöltségét a 120 tagú kneszetben, szemben a centrista Van jövő párt élén álló Jair Lapidot támogató 28 jövendő képviselővel, miközben a többi párt 28 képviselője tartózkodott jelölt megnevezésétől.
Netanjahu először 1996 és 1999 között, majd 2009 és 2021 között viselte a miniszterelnöki tisztséget.
Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója