„A színházban minden este ünnep van, amikor az előadás végén elhangzik a Mi vagyunk a Grund című dal. Éppen tegnap voltam az unokámmal megnézni az új szereposztásban. A közönség állva énekelt és tapsolt, sírtak és nevettek. Ezt nem lehet megszokni. Ez egy fantasztikus dolog. Természetesen Tel-Avivban is eléneklem majd.”
Hogyan foglaljam össze Dés László zenész pályáját úgy, hogy azután belevághassunk a beszélgetésbe? Soroljam fel a jazz-zenekarait, amelyekben szaxofonozott? Emeljem ki a Dimenziót, vagy a Trio Stendhalt? Vagy a filmslágereit, soroljam a Nagy utazást és a többit?
Említsem a popzenei kalandját a Jazz+Az zenekarral? Vegyem sorra a musicaljeit? Valahol Európában, A dzsungel könyve, Pál utcai fiúk…
Nagy falat lenne egy életműinterjú, de most csak a dalokról beszélgetünk, amelyeket Tel-Avivban énekel majd nekünk.
Silló Sándor: Még Dimenzió zenekarod idejében készült veled egy interjú. Akkor azt mondtad, hogy te azért játszol instrumentális zenét, mert azzal mindent ki tudsz fejezni. Ez nekem akkor nagyon megható volt. Hogyan lettél ebből a kiindulásból színházi szerző, és hogyan jött az énekesi karrier?
Dés László: A jazz-zenélést én soha nem hagytam abba, nekem ez máig is szerelem. Most is van jazz-együttesem. Free Sounds, szabad hangok a neve. Éppen most raktunk össze egy koncertlemezt, amit az Opus Jazz Clubban vettünk fel. Két koncert anyagából válogattuk. Ezt csak azért mondom, hogy a jazz nem múlt el.
Így alakult az életem, és ezt nem bánom.
Zeneiskolába jártam, a Kodály-módszernek egy nagyon erős, minta-iskolájába Budapesten. 12 éves lehettem, mikor megérkeztek – rögtön a megjelenésük után – az első Beatles, Rolling Stones lemezek. Mindig volt az osztályban egy külügyes, külkeres vagy diplomata papa, aki Nyugatról behozta ezeket.
Én, aki addig csak népzenét meg klasszikus zenét tanultam, énekeltem és játszottam zongorán, nagyon megdöbbentem, hogy ilyen is van! Hogy
a dal az nem csak Schubert és Mozart, hanem dal a Beatles is, meg a Stones is, és a többiek.
Ez teljesen, teljesen lefegyverzett. Óriási hatással voltak rám.
És akkor így örökre a dal szerelmese lettem. Persze az igazi nagy szenvedély az a jazz lett, de az csak később jött, 15 éves koromban. 1970-ben még nem nagyon tudtuk, mi az. Alig szólt akkoriban jazz. A tévében egyáltalán nem volt, a rádióban hetente egy óra. Későn talált meg a jazz, de a dal, mint szerelem szintén örökre megmaradt.
Még a Dimenzió együttesem idején, 1981-ben érkezett az első filmes munka. Ez a Nyom nélkül című krimi volt. Mint jazz-zenészt kértek fel rá, de már ebbe az első filmzenémbe is írtam két dalt, mert igényelte a film.
Aztán párhuzamosan a jazz-karrierem mellett
valahogy mindig visszavárt a film, a színház, újra és újra megtaláltak a dalok.
Ennek én mindig örültem, és nagyon élvezem máig is azt, hogy több műfajú ember vagyok, hogy a zene sok területén dolgozhatok, mert ez nem csak szórakoztató dolog, de soha nem hagy elfásulni. Soha nem hagyja, hogy rutinmunka legyen az, amit csinálok. Mikor befejezek egy musicalt, utána jazzt játszom, és akkor is, ha belefáradok a dalok komponálásába.
Váltogatom a műfajokat, és ez valahogy nagyon egészségesen alakult az életemben. Nagyon jól érzem magam ettől.
És az a váltás hogyan született, hogy jó, akkor most leülök a zongorához és én magam énekelem el a dalaimat?
Ez tényleg nagyon rendhagyó dolog volt. 94-ben volt egy zenés tévésorozat Koltai Robival. A főhős egy patikus volt, de volt egy zenekara, a zene volt az igazi szenvedélye. Ebbe nagyon sok dalt kellett írnom. Az egyik dalt, a Vigyázz rám-ot nem akartam, hogy Robi énekelje a lemezen, mert Somló Tamásnak szántam. Ő is szerepelt a filmben, de neki már enélkül is volt a lemezen néhány dala. Akkor jött az ötlet, hogy inkább énekeljem én. Elszántam magam, és felénekeltem a lemezre. Ez volt az első, hogy előadtam egy dalt, a sajátomat természetesen.
Azután hosszú évekig megint nem történt semmi. Később, 2000 táján írtam magamnak egy-két dalt, és a válogatáslemezekre bónuszként feltettem azokat, a saját előadásomban. Szóval ez egy szép lassú folyamat volt. 2008-ban összeállítottam egy nagy színészcsapatot: Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Kulka János, Básti Juli. Ennek a produkciónak az volt a címe, hogy Férfi és Nő. A Bereményi Gézával írtuk a dalokat. Voltak régi számok is, és voltak újak, amit kifejezetten erre a koncertturnéra írtunk. A színészek voltak a főszereplők, de azért nekem is jutott 4-5 dal ott a zongora mellett.
Így lettem énekes, vagy legalábbis előadó. És akkor megéreztem, hogy a közönség ezt nagyon szereti.
Ez indított arra, hogy elkezdjek dalokat írni magamnak. Így jött ez valahogy, organikusan, szépen lassan. Tulajdonképpen 64 éves koromban csináltam meg az első saját dalos lemezemet.
Ennyi idősen a szakmát már inkább befejezik, nem elkezdik. (Nevet)
Olyan ez, mint amikor egy író olvassa fel a saját írását. Úgy, ahogy Esterházy olvasta, hitelesen. Hitelesebben, mintha egy színész adná elő. Vagy ahogy egy költő elmondja a saját verseit, mint annak idején a Pilinszky, vagy a Weöres Sándor. Ez is olyan, ahogy én a saját dalaimat előadom. Én nem vagyok énekes, táncdalénekes, én egy előadó vagyok, és remélem, hogy a saját dalaimat hitelesen adom elő.
2018-ban az Éjféli Járat című lemez már úgy született, hogy tudtad, ez az album csak a magadnak írott dalokból áll majd?
Voltak benne dalok, amiket eredetileg másnak írtam. De többsége új volt, és azokat magamnak írtam.
Nagyon izgalmas munka volt. Azt találtam ki, hogy minden dalnak más legyen a szövegírója, olyanok is, akikkel még soha nem dolgoztam. A címadó dalt, az Éjféli járatot például Müller Péter Sziámival írtuk. Elmondtam, hogy mit érzek. Nem mindig van ez így, de néha, amikor írom a zenét, megszólal a fejemben valami, hogy miről kéne, hogy szóljon. És ő pont azt írta le nagyon szépen.
Csodálatos szöveget írt egy éjszaka alatt. El voltam ájulva. Bródy Jánossal is írtunk egy dalt,
vele se dolgoztam még, és Grecsó Krisztiánnal se, aki a Szép mesék, rossz mesék szövegét írta. A Túlélem című dal szövegírója Geszti Péter volt. Parti Nagy Lajos pedig a Szentiment című dalé.
Szóval nagyon színes, változatos lemez született. Tizenegy dal.
Ezek közül most 24-én Tel-Avivban sok dal elhangzik majd. Természetesen azok, amik egy szál zongorával is jól megszólalnak. Azokat, amelyekben a ritmusnak, a gitárnak, a kíséretnek nagyon nagy szerepe van, azokat nem játszom egyedül.
A szentiment szó maradt meg bennem, mikor végighallgattam. Ilyen hangulatban vagy most?
Nekem mindig is a líra volt az erősségem.
Ha a nagy slágereimet megnézzük, a Vigyázz rám című is, a Nagy utazás is líra. A Szerelem első vérig is az. Az Olyan szépek voltunk is. Sorolhatnám a végtelenségig, mert elég sok lírai dalt írtam pár évtized alatt. A Jazz+Az dalok voltak kivételek, azok tempósak voltak, mert az egy olyan jellegű zenekar volt. Habár a Csepp a tengerben szintén nagy sláger lett, és az is egy ballada. Szóval attól is függ, hogy milyen műfajban dolgozom, de a líra közelebb áll hozzám.
Hogyan lett a Grund című dalod az elmúlt hetek, hónapok magyarországi diáktüntetéseinek himnusza? Volt erre ráhatásod? Vagy csak később szereztél erről tudomást?
Ez egy fogadalmi dal, egy eskü a Pál utcai fiúk című musicalben. Amikor a fiúk ott állnak a csata előtti délután a Grundon, akkor a Boka azt mondja nekik: Srácok! Most még mindenki elmehet, aki nem szeretne részt venni a csatában. És senki nem mozdul. Rendben van, de tegyünk egyenként fogadalmat, és aki ezt megszegi, az áruló.
Ez a dal pillanata.
Mi vagyunk a Grund! Amikor ezt megírtuk Geszti Péterrel, már akkor éreztük, hogy ez fog minket megmenteni.
Az nem lehet, hogy Nemecsek halála után a közönség lehajtott fejjel, depressziósan megy el a színházból.
Hiszen ez egy kegyetlen drámai vég. Nem elég, hogy a kis hős, Nemecsek, a közlegény, meghal a Grundért, magyarul a hazáért, de már az sincs, amiért meghalt, mert a grundot elveszik tőlük és házat építenek rá. Ennél borzalmasabb nincs! Na most ebből valahogy ki kellett jönni. Éreztük Péterrel, hogy ennek a dalnak el kell hangozni a történet végén újra, ráadásul úgy, hogy együtt éneklik a Pál utcai fiúk és a vörösingesek.
Ez egy nagyon erős drámai és zenei metafora, hogy így együtt vagyunk a Grund. Legyen valaki bármilyen politikai színezetű, vagy gondolkodású ember, függetlenül attól, hogy ki mit gondol, és ki hova áll, ebben a kis országban együtt vagyunk. Nincs mese, itt vagyunk, itt élünk, ide vagyunk összezárva.
Valahogy együtt kéne kihúzni magunkat a bajból. Együtt kell ebből az országból valamit csinálni. Kellene.
Erről szól a Mi vagyunk a Grund. Persze még sok minden másról is.
És erre ráéreztek a fiatalok, a diákok, és elkezdték énekelni ezeken a tüntetéseken, aminek én nagyon örülök és nagyon büszke vagyok rá.
De ez maguktól jutott eszükbe. Nyilván sokan látták az előadást, vagy megvan nekik a lemez. A színházban minden este ünnep van, amikor az előadás végén ez a dal elhangzik. Éppen tegnap voltam az unokámmal megnézni az új szereposztásban. A közönség állva énekelt és tapsolt, sírtak és nevettek. Ezt nem lehet megszokni. Ez egy fantasztikus dolog.
Hát így lett ez a dal a mi Grundunk himnusza, aztán pedig a tüntetőké és minden változást akaró, gondolkodó emberé.
Elénekled majd Tel-Avivban is?
Természetesen.
A november 24-i tel-avivi koncertre itt lehet jegyet vásárolni, az esemény Facebook oldalához pedig itt csatlakozhattok.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
